Tervezési szakaszban a Modern Városok Program
Mintegy negyvenöt napirendi pontot tárgyaltak a képviselők az év első, január 19-i közgyűlésén. Az ülés elején a napokban elhunyt dr. Tiszamarti Miklós főorvosról emlékeztek meg a városatyák.
Az első napirendi pontnál több ellenzéki képviselő kért felszólalást, akik a közvilágítás, valamint a távhő- és vízszolgáltatási problémákról beszéltek. Pintér Attila, az MSZP képviselője a dunaújvárosi labdarúgás helyzetéről kért tájékoztatást. Barta Endre, a Jobbik képviselője a gyermekvállalás ösztönzése érdekében egy indítványt kíván majd benyújtani a következő közgyűlésen (Az ülés után sajtótájékoztató keretében kifejtette, arra tenne javaslatot többek között, hogy minden dunaújvárosi újszülött és minden dunaújvárosi pár házasságkötése alkalmából támogatást kapjon).
Cserna Gábor polgármester az elmúlt időszak fontosabb eseményei közül kiemelte többek között azt, hogy tárgyalnak a Rockmaraton szervezőivel, miként tudná segíteni a város a Szalki-szigeten júliusban megrendezésre kerülő fesztivált. Gombos István és Szepesi Attila alpolgármesterekkel, valamint Hingyi Lászlóval, a gazdasági bizottság elnökével közösen részt vettek a Hankook Tire Magyarország Kft. évzáró ünnepségén. A jegyzővel fogadták dr. Simon Lászlót, Fejér megye kormánymegbízottját, akivel az egykori zöld SZTK hasznosításáról tárgyaltak. A polgármester a vízszolgáltatás akadozása kapcsán arról beszélt, hogy amikor jelentkeztek a problémák, azonnal egyeztetéseket folytattak a megoldás érdekében. - Megoldottuk a helyzetet a szolgáltatóval együtt, ez a városvezetés feladata- hangsúlyozta Cserna Gábor. Mint mondta, a szolgáltatás már helyreállt, és a jegyző a közgyűlés napján feljelentést tesz azon ellenzéki képviselők ellen, akik rémhíreket, riogatásokat terjesztettek a városlakók körében, akkor, amikor már megoldódott a probléma. Továbbá arra kérte a képviselőket, legyenek következetesek és a jó hírekről is számoljanak be az országos médiában, ne csak a rosszakról.
A beszámoló elfogadása után megkezdődött a döntéshozói munka. A Rácdomb lakói egy kérelmet nyújtottak be az önkormányzathoz, hogy a Rácdomb területére építési tilalmat rendeljenek el a partfal csúszásveszélye miatt. A közgyűlés úgy határozott, hogy részletes mérnökgeológiai vizsgálatot készíttet annak érdekében, hogy a szakértői vizsgálat alapján a jelenleg hatályos előírásokat pontosítani lehessen szükség esetén. A vizsgálat elkészültéig építési tilalmat rendeltek el a területen.
A jobb kihasználhatóság érdekében lefedik a piac dél-keleti oldalán lévő árusítóhelyeket (a cukrászda melletti területet). A közgyűlés 2,2 millió forintot szavazott meg a kivitelezési feladatokra, a munkálatokkal a DVG Zrt-t bízta meg.
A Magyar Református Egyházközség Újvárosi Drogambulancia azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy további tíz évre biztosítsa számukra ingyenesen a Petőfi Sándor utca 1. szám alatti orvosi rendelő földszintjét. Czere-Ambrus Mária, az MRE Újvárosi Drogambulancia intézményvezetője arról tájékoztatta a hivatalt, hogy az ellátottak magas száma miatt infrastrukturális bővítésbe fogtak, szenvedélybeteg nappali ellátásukat és a közösségi programokat az időközben megvásárolt szomszédos épületbe költöztették. A drogambulancia 2013-tól addiktológiai járóbeteg szakellátást üzemeltet, 2017 márciusától pedig gyermekpszichiátriai –és gyermekaddiktológiai szakellátást is végeznének. Az önkormányzat úgy határozott, hogy 2022 februárjáig, öt évre ingyenesen a drogambulancia rendelkezésére bocsátja a helyiséget.
A Barátság utca egyik lépcsőházi lakásában történt január 3-i tűzeset után Cserna Gábor polgármester rendkívüli támogatást biztosított az ott lakó családnak, és a két életmentőt, Földi Zoltánt és Hernádi Lajosnét jutalomban részesítette. Ezen a közgyűlésen a képviselők utólagosan jóváhagyták a támogatásokat.
Tervezési szakaszban a Modern Városok Program
Még tavaly májusban Orbán Viktor miniszterelnök a Modern Városok Program keretében több tízmilliárd forint értékű fejlesztésekről írt alá együttműködési megállapodást Cserna Gábor polgármesterrel. Ezen kívül több fejlesztés valósulhat meg az úgynevezett Területi Operatív Program, vagyis a TOP keretében. A csütörtöki közgyűlésen négy nagyberuházás szerepelt a képviselők előtt. Az egyik az egykori zöld SZTK épületének felújítása. Az önkormányzat tavaly novemberben vásárolta vissza az épületet, és első intézkedésként kaput és rácsokat szereltek fel az ablakokra, valamint megkezdték a kitakarítását is. Mint az a napirendi pontból kiderül, az önkormányzat irodai funkciót kíván kialakítani az épületben. A mostani feladat az, hogy elkészítsék a felújításhoz szükséges engedélyezési, jóváhagyási és kiviteli terveket. Ehhez öt cégtől kérnek be árajánlatot, a tervezéshez szükséges költséget pedig megelőlegezi az önkormányzat.
A Modern Városok Program keretében újulhat meg a Radari sporttelep. A hivatal év elején megkapta az állami beruházás előkészítését szolgáló projekt támogatói okiratát, és a megvalósításhoz szükséges 23 millió forintot. A projekt végrehajtásával a Vasmű u. 41. Irodaház Kft-t (projektirodát) bízta meg a közgyűlés. Szintén a projektirodának adta át a Fabó Éva Sportuszoda felújításának előkészítési feladatait a közgyűlés. Napirenden volt a Dózsa Mozicentrum épületének felújítása, építési engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése is, amely a „Zöld város kialakítása” pályázat keretében valósul meg. Ennek a pályázat három fő eleme van: a Városháza tértől keletre eső területek rekonstrukciója, a Vasmű út és a kis Vasmű utca közötti zöldterület rekonstrukciója, valamint a mozi és környezetének felújítása. Utóbbival kapcsolatban már hasznosítási tervet készíttetett az önkormányzat. Most az építési engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére négy cégtől kértek be árajánlatot.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: átadták a Dunaújváros Sportjáért díjakat
2025. feb. 16.
Az írásos beszámolót már csütörtökön elolvashatták az érdeklődők, most azonban a DSTV felvételein is megmutatjuk a Dunaújváros Sportjáért díjainak átadását. Hangkép.
Feszültség a kereslet és kínálat között – ez jellemzi most a város ingatlanpiacát
2025. feb. 14.
A magyar ingatlanpiac dinamikus változása tovább folytatódik az új év beköszöntével is. A piacot jelenleg ellentétes hatások érik – és ez rányomja a bélyegét a városi ingatlanpiacra is, derül ki a Creditline értékelése alapján készült összegzésből. Elemzés.
Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan értékesítésére
2025. feb. 14.
Dunaújváros önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a kizárólagos tulajdonában álló alábbi ingatlan értékesítésére. Figyelem, közeleg a határidő!
Elfogadta a költségvetést a közgyűlés
2025. feb. 13.
Huszonkilenc napirend várt a képviselőkre a csütörtöki közgyűlésen. A legfontosabb téma Dunaújváros 2025. évi költségvetési tervezete volt, amelynek tárgyalása nagyobb képviselői érdeklődést váltott ki, végül többséggel megszavazta, és így el is fogadta a testület a költségvetési rendeletet.
Egykori úszó és elhunyt jégkorongozó érdemelte a Dunaújváros Sportjáért díjat
2025. feb. 13.
Sportlegendákat díjazott az önkormányzat: a dunaújvárosi jégkorong fontos személyisége, Győri Tamás Dunaújváros Sportjáért posztumusz elismerésben, míg Bene Vera, a helyi az úszósport meghatározó alakja Dunaújváros Sportjáért díjban részesült. A szféra legrangosabb önkormányzati elismeréseit Pintér Tamás polgármester adta át a csütörtöki közgyűlésen.
Ötven év a vasműben, közel huszonöt az önkormányzat közgyűlésében
2025. feb. 11.
Tóth Kálmán a 9-es választási körzet önkormányzati képviselője. Ő az, akinek a nevéhez különleges, vagy inkább nem hétköznapi számadatok is köthetők. Tóth Kálmán kis megszakítással 2002 óta, közel 25 éve önkormányzati képviselő, kereken 50 évet dolgozott a Dunai Vasműben. Talán kevesebben tudják róla, hogy Dunaújváros rekorder önkéntes véradója, már 156 alkalommal vállalta a „csapolást”.
Felújított padokkal a pihenni vágyókért
2025. feb. 11.
Az életközösségek szépítéséhez nem kell mindig hatalmas beruházás. A közterületeken lévő padok felújítását már tavaly megkezdték a szakemberek, idén pedig városszerte folytatják. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester tájékoztatott a gondozási munkálatokról.