Az agyunkra mehet

doszerk - 2017. április 7. 9:19

Elkezdődött a kullancs szezon, egészen az őszi hónapokig előfordulhatnak kullancscsípések, ezért is fontos ismerni a kullancsok elleni védekezés és megelőzés lehetőségeit.

A kullancsok a pókszabásúak közé tartozó, gerinceseken élősködő, vérszívó ízeltlábúak. Életciklusuk jellemzően három fejlődési alakon keresztül zajlik, fejlődéséhez vért szív. Vérszívásuk során számos betegség kórokozóját képesek a gazdaszervezetbe juttatni. Fűszálakon, bokrok levelein, legfeljebb 1,5 méter magasságban, a lábaikon levő karmok és tapadókorongok segítségével megkapaszkodnak, és várakoznak a megfelelő a táplálkozási alkalomra. A vért adó gazdát az általa kilélegzett szén-dioxidból, a bőrön át kiválasztott különböző anyagokból, a testhőmérsékletből és a mozgás keltette rezgésekből álló komplex inger révén érzékelik. Hazai fajaik közül emberen leggyakrabban a közönséges kullancs (Ixodes ricinus) fordul elő. A kertekbe a háziállatok, madarak és vadon élő kisemlősök révén kerül be. Szezonalitását tekintve április-május-június és szeptember hónapban aktív. A kullancsok világszerte számos emberi és/vagy állati betegség átviteléért felelős, ún. vektor szervezetek. Hazánkban a két legfontosabb emberi betegség a kullancs által terjesztett vírusos agyhártya/agyvelőgyulladás (meningoencephalitis) és a Lyme-kór.

Enyhe tünetekkel indul

Az kullancs által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás tünetei a 7-14 napos lappangási időt követően, enyhe betegségtünetekkel: láz, fejfájás, izomfájdalom, rossz közérzet, étvágytalanság, émelygés, hányinger, hányás jelentkeznek, majd néhány nap múlva a panaszok megszűnnek, teljes a gyógyulás. Minden ötödik betegnél azonban egy második, lázzal és a központi idegrendszer gyulladásával járó szakasz is követi az elsőt, a csípés utáni 3-4. héten. A betegség ilyenkor kórházi ellátást igényel, a fertőzés védőoltással megelőzhető.

A Lyme-kór 60-80 százalékában előforduló klinikai tünete a vándorló bőrpír (erythema migrans), amely általában 7-10 napos lappangási idő után, a csípés helyén jelentkezik. A bőrelváltozás mindig kis kerek folt formájában kezdődik, majd a széli részeken terjedve, középen halványulva, gyűrűt formál. A bőrjelenséget enyhe helyi fájdalom, égő érzés, ritkán viszketés kísérheti, de felléphetnek nem specifikus tünetek (pl. magas láz, gyengeség, fejfájás, izom- és ízületi fájdalom, esetleg nyirokcsomó-duzzanat), valamint idegrendszeri tünetek is. Igen ritkán, a kezeletlen, vagy nem megfelelően kezelt betegeknél napokkal, hetekkel, esetleg hónapokkal a kullancscsípés után idegrendszeri, mozgásszervi vagy a szívet érintő szövődmények jelentkezhetnek, de legtöbbször semmilyen társtünet nincs. Megfelelő antibiotikummal általában jól gyógyítható. A betegséggel szemben nem alakul ki tartós védettség, újra megfertőződhetünk.

Megelőzés, oltással

A kullancsencephalitis leghatékonyabb megelőzési módja a védőoltás, amely 3 oltásos alapimmunizálásból áll. Az oltásokat a megfelelő védettség kialakulása érdekében, a tavaszi aktivitás előtt, fertőzésveszély-mentes időszakban kell elvégezni vagy megkezdeni. A hosszantartó védettség biztosítása érdekében 3-5 évenként emlékeztető oltás szükséges.

Nincs irtószer ellenük

A kullancsok ellen korábban alkalmazott permetezés jelenleg nem alkalmazható, mivel kullancsirtásra engedélyezett irtószer nincs forgalomban. Az irtás lehetőségének megszűnése érdemben populációjukat nem növelte. Napjainkban a kémiai kullancsirtás legfontosabb alternatívája a megelőzés céljából alkalmazott egyéni védekezési módszerek. A ruházat megválasztásakor szempont lehet, hogy a világosabb színű ruhaneműn könnyebb észrevenni a sötét színű kullancsokat.

Fotó:MTI

Közöttük kiemelt jelentőségű a bőrbe fúródott kullancs mielőbbi felderítése és eltávolítása, az kullancsvizit, illetve a kullancsriasztó szerek használata. A különféle kullancsriasztó szerek a kullancsokat a kezelt bőrfelülettől távol tartják, így csípésüket megakadályozzák. Az egyes készítmények (aeroszol, krém, folyadék, gél, törlőkendő stb.) hatásának időtartama a felvitt mennyiségtől függ. A rovarriasztó szerekkel a szabadon hagyott bőrfelületeket kell bekenni, de az aeroszol palackkal a ruházat is kezelhető.

A nyers tej sem jó

Mivel e betegség kórokozója nyers tej közvetítésével is szervezetünkbe juthat, elengedhetetlen a frissen fejt tej forralása. A társállatok kullancscsípéssel szembeni védelme – amely állategészségügyi szempontból is fontos – a gazdák felelőssége.A települések parkjaiba, illetve a kertekbe a természetbe kijáró, vagy ott sétáltatott kutyák, macskák jelentős mennyiségű kullancsot hurcolhatnak be. Különösen az ebek kullancscsípéssel szembeni védelme fontos. Ez spot-on készítményekkel, impregnált nyakörvekkel, valamint a szőrzet kezelésével biztosítható.

-OPH-

A rovat további hírei: Mozaik

Esti csobbanás az Aquantis Élményfürdőben (galériával)

Esti csobbanás az Aquantis Élményfürdőben (galériával)

2025. júl. 29.

Idén is csatlakozott városunk az országos kezdeményezéshez, a Strandok Éjszakájához, amely szombat este látogatók százait vonzotta az Aquantis Élményfürdőbe. Az időjárás megkönyörült, így sokan választották a dunaújvárosi bázis kínálatát!

 

DSTV: népszerű a DunaKosár közössége

DSTV: népszerű a DunaKosár közössége

2025. júl. 29.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi termények és termékek kerülnek a vásárlók asztalára. Hangkép.

A gyerek szandálok jelentősége és választási szempontok

A gyerek szandálok jelentősége és választási szempontok

2025. júl. 28.

Amikor a nyár beköszönt, a gyerekek lába is szabadságra vágyik. A lábbeli kiválasztásakor nem mindegy, hogy milyen szempontokat veszünk figyelembe. (X)

Enyhül a héten a tikkasztó hőség szorítása

Enyhül a héten a tikkasztó hőség szorítása

2025. júl. 28.

Napos és gomolyfelhős időszakok, nap közben a hőmérsékleti értékek lassú, de biztos emelkedése, ráadásként itt-ott üdítő záporok. Kellemes nyárias időt ígér a DO meteorológiai szakértője – a hőségnek lőttek, a viharzóna is átvonult.

DSTV: vadvirágok a városban – mindenki örömére

DSTV: vadvirágok a városban – mindenki örömére

2025. júl. 28.

A témával már több soron foglalkoztunk hasábjainkon, ezúttal a Kertvárosban lévő vadvirágos kertet kereste fel a DSTV csapata. A szemet gyönyörködtető ligetecske látványa az arra sétálókat is felüdíti,  ráadásul beporzó rovarok egész csapata keresi fel a színes és illatos bázist. Hangkép. 

Természetes módon az egészséges mikrobiomért

Természetes módon az egészséges mikrobiomért

2025. júl. 27.

Eszedbe jutott már, milyen hatással vannak a mindennapi szokásaink a bélflóránkra? Az emberi test egy lenyűgöző ökoszisztéma, ahol mikroorganizmusok trilliói élnek együtt, és számos életfontosságú folyamatban vesznek részt. (X)

"Hagyd otthon az unokád!" – Dunaújváros programot kínál az idősebb korosztálynak is

"Hagyd otthon az unokád!" – Dunaújváros programot kínál az idősebb korosztálynak is

2025. júl. 27.

Különleges eseményre invitálják a szépkorúakat Dunaújvárosban augusztus 2-án: a Hagyd otthon az unokád! című egész napos rendezvény kifejezetten az idősebb generáció számára kínál kikapcsolódást és szórakozást – ezúttal a nagyszülők kerülnek a középpontba.