Táblaavató az egyetemen

doszerk - 2017. június 7. 18:59

Egy táblát helyeztek ki a Dunaújvárosi Egyetem épületére a BKV Zrt-vel való duális képzésük jelképeként.

A táblaavató ünnepség szerdán délelőtt volt az egyetem „A” épületénél. Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika, az egyetem oktatási rektor-helyettese elmondta, egyre több olyan partnerük van, akikkel közös duális képzést valósítanak meg, és egyre több a fiatal hallgató is, akik e duális képzésekre jelentkeznek. A BKV Zrt-vel már régóta együttműködési megállapodást kötöttek a gyakorlati oktatás kapcsán, és ezt jelzi a most kihelyezett tábla az egyetem oldalán. Dr. Környei Éva, a BKV Zrt. jogi és humánpolitikai igazgatója elmondta, számukra fontos a szakmai utánpótlás biztosítása, és közreműködnek a képzések megvalósításában is. Az egyetemmel létrejött duális rendszer által az anyagmérnök, a gépészmérnök és a mérnökinformatikus alapképzésben vehetnek részt a hallgatók.

A rovat további hírei: Oktatás

Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!

Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!

2025. aug. 16.

Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.

DSTV: nem csak tanár

DSTV: nem csak tanár

2025. aug. 13.

Folytatódik a DSTV sorozata a városban népszerű pedagógusok bemutatásáról. Ezúttal Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola tanára sokrétű, a diákok környezeti nevelése terén is jelentős eredményeket elért pályáját összegzik. Hangkép.

Móricz: elismerés a felelős állattartásért

Móricz: elismerés a felelős állattartásért

2025. júl. 16.

A tanév vége előtti időszakra is jutott elismerés a Móricz Zsigmond Általános Iskolának: az Örökös Állatbarát Általános Iskola kitüntető címet érdemelte ki az intézmény. 

DSTV: búcsúztak a "magdások"

DSTV: búcsúztak a "magdások"

2025. júl. 15.

Ahány iskola, annyiféle tanévzáró születik egy-egy tanév végén. derül ki a DSTV összegzéséből. A stáb több intézményt is meglátogatott a közelmúltban, így a Szabó Magda Általános Iskola idei tanévének utolsó napjára is kíváncsi volt. Hangkép.

Sikeres vizsga és csodaszép történet

Sikeres vizsga és csodaszép történet

2025. júl. 13.

A 2024/2025-ös tanévet már jó ideje lezárták településünk iskolái. A Rostiban azonban íródott egy nem mindennapi történet – osztálytársai jelenlétében sikeres vizsgát tett és át is vette a bizonyítványát Lisztes Nárcisz. 

DSTV: aranyos tanévzáró

DSTV: aranyos tanévzáró

2025. júl. 11.

Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.
 

DSTV: a Móricztól is búcsúztak

DSTV: a Móricztól is búcsúztak

2025. júl. 07.

A tanév vége felé településünk összes iskolája megtartotta a hagyományos ballagásokat és évzárókat, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorból természetesen nem maradt ki a Móricz sem – az intézményből két osztály 46 tanulója ballagott. Hangkép.