Dunaújváros Hetilap

Véget ért az Adventi Forgatag

Vass Ádám - 2017. december 24. 8:01

A szombati zárónapon, ahogy az elmúlt években mindig, úgy most is Kelemen Angelika és Barátai szórakoztatták a közönséget az Adventi Forgatag színpadán.

Idén huszonegy napon át várta a dunaújvárosiakat a Városháza terén az Adventi Forgatag. Az árusok minden délután fogadták a nézelődőket és a vásárlókat, sokan ki is fogytak a készletből idő előtt, akkora volt az érdeklődés, de természetesen azonnal pótolták, hogy ki tudják szolgálni a látogatókat. Legtöbben a hangulat, a forralt bor és a kürtős kalács miatt érkeztek, de a színpadi programok is kimozdították a tömegeket az eső, a hideg idő vagy a szél ellenére. Az elmúlt hetekben fellépett a város szinte valamennyi iskolai kórusa, tánccsoportja és zenekara, de láthattuk Takács Nikolast, Keresztes Ildikót, Roy & Ádámot, a Névtelen Utcát, a BeatKOHO-t, vagy az Operettszínház művészeit. A zárónapon Dálnoki Sándor műsora nyitotta a programot, majd Kelemen Angelika és Barátai léptek fel, akik nélkül évek óta elképzelhetetlen a szenteste előtti program. Végül a Fourtissimo együttes szórakoztatta a közönséget.

A főtéren egy hét szünet következik, az ajándéktárgyak helyett finom ételek és főleg italok várják majd a látogatókat, hiszen jövő vasárnap szilveszter, amikor Nepp Matyi pörgeti majd a legnagyobb slágereket, fél tizenegykor pedig a Hooligans lép színpadra.

Adventi Forgatag 2017 - Zárónap

Adventi Forgatag 2017 - Zárónap - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Közélet

Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés

2025. júl. 07.

Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.

Köszönet a véradóknak – csak így tovább!

2025. júl. 06.

Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!

Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat

2025. júl. 05.

Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. Itt az összes tudnivaló!

Újabb tömeges elbocsátás a vasműből

Újabb tömeges elbocsátás a vasműből

2025. júl. 04.

Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.

A városüzemeltetés nem mehet szabadságra

A városüzemeltetés nem mehet szabadságra

2025. júl. 04.

Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.

Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek

2025. júl. 03.

Süt, főz, takarít, hímez és rengeteget olvas – az egykori könyvtáros Kelényi Gizella Gizi néni 90 éves lett, de állítja: nem tud egy helyben ülni, folyton csinálnia kell valamit. Az örökmozgó szépkorút az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte az otthonában. 

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

2025. júl. 03.

Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.