Horváth Tamás A Dal döntőjében
Az AWS és a Viszlát nyár című szerzemény nyerte 46 ponttal a közmédia dalválasztó showműsora, A Dal 2018 második elődöntőjét szombaton. Horváth Tamás a közönség szavazataival jutott tovább.
A Duna Televízióban és a Duna World csatornán élőben közvetített műsorból a zsűri döntése alapján a döntőbe került még a yesyes az I Let You Run Away című dallal, 45 ponttal, valamint Király Viktor, aki a Budapest Girl című számot adta elő, amelyért 42 pontot kapott.
A közönség szavazataival jutott tovább Horváth Tamás és a Meggyfa, így ez a produkció is ott lesz a február 24-i döntőben, akárcsak a múlt szombati elődöntőből már bejutott Dánielfy Gergely (Azt mondtad), Süle Zsolt (Zöld a május), Heincz Gábor BIGA (Good Vibez) és a Leander Kills (Nem szól harang).
A Dal 2018 Legjobb Dalszövegének járó díjat Odett Aranyhal című dala nyerte, amelynek szövegét Hujber Szabolcs írta. Továbbra is lehet szavazni A Dal 2018 Akusztik fődíjára, erről a közönség idén is online voksolással dönthet. Az akusztikus feldolgozásokra A Dal 2018 hivatalos oldalán, adal.hu-n az "Akusztik" menüpontban lehet szavazni február 21-én, szerdán éjfélig. A nyertes a Petőfi Akusztik jóvoltából 52 perces önálló koncertlehetőséget kap, amelyet rögzít és műsorára tűz a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV.
A közmédia hetedik dalválasztó showjának zsűrijében Frenreisz Károly, az LGT és a Skorpió zenekar alapító tagja, Kossuth-díjas rockzenész; Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő; Schell Judit Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész és Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa szerepel.
A Dal 2018 döntőjét február 24-én rendezik, akkor derül ki, melyik produkció lesz A Dal 2018 nyertese, így eldől, kié Magyarország legjobb dala. A Dal 2018 két műsorvezetője Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
Borongós, de viszonylag enyhe idő várható
2025. dec. 01.
A hét második felére 8 fok körüli értékeket ígér a DO időjárási szakértője. Nem ez lesz a legvidámabb hét meteorológiai szempontból – például napsütéssel nem nagyon számolhatunk.
DSTV: Rosti Pál nyomában
2025. nov. 30.
Rosti Pál életéről és tevékenységéről szóló vetélkedőt szerveztek a Mondbach-kúriában, eleveníti fel a DSTV összegzése. Általános iskolások vágtak a feladatoknak azzal a céllal, hogy megismerhessék az összetett személyiséget, akiről városunk egyik iskoláját is elnevezték. Hangkép.
Vasárnap már kezdődik az ünnepi varázslat
2025. nov. 29.
Újra adventi fénybe öltözik Dunaújváros főtere – vasárnap megkezdődik az ünnepvárás szép időszaka. Ünnepi díszbe öltöztetett főtér, gőzölgő karácsonyi finomságok és színpadi produkciók sora várja a dunaújvárosiakat.
Nyílt nappal startol a várospont
2025. nov. 29.
Sok szeretettel várják a várostörténet iránt érdeklődőket a Lajos király körút 8. szám alatt nyíló Dunaújváros Pont bázisán – most vasárnap startol a múltidéző bázis!
Karácsonyi börze a Generációk Házában
2025. nov. 27.
Az Esze Tamás utcában található Generációk Házában rendezik meg a Zöld Kincsek Karácsonyi Börzéjét december 13-án délelőtt tíz és délután kettő óra között.
Fiatalos bőr sebészeti beavatkozás nélkül: ránctalanítás modern kezelésekkel
2025. nov. 27.
Az idő múlásával arcunk felszíne változásokon megy keresztül: veszít rugalmasságából, hidratáltságából, és a ráncok megjelenése is elkerülhetetlenné válik. A mai világban azonban sokféle módszer létezik, ami hozzájárul a bőr fiatalságának megőrzéséhez, elkerülhetsz bármilyen műtéti beavatkozást. (X)
Védelem riasztórendszerekkel: minden, amit tudnod kell
2025. nov. 26.
Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a személyes tér védelme milyen fontos szerepet játszik az életünkben? Otthonaink, irodáink és egyéb tereink megfelelő védelme elengedhetetlen számunkra. (X)








