Kezdődnek a szóbeli érettségik
Mától megkezdődnek az idei érettségi szóbeli vizsgái országszerte, a diákok először emelt szinten adnak számot tudásukról.
Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint az emelt szintű szóbeli vizsgákat június 7. és 14., a középszintű szóbeliket pedig június 18. és 29. között tartják. Emelt szinten egy hét alatt 94 tárgyból, 176 helyszínen, 2815 tantárgyi bizottság előtt több mint 41 700 szóbeli vizsga lesz.
Az emelt szintű vizsgákat a húsz megyei, fővárosi kormányhivatal (KH) szervezi. Az OH által elkészíttetett szóbeli tételek a KH-k közreműködésével jutnak el a három tagú tantárgyi bizottságokhoz. A tantárgyi bizottságok elnökét és tagjait a vizsgaszervező KH bízza meg.
A vizsgázó teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja - a tárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján - egyéni értékelő lapon, külön-külön értékeli. Az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tesznek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a diákok teljesítményének minősítésére. A tantárgyi bizottság egyéni osztályozó ívet állít ki minden érettségizőről, amelyet a vizsgaszervező KH küld meg az illetékes érettségi vizsgabizottságnak.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)
2025. okt. 21.
Hat intézmény sok-sok szakmáját vonultatta fel az immár hagyományos sokadalom: a Dunaújvárosi Szakképzés Napja elnevezésű seregszemlének a Dunaferr iskola villamos tagozata adott otthont a pályaorientáció és a kedvcsináló elemek jegyében még múlt pénteken.
DSTV: ünnepelt a Bóbita Tagóvoda
2025. okt. 13.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda a napokban. A remek hangulatú rendezvényre nagyon készült az ovi közössége. Hangkép.
DSTV: mindent a gyerekekért
2025. okt. 05.
A gyermekek fejlődése nem csak az iskolai tananyagon és az ott nyújtott teljesítményen múlik, derül ki a DSTV összegzéséből. A segítő tevékenységek javíthatják a gyerekek tanulási készségeit – városunkban is új lehetőség nyílt a nebulók számára. Hangkép.
DSTV: évnyitó a "magdásoknál"
2025. szep. 06.
Sok gyermek élete változott meg szeptember 1-jén az iskolakezdéssel, derül ki a DSTV összeállításából. Nem volt ez másképp a BIROK Szabó Magda Tagintézményében sem – az iskola felkészült az új tanév kihívásaira. Hangkép.
DSTV: iskolakezdésre tanárportré
2025. szep. 01.
Fiatal pedagógus portréjával folytatódott a DSTV sorozata. Az idei tanév első napjára időzítve Illés Nóra, a Vasvári iskola munkatársa beszél hivatása szépségeiről és kihívásairól, a gyerekek és a közösség kínálta különleges miliőről. Hangkép.
Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium
2025. aug. 21.
A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)
Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!
2025. aug. 16.
Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.








