A Dózsa iskola felújítása következik

Molnár Emese - 2018. augusztus 4. 17:06

Az önkormányzat három általános iskola energetikai felújítására nyert támogatást. Elsőször a Vasvári iskolát korszerűsítették 303 millió forintból, aztán végeztek a Petőfi iskola teljes energetikai felújításával, amely beruházás 259 millió forintból valósult meg. Most pedig a Dózsa iskolán a sor.

 Mint azt Izsák Máté, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, 264 millió forintból újulhat meg ez az intézmény is. A beruházás során felújítják a teljes tetőszerkezetet, a homlokzatot, kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik a gépészeti rendszert és akadálymentesítik is az intézményt. Izsák Máté hozzátette, a felújítási munkák mellett az úgynevezett vízösszefolyókat, vízösszefolyó csonkokat az önkormányzat saját forrásból finanszírozza majd.

A körzeti fejlesztésekkel kapcsolatban a képviselő arról is szólt, hogy a járdafelújítási program részeként a Derkovits utca 10-es számú lépcsőháztól kezdve az ottani nagyparkolóig a járda térköves borítást kap majd. Továbbá padokat és kézi szemeteseket is kihelyeznek a szakemberek.

A rovat további hírei: Oktatás

Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium

Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium

2025. aug. 21.

A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)

Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!

Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!

2025. aug. 16.

Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.

DSTV: nem csak tanár

DSTV: nem csak tanár

2025. aug. 13.

Folytatódik a DSTV sorozata a városban népszerű pedagógusok bemutatásáról. Ezúttal Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola tanára sokrétű, a diákok környezeti nevelése terén is jelentős eredményeket elért pályáját összegzik. Hangkép.

Móricz: elismerés a felelős állattartásért

Móricz: elismerés a felelős állattartásért

2025. júl. 16.

A tanév vége előtti időszakra is jutott elismerés a Móricz Zsigmond Általános Iskolának: az Örökös Állatbarát Általános Iskola kitüntető címet érdemelte ki az intézmény. 

DSTV: búcsúztak a "magdások"

DSTV: búcsúztak a "magdások"

2025. júl. 15.

Ahány iskola, annyiféle tanévzáró születik egy-egy tanév végén. derül ki a DSTV összegzéséből. A stáb több intézményt is meglátogatott a közelmúltban, így a Szabó Magda Általános Iskola idei tanévének utolsó napjára is kíváncsi volt. Hangkép.

Sikeres vizsga és csodaszép történet

Sikeres vizsga és csodaszép történet

2025. júl. 13.

A 2024/2025-ös tanévet már jó ideje lezárták településünk iskolái. A Rostiban azonban íródott egy nem mindennapi történet – osztálytársai jelenlétében sikeres vizsgát tett és át is vette a bizonyítványát Lisztes Nárcisz. 

DSTV: aranyos tanévzáró

DSTV: aranyos tanévzáró

2025. júl. 11.

Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.