Vivaldi játékossága Bach szemüvegén át
Városunkban szinte már elmaradhatatlan program Rákász Gergely orgonaművész adventi koncertje, amelynek az evangélikus templom ad otthont minden évben. Az idei koncert december 16-án 18 órakor lesz.
Rákász Gergely már huszonöt éve koncertezik, az első fellépőhelyszínek egyike volt Dunaújváros, és azóta rendszeresen játszik nálunk. Nem maradunk ki az idei turnéból sem, a Tél című koncertje december 16-án 18 órakor lesz az evangélikus templomban. Mint azt lapunknak elmondta, nagy örömmel jön Dunaújvárosba. Ezúttal egy tízéves zenetörténeti utazásra hívja a hallgatóságot, az este két ember körül forog majd. Vivaldi idén évfordulós, így ő lesz a főszereplő, de Bach szemüvegén keresztül nézik, vagyis azt, hogy milyen volt Bach, mielőtt megismerkedett volna Vivaldi művészetével, és hogy milyenné formálta őt. A koncerten egy Bach-darabbal kezd Rákász Gergely, amelyben a szigorú, németesen precíz, jól szerkesztett zeneszerzőt ismerhetjük meg. Aztán következik a Tél (Vivaldi-Négy évszak), amely azt mutatja, hogy eközben mi történik Itáliában. Ezután a kettő elkezd összemosódni. A harmadik darab egy Vivaldi concerto, amit Bach írt át orgonára. Több átiratot készített akkoriban Bach, amelyekkel Itáliát Németországba költöztette. Aztán a műsorban jön az itáliai koncert, amelyet már teljes egészében Bach szerzett, mégis, benne van Vivaldi játékossága, izgalmassága.
Ilyen játékosságot kínál tehát koncertjén Rákász Gergely, jegyeket a helyszínen is lehet majd vásárolni. Az orgonaművésznek egyébként igen mozgalmas éve volt, hiszen nyolcvanöt koncertet adott, elkészült két új CD anyaga, megszületett második fia, és elindult a Rákász Gergely Alapítvány is, amely határon túli és anyaországi magyar területekre, valamint magyar közösségeknek szervez hangversenyeket magyar művészekkel.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: idén is a Bartókba csalogatnak a Mikro Fesztivál előadásai
2024. máj. 15.
Újra a színházi élet központjává válhat városunk az immár harmadik Mikro Fesztivál révén, derül ki a DSTV összegzéséből. Idén június 1-8. között várják a közönséget – nagyon nívós felhozatallal készülnek, ígérte tájékoztatóján Őze Áron, a Bartók igazgatója. Hangkép.
Móricz 70 – a muzsika gyönyörű varázsa (galériával)
2024. máj. 14.
Parádés minifesztivál-nyitány a Kortárs Művészeti Intézetben és felemelő pillanatokkal bőven pettyezett, csodás koncert a Városházán – remek programmal kezdődött a Móricz Zsigmond Általános Iskola jubileumi tanévének csúcsidőszaka. És hol van még a vége?!
Kakaókoncerttől pünkösdi hangversenyig
2024. máj. 14.
A Sándor Frigyes Hét eseményei után is sűrű programra készül a jeles muzsikus, zenepedagógus nevét viselő művészeti iskola: hétfőn kezdődött, és péntekig még három esemény csalogatja a muzsika szerelmeseit – minden korosztályban.
Pentelei Molnár János alkotásaiból nyílt kiállítás a Mondbach-kúriában (galériával)
2024. máj. 12.
A Pentelei Molnár János festőművész halálának centenáriumi évfordulójára meghirdetett emlékév eseménysorának keretében nyílt az egész életművet bemutató kiállítás a felújított Mondbach-kúriában szerdán.
DSTV: gálával ünnepelték a tánc világnapját
2024. máj. 09.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: gálával ünnepelte a tánc világnapját a Wesley-Da Capo iskola közössége. A Bartókban rendezett eseményen több száz növendék lépett színre látványos, változatos műsorral – kétszer is! Hangkép.
Móricz 70 – minifesztivállal ünnepelnek
2024. máj. 08.
Gazdag programmal futtatja csúcsra a jubileumi tanév eseménysorozatát az alapítása 70. évét ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola. Lássuk a kínálatot – nagyon bőséges lesz, úgyhogy csak címszavakban!
Jótékonysági gála a Bartókban
2024. máj. 08.
Nemes céllal és jelentős erők összefogásával valósul meg az a közösségi kezdeményezés, amelynek a Bartók színházterme ad otthont pénteken délután.