Dunaújváros Hetilap

Több mint 1,3 millióan töltötték ki a nemzeti konzultációt

doszerk - 2018. december 21. 14:03

Már több mint 1,3 millióan töltötték ki a családos nemzeti konzultációt, amelynek pénteken van a leadási határideje - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken. 

A kormány hivatalos Facebook-oldalán megjelent videóban Dömötör Csaba azt mondta, a kérdőíveket a következő hetekben dolgozzák fel, utána adnak tájékoztatást a részletes eredményekről.
A kormány azután tud majd dönteni arról, hogyan bővüljenek a családtámogatások Magyarországon - tette hozzá.

Hangsúlyozta, Magyarország és Európa megújulása elképzelhetetlen az erős családok nélkül. A konzultáción való magas részvételi hajlandóság azt mutatja, mindenkit érintő kérdésről van szó, valamint hogy a konzultáció jó lehetőség arra, hogy párbeszédet folytassanak a kiemelt kérdésekben a választások közötti időszakban - fogalmazott a parlamenti államtitkár.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Húsvét alkalmából segített az Adománykuckó

Húsvét alkalmából segített az Adománykuckó

2025. ápr. 18.

Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő közreműködésével két hagyomány is folytatódott a Római városrészben. Az Adománykuckó csapata ételcsomagokkal segítette a rászorulókat, a képviselő pedig plüssökkel lepi meg a gyerekeket.

Szombaton pótolják a lomtalanítást a Technikum városrészben!

Szombaton pótolják a lomtalanítást a Technikum városrészben!

2025. ápr. 18.

Folytatódik az önkormányzat tavaszi sorozata, a múlt héten elmaradt lomtalanítást ezen a szombaton pótolják – négy gyűjtőpont lesz, elektronikai hulladék is leadható!

A biztonságunkért dolgoznak minden nap

A biztonságunkért dolgoznak minden nap

2025. ápr. 18.

A csütörtöki közgyűlésen átadták a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat. Az elismerést az idei évben Dávid Béla a Közbiztonsági Bizottság egykori kuratóriumi elnöke, Ladányi Lajos rendőr törzszászlós és Bubelka Máté tűzoltó főtörzsőrmester érdemelte ki. Az elismeréseket Pintér Tamás polgármester adta át.

Mezei Zsolt: "Most az egyszer hallgassanak ránk vasmű ügyben!"

Mezei Zsolt: "Most az egyszer hallgassanak ránk vasmű ügyben!"

2025. ápr. 17.

Április 16-án a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. „f.a.” és a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. „f.a.” felszámolóbiztosai a 2012. évi munka törvénykönyve csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályainak megfelelően bejelentették a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékukat.

Díjátadások és pénzügyi döntések a közgyűlésen

Díjátadások és pénzügyi döntések a közgyűlésen

2025. ápr. 17.

Ünnepi percekkel kezdődött a közgyűlés csütörtöki ülése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat, majd a testület 23 napirendi pontot tárgyalt meg nyílt ülésen, hármat pedig zárt ajtók mögött.

Újra mérgezik a városi kutyákat – nyomravezetői díjat ajánl fel az önkormányzat!

Újra mérgezik a városi kutyákat – nyomravezetői díjat ajánl fel az önkormányzat!

2025. ápr. 17.

Sajnálatos módon ismét előkerült Dunaújvárosban, hogy ismeretlen elkövető mérget helyez el a felső Duna-parti kutyafuttató területén. A lelketlen cselekmény következtében kutyák pusztulnak el – az önkormányzat újra lépett a tettes ellen.

Különleges foglalkozáson vehettek részt a Napsugár Tagóvoda apró növendékei

Különleges foglalkozáson vehettek részt a Napsugár Tagóvoda apró növendékei

2025. ápr. 16.

Nem mindennapi foglalkozássorozat kezdődött a Napsugár Tagóvodában még szeptemberben. Endrefi-Konics Julianna közreműködésével hangtálak teszik különlegessé a gyerekek mindennapjait, ezt a foglalkozást látogatta meg Barta Endre alpolgármester a napokban.