Gyurcsányék és a szocialisták is megszavazták a migrációs alap háromszorosára növelését
Gyurcsányék és a szocialisták is megszavazták a migrációs alap háromszorosára növelését az Európai Parlamentben (EP) - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője újságíróknak csütörtökön Budapesten.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, szerdán fogadta el a 2021 és 2027 közötti évekre vonatkozó menekültügyi és migrációs alapra vonatkozó álláspontját, ennek keretében további pénzügyi támogatást nyújtana a menekültügyi és migrációs, valamint az integrációra irányuló uniós és tagállami intézkedések végrehajtásához.
Nacsa Lőrinc a kormánypártok véleményét tolmácsolva rámutatott: újabb, a migránsok betelepítését segítő javaslatot fogadtak el a brüsszeli bizottság javaslatára. Közölte, a magyar baloldal EP-képviselői, Gyurcsány és a szocialisták is megszavazták a migrációs alap háromszorosára növelését. Igennel voksolt - ahogy eddig is minden alkalommal - a szocialista Szanyi Tibor, a DK-s Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a Párbeszéd színeiben Jávor Benedek, az LMP által delegált Meszerics Tamás - sorolta a KDNP-s képviselő.
Hozzátette: Brüsszel azért növeli háromszorosára az alap pénzügyi keretét, mert ebből akarják finanszírozni a migránsok betelepítését. A jelentés azt is tartalmazza - folytatta Nacsa Lőrinc -, hogy pénzügyileg is meg akarják büntetni a migránsok betelepítését elutasító tagországokat.
A bevándorláspárti ellenzék szavazatával mindezt támogatta - közölte, hangsúlyozva: ezzel újra egyértelművé tették, hogy ők bevándorláspártiak, és szembe menve a magyar emberek akaratával minden támogatást megadnak ahhoz, hogy Európát bevándorlókontinenssé, Magyarországot bevándorlóországgá tegyék.
Ezzel szemben a Fidesz-KDNP nem támogatja a bevándorláspárti javaslatokat, nem kötnek kompromisszumot a migráció ügyében, illetve Európa keresztény kultúrájának megvédése ügyében - jelentette ki Nacsa Lőrinc.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Pentelei 30 – szakmai nappal ünnepelnek
2024. máj. 15.
Közös Hang – ezzel a sokatmondó címmel rendezi meg országos hírű szakembereket is felvonultató szakmai napját az idén immár 30 esztendeje működő Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium.
Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson
2024. máj. 14.
Három jelölőszervezet, két polgármester-jelölt és összesen harmincegy képviselőjelölt szerepel majd a szavazólapokon a június 9-i önkormányzati választáson.
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.