Felmérés: az afrikaiak 37 százaléka foglalkozik a kivándorlás gondolatával
Az afrikaiak 37 százalékát foglalkoztatja hazájuk elhagyásának gondolata, a potenciális migránsok legnagyobb része a kontinens valamely más országába vándorolna - mutatta ki az Afrobarometer nevű közvélemény-kutató intézet felmérése, amelyet a Die Welt című német lap ismertetett.
A benini, dél-afrikai, ghánai, kenyai és amerikai egyetemek és kutatóintézetek által közösen működtetett Afrobarometer új felméréséről szóló beszámolóban kiemelték, hogy 2050-re nagyjából megduplázódik Afrika jelenleg 1,3 milliárd fős lakossága, és a világ migránsainak körében regisztrált 14 százalékos afrikai arány is emelkedik majd.
A kontinens 34 országában végzett vizsgálatban így elsősorban azt vizsgálták, hogy mi ösztönözheti az afrikaiakat a hazájuk elhagyására, és hová vándorolnának. Kimutatták, hogy az afrikaiak csaknem kétharmada, 63 százaléka számára fel sem merül, hogy elköltözzenek egy másik országba. A regionális eltérések jelentősek, leginkább a kelet-afrikai térség lakossága ragaszkodik hazájához, körükben 72 százalék egyáltalán nem foglalkozik a kivándorlás gondolatával, a legkevésbé erős gyökerekkel pedig a sokhelyütt igen ingatag közép-afrikai régió lakossága rendelkezik, de körükben is többségi, 53 százalékos mindazok aránya, akik nem akarják elhagyni hazájukat.
A kivándorlás gondolatával az afrikaiak 37 százaléka foglalkozik valamilyen formában, de konkrét előkészületeket csupán 3 százalékuk tett. A migrációra hajlandóak körében a hazájuk közvetlen környezete a legnépszerűbb célterület, 29 százalék mondta azt, hogy a régió valamelyik másik országába költözne át. A második helyen Európa áll, a kivándorlás gondolatával foglalkozók 27 százaléka költözne át Európába. A harmadik helyen Észak-Amerika áll 22 százalékkal.
Ebből a szempontból is nagy eltéréseket rögzítettek az egyes térségek között, Észak-Afrikában a kivándorlás gondolatával foglalkozók 47 százaléka menne Európába, Dél-Afrikában viszont csak 14 százalék.
A migráció legfőbb mozgatórugója a munkavállalás, a kivándorlásra hajlandó afrikaiak 44 százaléka hagyná el hazáját azért, hogy dolgozzon. A második helyen, 29 százalékkal a szegénység előli menekülés áll, a harmadik leggyakoribb ok a szakmai képzés, 6 százalékos aránnyal. Az Afrobarometer-felmérésben a többi között azt is vizsgálták, hogy miként viszonyulnak az afrikaiak a határok átjárhatóságának és a munkaerőpiacok nyitottságának gondolatához. A kontinens egészét tekintve többnyire helyeslik a nyitott határok eszméjét, de itt is nagyok az eltérések. Nyugaton, ahol 15 ország egységes gazdasági térség kialakítására törekszik a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) keretében, kétharmad támogatja a mozgás és a munkavállalás határokon átívelő szabadságának gondolatát, a gazdaságilag fejlettebb észak-afrikai térségben viszont csak 38 százalék.
- MTI -
A rovat további hírei: Közélet
FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!
2025. szep. 12.
Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.
Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket
2025. szep. 12.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!
Számos lehetőség a gazdasági programban
2025. szep. 12.
A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.
DSTV: Almási Zsolt emlékére
2025. szep. 11.
Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.
Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben
2025. szep. 11.
A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.
"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban
2025. szep. 11.
Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.
Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján
2025. szep. 11.
Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.