Egyre több migránst támogat Brüsszel a nemzetbiztonságilag kockázatos anonim migránskártyákkal
Újabb adatok jelentek meg a Görögországban szétosztott migránskártyákkal kapcsolatban. Idén februárban összesen 66 840 menekült és menedékkérő kapott pénzt a migránskártya program keretében - írja a Pesti Srácok.
Az ENSZ menekültekkel foglalkozó ügynöksége (UNHCR) az ESTIA programon keresztül nyűjt segítséget az Európába érkezőknek, a pénzosztást pedig nem meglepő módon az Európai Bizottság támogatja. A szétosztott pénz összege havi 6,7 millió euróra nőtt. A program kezdete óta körülbelül 107 ezer személy kapott pénzt a névtelen kártyákra. Emlékezetes, hogy a kártyák létezését az ellenzék és az Európai Bizottság az utolsó pillanatig tagadta, majd kénytelen volt beismerni a létezésüket. Aggodalomra ad okot az is, hogy a Magyarországon elfogott szír férfiről, akit azzal gyanúsítanak a hatóságok, hogy az Iszlám Állam tagjaként tömeges kivégzésekben vett részt, kiderült, hogy szintén rendelkezett migránskártyával.
Újabb adatok jelentek meg az ellenzék és Brüsszel által kezdetben letagadott, végül beismert migránskártyákkal kapcsolatban. Az UNHCR által kiadott legfrissebb tájékoztató szerint “a pénzügyi segély azért fontos, mert visszaadja a menekültek méltóságát és segít a menedékkérőknek az alapszükségleteikhez való hozzájutásban”.A szervezet szerint ez a befogadóországnak is jó, hiszen az által, hogy a menekültek helyben költik a pénzt, hozzájárulnak az adott ország gazdaságának növekedéséhez.
EGYRE TÖBB MIGRÁNS KAP TÁMOGATÁST
2017 áprilisa óta 107 886 személy kapott pénzügyi segítséget Görögországban legalább egyszer. Februárban 88 840 fő kapott támogatást, akik közül 12 000 fő nemzetközi védelem alatt áll Görögországban. Közülük az UNHCR adatai szerint 38 százalék férfi, 23 százalék nő és 39 százalék gyermek. A támogatottak 32 százaléka él öt, vagy annál több tagú családban és 31 százalékuk egyedülálló felnőtt. A bevándorlóknak kiutalt összeg 90 Eurótól 550 Euróig terjed, attól függően, hogy egyedülállóról, vagy családról van-e szó.
Férfiak és nők aránya korcsoportok szerint – Forrás: UNHCR
A statisztikai összesítés alapján a támogatásban részesülők legnagyobb arányban Szíriából, Afganisztánból és Irakból érkeztek Európába.
Migránsok aránya a kibocsátó országok szerint – Forrás. UNHCR
A pénzügyi segítségre “jogosult” migránsok Görögországon belül 109 helyszínen kapják meg a támogatásokat.
Ilyen sok helyen vehetik át a “jogosultak” a migránskártyát – Forrás: UNHCR
EURÓPA BIZTONSÁGÁT IS FENYEGETHETIK EZEK A TÁMOGATÁSOK
A migránskártyákkal és a szervezett támogatásokkal kapcsolatban tavaly ősszel robbant ki a botrány, amikor kiderült, hogy a bevándorlók mindenféle azonosítás nélkül kapnak anyagi támogatást az Európai Uniótól, és az összeget bármire elkölthetik.Tavaly először a szlovén Nova24 tévé számolt be arról, hogy a migránsok név nélküli bankkártyákat használnak. Ezeken csak számok, az EU jelképe és a „Mastercard” felirat szerepel.
Az ilyesmit egyébként tiltják a szigorú európai pénzmosás elleni törvények. Deutsch Tamás nemrég kifejtette: az Európai Unióban rendkívül szigorú pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni törvények vannak, és senkinek nem lehet anonim bankkártyája, ehhez képest, olyan migránskártyákat finanszírozott az elmúlt két évben legkevesebb 40 milliárd forinttal az Európai Bizottság, amely a migránskártyák használóinak személyes beazonosítása lehetetlen.
A BUDAPESTEN ELFOGOTT SZÍR ISIS-ESNEK IS VOLT KÁRTYÁJA
Brüsszel közvetve támogatja a terrorizmust a migránsoknak juttatott bankkártyával. Ezt Halász János a márciusban Budapesten megrendezett migrációs konferencián fejtette ki, hozzátéve, felháborító információk jelentek meg arról a Magyarországon elfogott szír férfiről, akit azzal gyanúsítanak a hatóságok, hogy az Iszlám Állam tagjaként tömeges kivégzésekben vett részt: kiderült, hogy “brüsszeli migránskártyával”rendelkezett. A kártyát 150 ezer forintnak megfelelő összeggel töltötték fel. A rendezvényről készült videónkat ITT tekintheti meg.
Portálunk már korábban megírta: a jelenleg rendelkezésre álló statisztikák szerint egyre komolyabb biztonsági problémát jelent Európa számára, hogy az Iszlám Állam (ISIS) totális veresége után a terrorszervezet tagjai minden eddiginél nagyobb számban szöknek át Szíriából és Irakból a kontinensre. Meglehetősen riasztó adat: ezeknek a terroristáknak a jelentős része az Európai Unió valamelyik országában született, és miután kiképezték őket, nagyrészt visszatérnek az öreg kontinensre.
- pestisracok.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége
2025. aug. 24.
A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.
DSTV: komoly segítség az álláskereséshez
2025. aug. 24.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.