Gyarmati István: élelmiszerjegyekre kellene váltani a migránskártyákat
Helyhez kötött élelmiszerjegyekre kellene váltani a migránskártyákat, ezzel akadályozva meg a visszaéléseket - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán szerdán.
Elvileg ugyan a migránskártyákról nem lehet pénzt levenni, és internetes rendelésre sem alkalmasak, mégis tartani kellene attól, hogy egyesek megtalálják a kiskapukat és ki is használják azokat - vélekedett a szakértő.
Mint elmondta, korábban felmerült, hogy a terrorizmus finanszírozására is mehet a kártyákra utalt pénzből. Erre jó példa, Hassan F., az iszlám állam magas rangú katonájának ügye, aki magyarországi elfogásakor rendelkezett migránskártyával. Frans Timmermans, a baloldal európai EP-választási csúcsjelöltje szerint ez ugyan egyedi eset, nem kellene foglalkozni vele, mégis a biztonságpolitika alapelve szerint nem a szándékkal, hanem a képességgel kell számolni.
A szakértő az ENSZ nemrég megszavazott globális migrációs csomagjáról azt mondta, a bevándorlást kibocsátó és befogadó országok különböző érdekeit egységes szabályozással nem lehet lefedni, a világszervezet közgyűléseinek pedig nagy problémája, hogy egyszerű többséggel dönt az ügyekről.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnap, szép családi körben
2025. júl. 29.
Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.
DSTV: gondos tervezés
2025. júl. 27.
A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.
Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség
2025. júl. 26.
Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.
"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
2025. júl. 23.
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.