A bevándorláspártiak a nyugdíjasok biztonságát és megélhetését is veszélyeztetik
A Fidesz szerint a bevándorláspártiak a nyugdíjasok biztonságát és megélhetését is veszélyeztetik.
A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy Jávor Benedek (MSZP-Párbeszéd) európai parlamenti képviselő együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Nyugdíjas Parlament egyesület tagjaival és azt mondta, egyformán fontosnak tartják a hárommillió nyugdíjas magyarországi és uniós képviseletét.
A Fidesz reagálásában azt írta, teljesen mindegy, hogy mit ígérget Jávor Benedek a szocialisták nevében a nyugdíjasoknak, mert mindig becsapták őket. Kormányzásuk alatt elvettek az idősektől egy havi nyugdíjat - áll a közleményben.
Jávor Benedek egyike azoknak a bevándorláspárti európai parlamenti képviselőknek, akik minden egyes migrációt támogató előterjesztést megszavaztak Brüsszelben - olvasható a közleményben. A Fidesz szerint ő és a többi bevándorláspárti a nyugdíjasok biztonságát és megélhetését is veszélyezteti, mert kiszolgáltatnák őket a migrációval járó bűnözésnek és még több pénzt vennének el a nyugdíjasoktól, hogy inkább a bevándorlók ellátását pénzeljék.
- MTI -
A rovat további hírei: Közélet
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.
Értékőrzés a könyvtár közreműködésével
2025. dec. 04.
Mint arról már korábban beszámoltunk, fakataszter készül Dunaújvárosban. A témához kapcsolódóan a DARING projekt keretében szakmai egyeztetésre látogatott el a József Attila Könyvtárba Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője.
Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)
2025. dec. 03.
Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Joulupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.
Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban
2025. dec. 03.
Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.









