Lépcsőfutás esőben, teljes felszerelésben
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg városunkban a megye tűzoltó-állomásainak lépcsőfutó versenyét, az indulók dolgát idén viszont nem a hőség, hanem az eső nehezítette.
Nem túl kegyes az időjárás a tűzoltókkal, ha a lépcsőfutó versenyről van szó. Az elmúlt években mindig csúcsot döntött a hőség, idén viszont épp az eső nehezítette a dolgukat. Az önkormányzat és a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány támogatásával csütörtökön délelőtt, tizenegyedik alkalommal rendezték meg a megye tűzoltó-állomásainak lépcsőfutó versenyét. Vizi Ignác tűzoltó alezredes, Fejér megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes a verseny előtt elmondta, idén harmincnyolc versenyző érkezett, akiknek további tíz fős technikai személyzet segít a részvételben.
A helyszín ezúttal is a Római városrészben található víztorony mögötti Duna-parti lépcsősor volt, ezen kellett a térség lánglovagjainak a lehető legrövidebb idő alatt felérniük, méghozzá húsz kiló plusz súllyal, vagyis teljes menetfelszerelésben, ráadásul úgy, hogy az eső miatt rendkívül csúszóssá vált a lépcső burkolata. De még így a legtöbben másfél perc alatt felértek, a győztesek pedig még ennél is jóval gyorsabban. A verseny végén mindenkit üdítő, hamburger, és jó hangulatú beszélgetés várt a bajtársakkal.
A rovat további hírei: Sziréna
DSTV: táblavadászok a megelőzésért
2024. dec. 02.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy ismét várta a lakosság visszajelzéseit a rendőrség. A Tegyünk együtt a balesetmegelőzésért! elnevezésű kampány során problémásnak vélt útkereszteződésekről, táblákról, útburkolati jelekről tehettek észrevételeket a közlekedők. Hangkép.
Ketten akartak kirabolni egy kiskorút
2024. nov. 29.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt annak a férfinak a letartóztatását, aki társával egy 15 éves fiút akart kirabolni a városban. A történet egy környékbeli településen folytatódott nem békés mederben, értesült honlapunk.
Ismét számítanak a táblavadászokra!
2024. nov. 26.
Várja a lakosság visszajelzéseit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság. A "Tegyünk együtt a balesetmegelőzésért!" kampánya már ismerősen csenghet a közlekedőknek, ugyanis harmadik alkalommal buzdítják őket arra, hogy bátran jelezzék észrevételeiket.
Gyalogosgázolás és teljes útzár az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)
2024. nov. 25.
Teljes szélességében lezárták a rendőrök az autópálya főváros felé tartó oldalát, közlekedők, figyelem, torlódásra és terelésre számíthatnak! (FRISSÍTVE!)
Megérkezett a hó – teljes erővel takarítanak (FRISSÍTVE)
2024. nov. 22.
Ahogy a hét eleji prognózisban jeleztük, befutott Tél tábornok első támadása. Vezessenek nagyon óvatosan, ha egyáltalán! (FRISSÍTVE)
Nyitott műhelybeszélgetés a közbiztonságról
2024. nov. 19.
Izgalmas témával folytatja eseményeinek sorát a Jelen-Tiszasziget Dunaújváros közössége: a közbiztonságról szerveznek műhelybeszélgetést a Pentele Klubházban szerdán délután.
Baleset után teljes útzár a 62-es úton
2024. nov. 13.
Két jármű ütközött Perkátánál kora délután, a rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték a helyszínelést és a műszaki mentést. Csak óvatosan – nem csak a baleset környezetében!