Gyurcsányék főbűnei
Tíz pontba szedte a Fidesz "Gyurcsányék főbűneit", amelyet a nagyobbik kormánypárt szerint a fiatalok, a gyerekes családok és az egész ország ellen követettek el.
"Most, hogy az ellenzék élére az a Gyurcsány-család állt, amelyik már egyszer tönkretette Magyarországot, érdemes felidézni azokat az időket, amikor Gyurcsányék készítették magyar költségvetést" - indokolt szerdai sajtótájékoztatóján Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
A politikus "Gyurcsányék tíz főbűnét" sorolta fel, amelyet kormányon "a fiatalok, a gyermekes családok és az ország ellen" követtek el. Gyurcsányék a csőd szélére sodorták és eladósították Magyarországot, több millió embert hoztak kilátástalan helyzetbe és veszélybe sodorták a fiatalok jövőjét - hangoztatta Böröcz László, aki szerint Magyarország már 2007-ben csődközeli állapotba került, amikor a gazdasági világválságnak még "híre-hamva" sem volt hazánkban.
Hangsúlyozta: a baloldal gazdaságpolitikája miatt az államháztartási hiány 2006-ban elérte a 9,2 százalékot, az ország GDP-arányos államadóssága pedig 2002 és 2010 között 53 százalékról 83 százalékra nőtt. Ebből az összegből majd négyszer lehetne felépíteni Paks 2-t, vagy minden egyes magyar állampolgárnak ki lehetett volna fizetni 1,5 millió forintot - jegyezte meg.
Kijelentette: Gyurcsányék elvették a fiataloktól az akkori otthonteremtési támogatásokat is, ezzel szinte lehetetlenné és nagyon kockázatossá tették számukra az otthonteremtést, valamint megszüntették a családi adókedvezményt és a gyermekesektől elvették a hároméves gyest is. A fiatalok arra kényszerültek, hogy devizahiteleket vegyenek fel - tette hozzá.
Böröcz László szerint az akkori kormány az idősebb generációk életét is megnehezítette, hiszen elvettek egy havi nyugdíjat a magyar emberektől, valamint sorozatosan emelték a rezsit, háromszorosára emelték a gáz, kétszeresére az áram árát. A magyar családok fizették az EU-ban a fizetésükhöz képest a legdrágább gáz és villamosenergia-árakat - hívta fel a figyelmet.
Kiemelte: Gyurcsányék a magyar gazdaságot, a vállalkozásokat is tönkretették a magas adókkal, hiszen a mostani 9 százalék helyett 19 százalék volt a társasági adó, ugyanakkor a dolgozókat is agyonadóztatták, és a közszférában dolgozóktól még egy havi bért is elvettek.
Emellett - folytatta a Fidesz képviselője - leépítették az egészségügyi ellátást, 600 milliárd forintot vettek ki az egészségügyből, 16 ezer aktív ágyat számoltak fel, kórházakat zártak be és elüldöztek hatezer ápolót, orvost. Kitért arra is: Gyurcsányék eladósították a településeket, így elvették tőlük a fejlődés lehetőségét, 2002 és 2010 között folyamatosan vonták el a forrásokat az önkormányzatoktól, és olyan feladatokkal látták el őket, amelyekre nem adtak forrást.
"Gyurcsányék most újra az ellenzék vezetőivé váltak és ugyanazt teszik, mint korábban: másoknak akarnak megfelelni és a külföld érdekeit tartják szem előtt a magyar emberek érdekeivel szemben, a bevándorlók betelepítésén dolgoznak a magyar fiatalok és a gyermekes családok támogatása helyett" - jelentette ki Böröcz László.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson
2024. máj. 14.
Három jelölőszervezet, két polgármester-jelölt és összesen harmincegy képviselőjelölt szerepel majd a szavazólapokon a június 9-i önkormányzati választáson.
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.