Egy követ fúj Gyurcsányékkal a Momentum
Már az októberi voksolás utáni időkre készül a balliberális oldal, a DK hosszú távú célja a szocialisták bedarálása, ebben segíthetnek Fekete-Győr Andrásék - írja a Magyar Hírlap.
Nem elhanyagolható körülmény, hogy a DK-hoz hasonlóan a Momentum szinte egyáltalán nem vesz részt Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányában. Az ultraliberális párt központja gyakorlatilag országos szinten sem foglalkozik az önkormányzati kampánnyal. A Momentum elnöke szinte eltűnt a nyilvánosság elől, miközben az ismertebb politikusaik, mint Donáth Anna és Cseh Katalin EP-képviselők leginkább a magyar kormány Brüsszelben való feljelentésének tökéletesítésével vannak elfoglalva.
Úgy tűnik, a Momentumnak a kampányban Soros brüsszeli érdekképviselője, Frans Timmmermans minél szervilisebb kiszolgálása, a Magyarország elleni uniós eljárások folytatása és a klímakatasztrófával kapcsolatos hisztériakeltésben való részvétel a legfontosabb. Még a hozzájuk köthető ígéreteket is hanyagolják, a hírekbe pedig legutóbb terézvárosi polgármester-jelöltjük, Soproni Tamás adóelkerülési botránya miatt kerültek be.
Ugyanakkor a liberális párt inaktivitása csak látszólagos. A lapunk által megkérdezett Deák Dániel politológus szerint a csökkentett kampányüzemmód oka az lehet, hogy a Gyurcsány-párthoz hasonlóan a Momentum sem érdekelt Karácsony Gergely győzelmében. A hajdani MSZP–SZDSZ pártkoalíció modelljének újraélesztésére törekvő DK–Momentum tandem ugyanis az ellenzéki összefogás várható, újabb kudarca után már az LMP, a Jobbik és az MSZP háttérbe szorítását, sőt, akár felszámolását tervezheti – mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Hogy ez a szándék mennyire reális, arra Fekete-Győr szolgált bizonyítékkal, amikor Szegeden meglátogatta Botka Lászlót.
A szűkszavú hivatalos közlemény tükrében érthetetlen, miért is találkozott a liberális pártvezető az MSZP egyik utolsó erős politikusával. A DK-nak és a Momentumnak a hajdani MSZP–SZDSZ szerepére vágyó hatalmi ambícióit ismerve viszont a titokzatos tárgyalás célja nagy valószínűséggel már a balliberális ellenzék önkormányzati választások utáni új erőviszonyairól való alkudozás lehetett. Vagyis Fekete-Győr András azért utazhatott Szegedre, hogy a választások után várhatóan tovább gyengülő, sőt, széteső MSZP egyetlen helyi hatalmi centrumot birtokló erős emberét meggyőzze, hogy csatlakozzon a tandemhez.
- magyarhirlap.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.