Fiatal tehetségek támogatása

doszerk - 2019. szeptember 28. 18:17

Együttműködési megállapodást írt alá a Dunaújvárosi Egyetem és a TeMA Tehetség Menedzsment Alapítvány.

Az ünnepséget Melkovics János beszéde nyitotta, melyben kitért, hogy a Dunaújvárosi Egyetem egyik fő prioritása a tehetséges fiatalok támogatása. Megemlítette, hogy az Alapítvány nyáron kereste meg a DUE-t. A megbeszélések során kiderült, hogy a közös gondolkozás és kölcsönös célkitűzések következtében az Alapítvány és a Dunaújvárosi Egyetem között együttműködési megállapodás kialakítására kerül sor. Az együttműködés célja, hogy külső forrásokkal, mentorálással, és egyéb intézkedésekkel a Dunaújvárosi Egyetem tehetségeit közösen egy még kedvezőbb támogatással tudja a két intézmény segíteni tanulmányaik végzése közben.

Barta Lajos beszédével folytatódott a rendezvény. Szót ejtetett a két intézmény kapcsolatáról, a kezdetleges megbeszélésekről és célkitűzésekről, illetve, hogy több felsőoktatási intézménnyel állnak kapcsolatban, de köztudott, hogy a Dunaújvárosi Egyetem műszaki képzése országosan elismert, így a műszaki hallgatók felé való nyitás a Dunaújvárosi Egyetem segítségével kivitelezhető. A támogatás mértéke havonta 50.000 Forint a szorgalmi időszakban. A hallgatók szabadon felhasználhatják ezt az összeget kutatásaik, oktatásuk, vagy akár megélhetésük biztosítására. Kiemelte, hogy az anyagi támogatás mellett mentorálást is biztosítanak a hallgatóknak külsős tapasztalt szakemberek bevonásával, és részt vesznek majd az egyetemi tanulmányi versenyek és tanversenyek megszervezésében, lebonyolításában.

Az ösztöndíjra minden felsőoktatásban tanuló hallgató pályázhat, melynek jelentkezési határideje 2019. október 20. A jelentkezés további feltétele, hogy a támogatási időnek megfelelő időtartamot Magyarországon kell töltenie az adott hallgatónak.

A rovat további hírei: Oktatás

Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium

Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium

2025. aug. 21.

A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)

Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!

Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!

2025. aug. 16.

Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.

DSTV: nem csak tanár

DSTV: nem csak tanár

2025. aug. 13.

Folytatódik a DSTV sorozata a városban népszerű pedagógusok bemutatásáról. Ezúttal Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola tanára sokrétű, a diákok környezeti nevelése terén is jelentős eredményeket elért pályáját összegzik. Hangkép.

Móricz: elismerés a felelős állattartásért

Móricz: elismerés a felelős állattartásért

2025. júl. 16.

A tanév vége előtti időszakra is jutott elismerés a Móricz Zsigmond Általános Iskolának: az Örökös Állatbarát Általános Iskola kitüntető címet érdemelte ki az intézmény. 

DSTV: búcsúztak a "magdások"

DSTV: búcsúztak a "magdások"

2025. júl. 15.

Ahány iskola, annyiféle tanévzáró születik egy-egy tanév végén. derül ki a DSTV összegzéséből. A stáb több intézményt is meglátogatott a közelmúltban, így a Szabó Magda Általános Iskola idei tanévének utolsó napjára is kíváncsi volt. Hangkép.

Sikeres vizsga és csodaszép történet

Sikeres vizsga és csodaszép történet

2025. júl. 13.

A 2024/2025-ös tanévet már jó ideje lezárták településünk iskolái. A Rostiban azonban íródott egy nem mindennapi történet – osztálytársai jelenlétében sikeres vizsgát tett és át is vette a bizonyítványát Lisztes Nárcisz. 

DSTV: aranyos tanévzáró

DSTV: aranyos tanévzáró

2025. júl. 11.

Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.