Több tantárgyból lehet majd előrehozott érettségit tenni
Bővül azoknak a tantárgyaknak a köre, amelyekből előrehozott érettségit lehet tenni. A döntéssel szeretnék elősegíteni, hogy a diákok hatékonyabban készülhessenek fel a felvételire - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.
A kormány határozata alapján a jövőben azon érettségi tárgyakból, amelyek tanítása a középiskola helyi tanterve szerint befejeződik, a diákok a következő vizsgaidőszakban - akár ősszel is - előrehozott érettségi vizsgát tehetnek.
Így azon tantárgyakból - ilyen például földrajz -, amelyek tanítása a tizedik évfolyamon lezárul, az azt követő őszi vizsgaidőszakban vagy az az utáni vizsgaidőszakokban előrehozott érettségit lehet tenni.
Az elmúlt években előrehozott érettségire kizárólag idegen nyelvekből és informatikából volt lehetőség, a tizedik évfolyam elvégzése után - emlékeztetett a szaktárca. A módosítást az Országos Diákparlament kezdeményezte azzal a szándékkal, hogy több vizsgatárgyból váljon lehetővé az előrehozott érettségi vizsga megszerzése, így a diákok hatékonyabban készülhessenek a felsőoktatási felvételire. A módosítással az érettségi nehézsége nem változik, ugyanakkor az eltérő időpontban letehető vizsgák miatt több idő marad a felkészülésre.
A kormány ezzel segíti a felsőoktatásba készülő fiatalokat, de továbbra is elvárja a megfelelő szakmai standardok teljesítését - írták.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)
2025. okt. 21.
Hat intézmény sok-sok szakmáját vonultatta fel az immár hagyományos sokadalom: a Dunaújvárosi Szakképzés Napja elnevezésű seregszemlének a Dunaferr iskola villamos tagozata adott otthont a pályaorientáció és a kedvcsináló elemek jegyében még múlt pénteken.
DSTV: ünnepelt a Bóbita Tagóvoda
2025. okt. 13.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda a napokban. A remek hangulatú rendezvényre nagyon készült az ovi közössége. Hangkép.
DSTV: mindent a gyerekekért
2025. okt. 05.
A gyermekek fejlődése nem csak az iskolai tananyagon és az ott nyújtott teljesítményen múlik, derül ki a DSTV összegzéséből. A segítő tevékenységek javíthatják a gyerekek tanulási készségeit – városunkban is új lehetőség nyílt a nebulók számára. Hangkép.
DSTV: évnyitó a "magdásoknál"
2025. szep. 06.
Sok gyermek élete változott meg szeptember 1-jén az iskolakezdéssel, derül ki a DSTV összeállításából. Nem volt ez másképp a BIROK Szabó Magda Tagintézményében sem – az iskola felkészült az új tanév kihívásaira. Hangkép.
DSTV: iskolakezdésre tanárportré
2025. szep. 01.
Fiatal pedagógus portréjával folytatódott a DSTV sorozata. Az idei tanév első napjára időzítve Illés Nóra, a Vasvári iskola munkatársa beszél hivatása szépségeiről és kihívásairól, a gyerekek és a közösség kínálta különleges miliőről. Hangkép.
Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium
2025. aug. 21.
A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)
Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!
2025. aug. 16.
Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.