Csak előre: üdítővel segített a kórháznak a Dózsa Mozicentrum
Ezer palack üdítőt ajánlott fel a a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórháznak a Dózsa Mozicentrum, értesült a DO. Az adományt a a városvezetés támogatásával és a DVG Zrt. segítségével már le is szállították – és ez csak a kezdet. Csak előre, minden segítség számít!
Remek együttműködésről tudósította honlapunkat Szalai Attila, a Dózsa Mozicentrum Kft. társtulajdonosa: a mozit üzemeltető cég ezer palack üdítőt ajánlott fel a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórháznak. A rendkívüli ellátmányt a városvezetés támogatásával, a DVG Zrt. segítségével le is szállították a gyógyító komplexumnak.
A mozi társtulajdonosa érdeklődésünkre kiemelte, hogy a járvány terjedésének kezdetén elrendelt veszélyhelyzetben az első dunaújvárosi intézményként szüntették be tevékenységüket – többgyermekes lokálaptrióta szülőkként érezve felelősséget a közönség iránt. Szalai Attila érdeklődésünkre hangsúlyozta, a mostani adomány csak az első volt a tervezett együttműködés, segítségnyújtás terén:
– Felajánlottuk a kórháznak egyéb erőforrásainkat – sörpadokat, rendezvénysátrat, hangosbeszélőt és két darab 3D-s nyomtató nyomtatási kapacitását is a gyógyító, munka szolgálatába állíthat az intézmény. Ezek felhasználásáról a későbbiekben egyeztetünk.
Azt már csak én teszem mindehhez: köszönet az együttműködésért, tényleg minden segítség számít!
Kapcsolódó tartalom:
Csak előre – közösségi kezdeményezések a DO-n (katt) >>
(Fotó: DMC)
A rovat további hírei: Közélet
Ég az első adventi gyertya – megnyitotta kapuit az Adventi forgatag (galériával)
2024. dec. 02.
A nagy hagyománynak örvendő adventi vásáron remek programokkal és finom ízekkel várják a látogatókat vasárnaptól, a karácsonyi kivilágítás pedig igazán meghitté teszi a közösségi teret és környékét. Az első adventi gyertyát is meggyújtották, ezzel ünnepélyesen is elkezdődött a várakozás időszaka.
Fekete lap a település történelemkönyvében
2024. dec. 02.
Bensőséges, szomorú-szép megemlékezés helyszíne volt a Pentele Klubház még múlt pénteken: a Dunapenteléről kitelepített családok emléke előtt adóztak az ünnepség résztvevői.
Az év végéhez közeledve is kell a vér
2024. dec. 01.
Remek mutatók egész sorával, új helyszínekkel és az ünnepi időszakban szép események egész sorával jelentkezünk a véradások kapcsán. A lényeg viszont változatlan: aki vállalja a csapolást, három embertársa életét menti meg!
Dupla születésnapot ünnepeltek
2024. nov. 30.
Ketten ünnepelték születésnapjukat: Vörös Józsefné Klári néni és Horog Józsefné Julianna néni 90 évesek lettek. A dupla születésnapot mindketten egy helyszínen, a Dunasori Idősek Otthonában, családjuk körében töltötték.
A karácsonyi csoda megteremtői
2024. nov. 30.
Sokadik éve annak, hogy egy baráti társaság összefogott és azt a célt tűzte ki, hogy szebbé teszik azoknak számára az ünnepi időszakot, akiknek nehézséget okoz a hétköznapokban is meleg ételt tenni az asztalra. A Corso Étterem jóvoltából ismét finom falatok kerülnek rászoruló családok asztalára, de egyéb meglepetésekkel is készülnek a kezdeményezők.
Visszakaphatja végre a régi nevét, újra Szentháromság tér lesz
2024. nov. 28.
Legutóbb a Mondbach-kúriában ülésezett az Utcanév Munkacsoport, ahol több új utcanévre, vagy névváltoztatásra irányuló javaslatot tárgyaltak, illetve véleményeztek.
Évtizedes pályák a város egészségügyéért
2024. nov. 28.
Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját. Ezúttal az egészségügyi szféra kitüntetettjeit vesszük sorra.