Bánki: mesterien terveztek – online is remekeltek
Járványhelyzet ide, digitális átállás oda, sikerrel rendezte meg a 28. Charles Babbage AutoCAD és Inventor Versenyt a Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Az online megméretésen az ország 9 iskolájának összesen 80 diákja vett részt, végül újra izgalmas, komoly színvonalas döntő kerekedett.
A verseny szervezésében és lebonyolításában főszerepet vállalt Zsidó Norbert mesterpedagógus érdeklődésünkre elmondta, a járványhelyzet alaposan átrendezte a terveket. Eredetileg a Bánki fennállásának 50. jubileumát ünneplő eseménysorozat egyik fényes fejezetének szánták az országos döntőt – az elmúlt hetek veszélyhelyzete azonban felülírta a rendező intézmény (és a versenyzők) elképzeléseit.
Webes versengés lett
A versenyen 9 intézmény 80 diákja vett részt – az AutoCAD kategóriában 32 fő , az Inventor kategóriában 48 tanuló –, az első fordulót február derekán rendezték. A döntőt két naposra tervezte a Bánki – az eredetileg március végére időzített finálét a járványhelyzet miatt végül online formában bonyolították le. A diákok otthon, vagy az iskolájukban oldották meg a feladatokat. Az AutoCAD kategória feladatait Zsidó Norbert készített és javította, az Inventor kategória munkáit Müller Attila készítette és javította. A döntőbe AutoCAD kategóriában 11 fő jutott (Szombathely – Gépipari 7 fő, Békéscsaba – Nemes 2 fő, Bánki 2 fő), az Inventor kategóriában 14 diák szállt harcba a helyezésekért (Győr – Jedlik 6 fő, Veszprém – Ipari 2 fő, Pécs – Zipernowsky 2 fő, Debrecen – Mechwart 2 fő, Szolnok – Jendrassik 1 fő, Kiskunhalas – II. Rákóczi 1 fő).
A két kategória első 5-5 helyezettjét a mellékelt táblázat összegzi, a szervezők értékelése szerint a viadal folytatta a nemes tradíciót: a legjobbak valóban mesteri szinten oldották meg a nehéz feladatokat – mindkét kategóriában!
A névadó nyomában
Charles Babbage angol matematikus és korai számítógép-tudós – igazi úttörő volt, hiszen elsőként állt elő a programozható számítógép ötletével. Az 1791-ben született brit tudós nem csupán elméleti síkon jeleskedett: gépei az első mechanikus számítógépek közöt voltak; azt, hogy mennyire megelőzte korát, mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy sem anyagi forrást, sem személyes elismerést nem kapott kortársaitól gépei megvalósításához. Az 1871-ig élt Babbage gépei mechanikusan működő részekből álló monstrumok voltak, de a felhasznált működési elvek közül több olyan is akad, amelyik meghökkentően hasonlít a mai számítógépek működési elveire.
Be nem fejezett gépeinek alkotóelemeit a Londoni Tudományos Múzeumban (London Science Museum) állította ki, és 1991-ben a tudományos élet valóságos szenzációjának számított, hogy néhány Babbage-fanatikus a XIX. századi lángelme eredeti tervei alapján, a tudós zseni korában is használatos anyagokból megépítette a differenciálgépét; tökéletesen működött.
(Archív fotó és eredménylista: Bánki iskola; Babbage-portré és szócikk: Wikipédia)
A rovat további hírei: Oktatás
Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!
2025. aug. 16.
Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.
DSTV: nem csak tanár
2025. aug. 13.
Folytatódik a DSTV sorozata a városban népszerű pedagógusok bemutatásáról. Ezúttal Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola tanára sokrétű, a diákok környezeti nevelése terén is jelentős eredményeket elért pályáját összegzik. Hangkép.
Móricz: elismerés a felelős állattartásért
2025. júl. 16.
A tanév vége előtti időszakra is jutott elismerés a Móricz Zsigmond Általános Iskolának: az Örökös Állatbarát Általános Iskola kitüntető címet érdemelte ki az intézmény.
DSTV: búcsúztak a "magdások"
2025. júl. 15.
Ahány iskola, annyiféle tanévzáró születik egy-egy tanév végén. derül ki a DSTV összegzéséből. A stáb több intézményt is meglátogatott a közelmúltban, így a Szabó Magda Általános Iskola idei tanévének utolsó napjára is kíváncsi volt. Hangkép.
Sikeres vizsga és csodaszép történet
2025. júl. 13.
A 2024/2025-ös tanévet már jó ideje lezárták településünk iskolái. A Rostiban azonban íródott egy nem mindennapi történet – osztálytársai jelenlétében sikeres vizsgát tett és át is vette a bizonyítványát Lisztes Nárcisz.
DSTV: aranyos tanévzáró
2025. júl. 11.
Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.
DSTV: a Móricztól is búcsúztak
2025. júl. 07.
A tanév vége felé településünk összes iskolája megtartotta a hagyományos ballagásokat és évzárókat, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorból természetesen nem maradt ki a Móricz sem – az intézményből két osztály 46 tanulója ballagott. Hangkép.