Bővül a blogtér – máris itt a "Hello Me"
Elsősorban a fiatal felnőttek útkeresését segítő posztokkal, a "Hello Me" projekt darabjaival színesedik mostantól a DO palettája; a tartalmat két fiatal, de nagyon eltökélt pszichológus, Harsányi Kata és Menyhárt Emese jegyzi – az alábbi összeállításban Kata mesél hivatásáról.
Feltett szándékunk, hogy folyamatosan színesítjük tartalmainkat, és örömmel jelentjük, ismét bővül a kör: mostantól Harsányi Kata pszichológus-blogger, a Hello Me című projekt egyik gazdája is csatlakozik csapatunkhoz – posztjai kisebb-nagyobb rendszerességgel megjelennek a DO felületén. A szerző kérdésünkre készséggel mesélt motivációiról:
– Mindig is érdekelt, hogyan élhetnek az emberek minél teljesebb életet, lehetőleg betegségek nélkül, ezért olyan területen szerettem volna tanulni, ahol a megelőzésnek is nagy szerepe van. Így esett a választásom a pszichológia mellett a dietetika szakra. Mindkét alap diplomámat 2014-ben szereztem (a Semmelweis és a Károli Gáspár Református Egyetemen), majd ezután pszichológiából mesterképzésre mentem, a BME – munka- és szervezetpszichológia szakán végeztem. Jelenleg a tanácsadó szakpszichológus képzésre járok, krízis szakirányon szeretnék diplomát szerezni – ha minden jól megy, jövőre.
Mint a fiatal szakember kérdésünkre elárulta, pszichológusként elsősorban fiatal felnőttek útkeresését segíti – mélyen hisz abban, hogy az emberi élet nagyon összetett, ezért egy-egy fókuszpont vagy probléma megtalálása helyett érdemes inkább a teljes rendszerre koncentrálni – és e ponton lépett be életébe, munkájába a blog:
– A pszichológiai tanácsadások során nemcsak arra törekszem, hogy a személy jobban megismerje magát, hanem arra is, hogy tudatosuljon benne, hogyan működik társas helyzetekben, mit hoz otthonról, és mik a legfontosabb értékek számára. Blogolni három éve kezdtem azzal a céllal, hogy ismeretterjesztő tartalmakat és hasznos önismereti gyakorlatokat osszak meg az olvasókkal. Úgy gondolom, hogy a mentális egészség védelme legalább annyira fontos, mint a fizikai egészség megőrzése, ezért idén januárban az egyik kolléganőmmel, Menyhárt Emesével elindítottunk egy kezdeményezést, melynek célja felhívni erre a területre is a figyelmet. A "Hello Me" projekt keretein belül tematikus kiadványok és előadások segítségével szeretnénk lehetőséget nyújtani az embereknek arra, hogy foglalkozhassanak a lelki egészségük védelmével. A mentális egészség védelme mellett szívügyemnek tekintem az érzelmi intelligencia területét. Hosszú távon célom egy olyan program kidolgozása, amely segít a szülőknek érzelmileg "intelligens" gyerekeket nevelni, és segít a kamaszoknak, fiataloknak is bánni az érzelmi világukkal.
Kapcsolódó link:
"Hello Me" – Harsányi Kata blogja (katt) >>
(Fotó: Harsányi Kata)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: az élő muzsika utazó követe
2025. szep. 10.
Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.
DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál
2025. szep. 09.
Komoly alapozással készült az őszi megméretésekre a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyár viszonylag nyugalmasan telt, de az év második fele nagyon sűrűnek ígérkezik – a négylábúak és persze felkészítőik számára is. Hangkép.
Nyárias nyitány, változékony folytatás
2025. szep. 08.
Előbb sok napsütést elszórtan csapadékkal, majd záport, zivatart ígért némi napsütéssel a DO időjárási szakértője. Lassan, de biztosan búcsúzhatunk a nyártól – megfagyni a héten azért még biztosan nem fogunk.
Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?
2025. szep. 08.
Legyen a kerted tükörsima és profi az akkus szegélynyíró hihetetlen szabadságával! Az eszköz vezetékek nélkül, könnyedén, akár nehezen elérhető helyeken is kiválóan alkalmazható. (X)
Nemes célért futottak újra! (galéria)
2025. szep. 06.
A beszámolóra még várni kell, de a képeket már mutatjuk: idén immár kilencedszerre rendezett jótékonysági futóversenyt az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete. A nagy közösségi kezdeményezés keretében több százan vállalták a három táv valamelyikét ma délelőtt – remek időben, remek hangulatban, az elfogadás és a segítségnyújtás jegyében!
Kalandra fel: ha itt az ősz, hát küszöbön a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál!
2025. szep. 06.
Idén immár hatodik alkalommal rendezik meg a Dunaújvárosi Képregényfesztivált – ráadásul ezúttal új helyszínen, a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) várják szeretettel a műfaj régi és új szerelmeseit szeptember 13-án, azaz éppen egy hét múlva szombaton. Színes kavalkád készül – ott a helyed!
Bernisek randevúja a Duna-parton
2025. szep. 05.
Ismeretterjesztő előadásokkal pettyezendő, sőt, fürdetéssel koronázandó összetartást szerveznek a berni pásztorkutyák híveinek városunkban. A "bernisek" találkozójára szombaton várják a vendégeket a Duna-parton.