Szarvasbőgés idején csak korlátozások mellett látogathatók az erdőségek szeptembertől
Korlátozások mellett látogathatók csak a Mecsek, a Zselic és az Ormánság erdőterületei a szarvasbőgés időszakában, egész szeptemberben - közölte a területeket kezelő Mecsekerdő Zrt.
A társaság tájékoztatása szerint a Szigetvári Erdészet sasréti, a Sásdi Erdészet kisvaszari, az Árpádtetői Erdészet hetvehelyi, a Pécsváradi Erdészet kárászi és mészkemencei, továbbá a Sellyei Erdészet szentegáti vadászterületén lép életbe szeptember 1-től a hónap utolsó napjáig tartó részleges erdőlátogatási korlátozás.
Azt kérik a látogatóktól, hogy az erdőterület és a vadállomány nyugalma érdekében csak reggel nyolc és délután négy óra között tartózkodjanak a megjelölt erdőrészeken.
A korlátozás - tették hozzá - főként a vad élőhelyéül szolgáló erdőterületeket érinti, és nem vonatkozik lakott területekre, kerékpárutakra, parkokra, és frekventált kirándulóhelyekre, kiépített turisztikai központokra, illetve azok környékére.
Szeptemberben a napnyugtától napkeltéig tartó időszakban a Mecsekerdő Zrt. csak a vezetett kirándulásokon való részvételt javasolja: a társaság két éjszakai túráján a közlemény szerint esélyük is lehet a résztevőknek megtapasztalni a gímszarvasok nászát kísérő különleges hangulatot.
A korlátozásról és a túrákról további információk olvashatóak a www.mecsekerdo.hu internetes oldalon és a társaság Facebook-oldalán.
Forrás: mti.hu
Fotó: illusztráció
A rovat további hírei: Mozaik
A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai
2025. szep. 11.
Ahogy a kényelmes benti környezetet egyre inkább szeretnénk a szabad térbe is átültetni, a korábban inkább szőlőlugasokra hajazó pergolák napjainkban már egészen más szerepet töltenek be. (X)
Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz
2025. szep. 10.
Gondolta volna, hogy az otthonteremtés jövője összefonódik az energiatakarékossággal? Magyarországon a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) ösztönzi a háztartásokat arra, hogy fenntartható és energiatakarékos otthonokat hozzanak létre. (X)
Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)
2025. szep. 10.
Sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a vasárnap esti holdfogyatkozásra, de az időjárás – vagy konkrétabban: a felhők – miatt jó ideig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk. Viszont: végig remekül szórakoztunk.
DSTV: az élő muzsika utazó követe
2025. szep. 10.
Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.
DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál
2025. szep. 09.
Komoly alapozással készült az őszi megméretésekre a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyár viszonylag nyugalmasan telt, de az év második fele nagyon sűrűnek ígérkezik – a négylábúak és persze felkészítőik számára is. Hangkép.
Nyárias nyitány, változékony folytatás
2025. szep. 08.
Előbb sok napsütést elszórtan csapadékkal, majd záport, zivatart ígért némi napsütéssel a DO időjárási szakértője. Lassan, de biztosan búcsúzhatunk a nyártól – megfagyni a héten azért még biztosan nem fogunk.
Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?
2025. szep. 08.
Legyen a kerted tükörsima és profi az akkus szegélynyíró hihetetlen szabadságával! Az eszköz vezetékek nélkül, könnyedén, akár nehezen elérhető helyeken is kiválóan alkalmazható. (X)