Új mesével támadnak a telefonos csalók – új akciót kezdett a rendőrség

Öcaline - 2020. szeptember 24. 11:17

A városban és környékén nem lankadt az utóbbi időszakban a telefonos csalók aktivitása – ráadásul mostanában rendőröknek adják ki magukat a bűnözők. A helyi rendőrkapitányság nagy erőkkel nyomoz, ráadásul munkatársai a megelőzés lehetőségeire hívják fel a lakosság figyelmét. Segíts te is a szomszéd néninek/bácsinak – figyelmeztesd a veszélyre!

A megyei főkapitányság kommunikációs szolgálatától kapott friss összegzés szerint a közelmúltban Dunaújvárosból és környékéről számos bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy ismeretlen tettesek idős embereket próbáltak tévedésbe ejteni. A csalók a korábban már hasábjainkon is ismertetett "unokázós" módszert követik – azonban már új mesével rukkolnak ki. A szóvivői összegzés szerint a kiszemelt, idős éveiben járó áldozatokat telefonon hívják fel, és azok jó szándékára, segíteni akarására alapozva rendőrnek adják ki magukat. A hívott személy rokonának balesetokozása, vagy sérülése miatt felmerült költségei fedezése érdekében kérnek mihamarabb jelentős összegű pénzt, de előfordul, hogy az "unoka" ügyének eltussolása a hivatkozási alap. Az új köntösben visszatérő régi módszer visszatérő eleme az is, hogy a csalók legtöbbször közlik, hogy egy átvevőt küldenek a pénzért, ékszerért, vagy egy megjelölt helyre vitetik az értékeket.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen csalás kísérlete miatt indított büntetőeljárásban vizsgálja a történteket.

Mindezek mellett a dunaújvárosi bűnmegelőzési szakemberek szerdán helyi bevásárlóközpontok, áruházak közelében, valamint parkolókban figyelemfelhívó szórólapokkal és hasznos tanácsokkal látták el a bűncselekmény tekintetében leginkább veszélyeztetett korúakat.

A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy hasonló hívások esetén azonnal legyenek gyanakvók, és ellenőrizzék a hívások valóságtartalmát! Hivatalos személy nem kér pénzt, sem rendőr, sem mentő, sem tűzoltó. Soha ne adjanak át pénzt vagy értéktárgyat idegennek! A rendőrség továbbá arra kéri az idősek családját, közvetlen ismerőseit, hogy hívják fel rokonuk figyelmét a fentiekhez hasonló történetekre, bűnelkövetési módszerekre és mondják el nekik a rendőrség tanácsait!

A lényeg: bűncselekmény gyanúja esetén azonnal tegyenek bejelentést a Telefontanú nap 24 órájában elérhető 80/555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívószámon.

(Fotó: FMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Ismét életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

Ismét életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

2025. nov. 27.

Dunaújvárosi lakásban figyelmeztette a szénmonoxid-érzékelő jelzése a lakókat a mérgező gáz veszélyére egy társasházi lakásban szerdán este. A tűzoltók ki is mutatták a "néma gyilkos" jelenlétét, értesült a DO.

Perkátán bukott az autótolvaj

Perkátán bukott az autótolvaj

2025. nov. 27.

Nem mindennapi sorozatról számolt be a Zsaru Magazin híradása nyomán a vármegyei rendőrség közösségi felülete. Több soron is bukott a fiatal, íme!

Együtt a netes csalások ellen

Együtt a netes csalások ellen

2025. nov. 26.

Az internetes átverések elleni küzdelem jegyében folytatja sorozatát a Dunamenti Regionális Népfőiskola – az eseményre a Kossuth Lajos utcai központban várják az érdeklődőket csütörtökön délután.

Eltűnés miatt keresik Viktóriát – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Viktóriát – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

2025. nov. 24.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét kérik a 15 éves mezőfalvi lány eltűnése ügyében. Már egy megosztás is közelebb vihet a fiatalhoz! (FRISSÍTVE)

Baleset a reggeli órákban

Baleset a reggeli órákban

2025. nov. 22.

Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Dunaújvárosban, a Szórád Márton út és az Aranyvölgy út kereszteződésénél.

Végzetes gázolás a Papírgyári úton (frissítve)

Végzetes gázolás a Papírgyári úton (frissítve)

2025. nov. 20.

Tragikus kimenetelű baleset történt a Papírgyári úton ma reggel, értesült a DO. Egyelőre nem megerősített információink szerint gyalogosgázolás történt – a sérült a helyszínen életét vesztette. Gyorshír.

Frontális karambol az 51-es főúton

Frontális karambol az 51-es főúton

2025. nov. 18.

Dunaújvárosi tűzoltókat is bevetettek annál a balesetnél, amely hétfőn reggel történt az 51-es főúton Szalkszentmárton és Dunavecse között. Újabb súlyos eset, vigyázzanak az utakon!