Kína visszakerült a győri csoportba
Kína válogatottja visszakerült a női kézilabda olimpiai selejtező győri csoportjába.
Kép forrása: MTI/Kovács Tamás
A magyar szövetség honlapjának beszámolója emlékeztet, hogy a világbajnoki bronzérmes Oroszország, valamint Szerbia mellett eredetileg is Kína lett volna a magyar válogatott harmadik ellenfele, ám az ázsiaiak a koronavírus-járvány miatt visszaléptek, a nemzetközi szövetség pedig Kazahsztánt sorolta be a helyükre. Mivel a világjárvány miatt a tornát idén márciusról elhalasztották, és 2021. március 19-21. között kerül rá sor, a kínaiak jelezték, mégis vállalják a részvételt. A csoportból az első két helyezett jut ki a tokiói olimpiára.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok
2025. dec. 01.
Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.
Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók
2025. dec. 01.
Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.
Ezúttal az Újpest örülhetett
2025. dec. 01.
Nagyon nem működött Acélbikáink védekezése és helyzetkihasználása és ezt könyörtelenül kihasználta az UTE, amely a végéig kilenc gólt szerezve ütötte ki hokisainkat az Erste Ligában.
Nem volt esély a MEAFC ellen
2025. nov. 30.
Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.
Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott
2025. nov. 30.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 47-13-ra legyőzte Iránt szombaton a csoportkör második fordulójában, ezzel középdöntőbe jutott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.
Elmaradt a bravúr Görögországban
2025. nov. 30.
A hazai pálya minden előnyét élvező Olimpiakosz magabiztos győzelmet aratott a DFVE női vízilabdázói ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.
DSTV: régiós edzés az uszodában
2025. nov. 29.
Régiós edzés tartottak a Fabó Éva Sportuszodában november 22-én. A régió legjobb utánpótlás versenyzőinek szerveztek száraz, illetve medencés edzést, melyen dr. Egressy János, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, valamint Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, Milák Kristóf volt edzője igyekezett átadni tudását a fiataloknak. Hangkép.








