Dunaújváros Hetilap

A hőhullámok hatására jobban algásodik a Balaton

doszerk - 2020. október 3. 9:43

A Balaton vize jobban algásodik a rövid, intenzív hőhullámok hatására, mint amit a századfordulóig prognosztizált éves átlaghőmérséklet-emelkedés okozna.

A nyáron zajlott, egy hónapig tartó kísérletről Vad Csaba, az intézet kutatója számolt be az MTI-nek.
Az Ökológiai Kutatóközponthoz tartozó BLI-ben tavaly tavasszal üzemeltek be Közép-Kelet Európában elsőként egy vízi mezokozmosz-rendszert, amelyben valós környezetet, ökoszisztémát lehet szimulálni a laboratóriumi mikrokörülményeknél nagyobb, életszerűbb közegben.
A 12 darab 5 ezer literes tartályból álló kísérleti telepen azt vizsgálták, hogy a globális felmelegedés velejárói közül az éves átlaghőmérséklet növekedése vagy a szélsőséges mértékű nyári hőhullámok vannak-e nagyobb hatással a Balaton élővilágára. Négy tartályban a jelenlegi helyzetet, négyben az évszázad végére prognosztizált 3 Celsius-fokkal melegebb átlaghőmérsékletet, négy tartályban pedig a szélsőségessé vált időjárást modellezték kétszer egy hétig tartó plusz 6 fokos átlaghőmérséklet-emelkedést szimulálva.
Vad Csaba beszámolója szerint az előzetes eredmények azt mutatják, hogy az átlaghőmérséklet kisebb emelése rövid távon önmagában nem indított be jelentős mértékű algásodást. Ugyanakkor a szélsőséges időjárást, azaz hőhullámokat modellező tartályokban gyorsan zöldülni kezdett a víz az elszaporodó algák miatt, de az azonos szinten tartott tápanyagtartalom mellett ez sem vált olyan intenzívvé.
Ezeket a kutatásokat jövőre különböző tápanyag-terhelés vizsgálatokkal kívánják kiegészíteni, amely egyebek között hozzájárulhat a Balatonban egészségügyi kockázatot jelentő kékalgák elszaporodásának megértéséhez. Ezen eredményeket összevetik a Balaton-monitoring adataival is - jelezte.
A kutató hangsúlyozta, a mezokozmoszokban zajló kutatások globális szintű problémákra keresnek válaszokat, ebben a munkában a Balatonnak is kitüntetett szerepe lehet.

Forrás: mti.hu

Fotó: illusztráció

A rovat további hírei: Közélet

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

2025. aug. 21.

A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.

Ünnepi forgatag a kúriában

Ünnepi forgatag a kúriában

2025. aug. 20.

Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!

 

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

2025. aug. 19.

Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.

Monumentális alkotás festékszóróval

Monumentális alkotás festékszóróval

2025. aug. 18.

Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

2025. aug. 17.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

2025. aug. 17.

A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.