ICA-D: két izgalmas tárlattal folytatják
Két alkotó önálló tárlatával, Tarr Hajnalka In Vitro "H" című bemutatójával, valamint Fridvalszki Márk Future Perfect – Befejezett jövő című kiállításával folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) sorozata. Megnyitók pénteken, mindenkit szeretettel (és maszkban) várnak.
Hiperszenzibilitás és archeo-futurológia találkozása a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) összes ter(m)eiben: két kiállítással folytatódik az intézmény bemutatóinak sora november 6-án, pénteken. Mutatom.
Tarr Hajnalka: In Vitro "H"
Az 1977-ben született alkotó eddigi művészi programja a kiállítás meghívójához rendelt tájékotzató szerint következetesen a körülette lévő világ rendszerelvű megfigyeléséről, feldolgozásáról tanúskodik. Rajzaival, időnként monumentálissá váló installációival, objektjeivel, lírai fotóalapú munkáival és a dunaújvárosi kiállításon bemutatott mozaikképeivel is a valóságot, illetve a hozzákapcsolódó viszonyát kutatja, rendszerekben, struktúrákban gondolkodva, sorozatokat létrehozva, melyek egymásra épülve bontják ki az alkotó túlélési stratégiáját.
Tarr Hajnalka művészi praxisára saját hiperszenzibilitásának analitikus elemzése jellemző a kezdetektől – amely az érzékeny, mindent befogadni akaró nő biztonság utáni vágyából fakad.
Az ICA-D-ban bemutatandó In Vitro "H" üvegmozaikokból álló táblaképek sora. A művész üveglapokra ragaszt giclée printet, majd ezeket a táblákat vágja 3x3 centiméteres darabokra, melyekből új "énhalmazt" épít. A mozaikokon fotók, grafikák, a magyar értelmező szótár lapjai, szőtt Braille-írással írt papírlapok részletei láthatóak. A cím arra a kísérleti technikára utal, amikor a vizsgálati folyamat nem az élő szervezetben, hanem azon kívül, ellenőrzött körülmények között zajlik le – ezek a kísérletek úgy foglalkoznak az organizmusok bizonyos részeire kifejtett változó hatásokkal, mint ahogy Tarr Hajnalka művei (tárgylemezei) mutatják nekünk, hogy vizsgálja a művész kívülről saját, hullámokban érkező reakcióit a különböző impulzusokra.
A sorozat először szerepel kiállításon, így a dunaújvárosi bemutató a szakma és a nagyközönség számára is izgalmas élményt kínál; a kiállítás anyagát Mélyi József művészettörténész ajánlja a közönség figyelmébe a pénteken 18 órakor kezdődő megnyitón.
Fridvalszki Márk: Future Perfect – Befejezett jövő
Szintén izgalmas kísérlet végeredményét láthatják a vendégek Fridvalszki Márk Future Perfect – Befejezett jövő című bemutatóján. Szintén a már említett tájékoztatóból merítve a kiállítás átfogó igénnyel és friss munkákkal kiegészítve mutatja be Fridvlaszki elmúlt években készített, utópikus korszakokat feltáró "archeo-futurológiai" alkotásait. A kiállításon először láthatóak együtt a hatvannyolcas és a nyolcvankilences évek jövő-romjaira fókuszáló művek, mintegy kijelölve a brit kultúrakutató, Mark Fisher által populáris modernizmusnak nevezett korszak kezdő- és végpontját. Fisher szerint a jóléti államok stabil társadalmi-gazdasági alapokra épülő, virágzó ellenkultúráiban "a modernitás elitista projektjét a tömegek visszamenőlegesen is birtokba vették", demokratizálva és átélhetővé téve annak jövőorientált, kísérleti és innovatív szellemiségét.
A kollektív képzelet korrodálásának neoliberális programja azonban Franco 'Bifo' Berardi sokat idézett kifejezésével "a jövő lassú eltűnéséhez" vezetett; a modernség popularitása, illetve a pop modernizálása pedig ma éppoly távolinak és utópisztikusnak tűnik, mint a hatvanas évek előtt. Fridvalszki kiállítása a feje tetejére állítja azt a klasszikus kérdést, hogy mit jelenthetnek nekünk '68 és '89 ellenkultúrái; a valódi kérdés az, hogy mit gondolnának a hatvannyolcasok és a nyolcvankilencesek, az avantgárd művészek és radikális gondolkodók rólunk – és a mi "jövő utáni", retro-ciklusokba zárt, kilátások nélküli korszakunkról.
A befejezett jövő képeinek tárlatát Zemlényi-Kovács Barnabás kritikus, művészeti író nyitja meg pénteken 18.30-tól.
Mindkét tárlat december 19-ig látható – a megnyitóra és a kiállításokra a belépés díjtalan, viszont az eseményeken a maszk viselése kötelező!
(Illusztrációk: ICA-D)
A rovat további hírei: Kultúra
Változatos és szó szerint mozgalmas őszi kínálat a Dunamenti Regionális Népfőiskolán
2025. szep. 09.
Új közösségi kezdeményezés és korábban elstartolt sikeres sorozatok újjászervezése egyaránt szerepel a Dunamenti Regionális Népfőiskola őszi programjainak sorában – az alábbiakban sorra vesszük, egy múlt szerdai zászlóbontást követően mire is számíthatnak a Kossuth Lajos utcai bázis vendégei a közeljövőben.
Rosti a Restiben – bővített kínálattal
2025. szep. 08.
Két kiállítással, köszöntőkkel, ráadásként beszélgetéssel és muzsikával folytatódik a népszerű sorozat a Vasmű úti egységben – a programra szerdán délután várják az érdeklődőket a Resti Bisztróban.
Mozgalmas térfoglalás a kultúra barátainak (galéria)
2025. szep. 07.
A tételes beszámoló később következik, de villanásokat máris mutatunk: remek programmal, színes kínálattal csalogatta a betű barátait a József Attila Könyvtár immár hagyományos megmozdulása – a KönyvTér eseményeinek idén is a Városháza tér adott otthont szombaton délután.
DSTV: római piknik a ligetben
2025. szep. 07.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: nagy sikerrel rendezte meg az ókori Róma világát idéző közös időutazását a Dunamenti Regionális Népfőiskola és az Intercisa Múzeum. A programnak a Petőfi liget adott otthont a közelmúltban – színes programmal csalogatták a vendégeket. Hangkép.
Hamarosan újra startol a Zenélő Cukrászda sorozata
2025. szep. 03.
Nem várhatnak tovább az édes élmények, immár a negyedik évad kezdődik a Vasmű úti egységben – pénteken délután várják a vendégeket. Ráadásul rendhagyó nyitánnyal csalogatnak!
DSTV: díszes tál lett a hónap műtárgya a múzeumban
2025. szep. 03.
Folytatódott az Intercisa Múzeum gyűjteményének kincseit bemutató népszerű sorozat, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal egy díszes salátástál lett – érdekes jellemzőit Kronászt Margit történész-muzeológus vázolta. Hangkép.
Különleges koncertmenü és sok kiegészítő program csalogat a KönyvTér kavalkádjába
2025. szep. 02.
A részletes programot már összegeztük,. ezúttal a Városháza téren szombaton esedékes minifesztivál gazdag zenei kínálatáről, valamint a kísérő eseményeiről ejtünk szó! És persze mindenkit biztatunk a személyes jelenlétre: napsütés, jó idő, remek produkciók sora, irány a KönyvTér!