Gyulai Memorial - Július 6-án lesz a jövő évi verseny
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) kiadta második számú egynapos sorozatának, a Kontinentális Kör Arany versenyeinek 2021-es naptárát, amely szerint a Gyulai István Memorialt július 6-án rendezik meg Székesfehérváron.
Kép: MTI
A legmagasabban jegyzett Gyémánt Liga-versenyek mögött szorosan második helyen álló széria idén jött létre, 4 kontinensen 10 állomással, köztük a székesfehérvári Gyulai István Memoriallal. A magyar verseny a World Athletics világranglistáján minden kategóriát összevetve az 5. legjobb volt 2020-ban! Jövőre, a lengyel Irena Szewinska Memoriallal bővülő World Athletics Continental Tour Gold 11 állomáson biztosít versenyzési lehetőséget a világ legjobbjai számára. A Gyulai Memorial a hetedik lesz a sorban, az utolsó az olimpia július 23-i rajtja előtt. A WA honlapja szerint a sorozat első viadala egyben a tokiói olimpia tesztversenyének is számít, a helyszín ugyanis a nyári játékok központi stadionja lesz május 9-én. Idén a koronavírus-járvány nehezítette az új versenyrendszer bemutatkozását, a sorozat tíz állomásából hetet rendeztek meg, így a Gyulai Memorialt is, melyre augusztus 19-én került sor.
A Kontinentális Kör Arany versenyei 2021-ben:
május 9., Tokió (Japán)
május 19., Ostrava (Csehország)
június 5., Kingston (Jamaica)
június 6., Hengelo (Hollandia)
június 8., Turku (Finnország)
június 30. Bydgoszcz (Lengyelország)
július 6., GYULAI ISTVÁN MEMORIAL, SZÉKESFEHÉRVÁR
szeptember 5., Chorzów (Lengyelország)
szeptember 14., Zágráb (Horvátország)
szeptember 18., Nairobi (Kenya)
Nanking (Kína) - később kijelölendő időpontban
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
DSTV: egészségmegőrző torna
2025. szep. 10.
Az egészségmegőrzés egyik elengedhetetlen eleme a rendszeres mozgás. Persze nem mindenki tud mindenre és mindig odafigyelni – rendszeresen feledkezünk meg pl. a gerincünkről, amelyre viszont érdemes lenne több figyelmet fordítani. Témába vágó programmal jelentkezett a Dunamenti Regionális Népfőiskola. Hangkép.
Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese
2025. szep. 10.
Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is.
Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál
2025. szep. 09.
Dr. Sike József felel a szakmai munkáért a 2025/2026-os szezonban a DFVE felnőtt női vízilabda csapatánál, mely három új játékos leigazolását is bejelentette hétfőn kora délután.
Biztos győzelemmel kezdett a DFC
2025. szep. 09.
Korán kétgólos előnyt szerzett, s végül 3-1-es sikert aratott a Soproni Egyetem elleni bajnoki nyitányon a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.
Dobogós helyek a szezonnyitón
2025. szep. 09.
Tíz érmes helyezéssel zárták az őszi szezon első versenyét a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón
2025. szep. 08.
Nagyon korán emberhátrányba került, de remekül védekezett és gól nélküli döntetlent ért el a Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n
2025. szep. 08.
A hátráltató tényezők ellenére is óriásit küzdöttek Katona Réka Sáráék, így a DKSE ifjúsági korú kajakosa szépen fénylő ezüstéremnek örülhetett a győri maraton világbajnokságon.