Magyar sportdiplomata minden LEN-bizottságban
Az európai úszószövetség, a LEN történetében először mind az öt vizes sportág technikai bizottságában lesz magyar képviselő, és további bizottságokban is ott ülnek majd a magyar szövetségek küldöttei.
Főoldali és belső kép forrása: MTI
A sportdiplomáciai sikerről a kontinentális szövetség vezető testületének szombati ülése után tájékoztatta a hazai úszószövetséget (MÚSZ) Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki két hete megválasztott alelnökként első ízben vett részt a LEN Büró tanácskozásán. A beszámoló szerint gyakorlatilag az összes magyar jelölt bekerült a LEN különböző testületeibe, az öt legfontosabb, az egyes sportágak versenyeit felügyelő technikai bizottságok mindegyikében lesz magyar képviselő, amire még nem volt példa korábban. Az úszóknál a kiváló edző és egyetemi oktató, Kovácshegyi Ferenc, a vízilabdázóknál a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás, a műugróknál az egykori válogatott, később pontozóbíró Kelemen Ildikó, a műúszóknál a versenyszervezésben is rendkívül tapasztalt nemzetközi bíró, Vizi Judit, míg a nyíltvízi úszóknál az egykori versenyző, az elmúlt időszakban versenyeken bíráskodó Lázár Rita került a beválasztottak közé. Közülük a második négyéves ciklusát kezdő Molnár Tamás a pólósok bizottságában immár alelnökként tevékenykedik tovább.
"Magyarország tekintélye és befolyása a LEN-ben talán még sohasem volt ennyire jelentős, mint ebben az időszakban - idézte a MÚSZ közleménye Szabó Tündét. - Az elmúlt évek sportdiplomáciai munkája, a megannyi, óriási sikerrel megrendezett esemény mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy Paolo Barelli elnök úr és vezető társai kivétel nélkül elfogadják a magyar javaslatokat. Fontos volt Wladár Sándor elnök úr és a MÚSZ-delegáció szeptemberi, római látogatása, illetve a kongresszus óta zajló egyeztetések is - ennek köszönhető, hogy a következő négy évben gyakorlatilag nem születhet fontos döntés a LEN-ben magyar részvétel nélkül." Az említettek mellett Fürstner József továbbra is az orvosbizottság tagja, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Madaras Norbert a marketing-bizottságban tevékenykedhet, Salamon Ferenc a kitüntetésekről döntő testület tagja marad, míg Csurka Gergely a LEN sajtófőnökeként hivatalból a médiabizottságban dolgozik tovább. A LEN Büró tagjai egy-egy bizottsággal külön is kapcsolatot tartanak, Szabó Tünde a média-testület munkáját felügyeli majd.
Az ülésen az is eldőlt, hogy a következő LEN-kongresszusnak Budapest ad otthont, de nem az eredetileg javasolt időpontban, a jövő májusban esedékes Európa-bajnokság időszakában, hanem 2021 szeptemberének végén.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Ezúttal az Újpest örülhetett
2025. dec. 01.
Nagyon nem működött Acélbikáink védekezése és helyzetkihasználása és ezt könyörtelenül kihasználta az UTE, amely a végéig kilenc gólt szerezve ütötte ki hokisainkat az Erste Ligában.
Nem volt esély a MEAFC ellen
2025. nov. 30.
Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.
Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott
2025. nov. 30.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 47-13-ra legyőzte Iránt szombaton a csoportkör második fordulójában, ezzel középdöntőbe jutott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.
Elmaradt a bravúr Görögországban
2025. nov. 30.
A hazai pálya minden előnyét élvező Olimpiakosz magabiztos győzelmet aratott a DFVE női vízilabdázói ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.
DSTV: régiós edzés az uszodában
2025. nov. 29.
Régiós edzés tartottak a Fabó Éva Sportuszodában november 22-én. A régió legjobb utánpótlás versenyzőinek szerveztek száraz, illetve medencés edzést, melyen dr. Egressy János, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, valamint Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, Milák Kristóf volt edzője igyekezett átadni tudását a fiataloknak. Hangkép.
Újabb hazai bajnoki előtt a DKSE
2025. nov. 29.
A MEAFC elleni találkozóval folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata ma délután öt órától.
Mayer Gréta mindenben előrébb lépett
2025. nov. 28.
Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta, akit Barta Endre alpolgármester is köszöntött csütörtök délutáni edzésén.








