Szép karácsony a Családok Átmeneti Otthonában
Az alaphírt már közöltük, de a meglepetéseket nem akartuk előre elsütni – most, az ünnepi pillanatok jöjjön egy részletesebb beszámoló arról, milyen remek eredménnyel ért véget a Jaszkari Mikulások és a DO/DSTV kollektívája nagy közös ajándékgyűjtő akciója a Családok Átmeneti Otthona gyermekei javára.
19-ből 19 – ez a lényeg: 19 kérés ment a Jézuskának karácsony előtt az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményeként működő Családok Átmeneti Otthona famíliáitól, és végül, ha némi kacskaringóval is, de pont azt a 19 ajándékot sikerült összegyűjteni, ami szerepelt a kérésekben. Még rózsaszín motor is akadt!
Miért, miben volt más?
Az alapkoncepciót az a korábbi beszélgetés adta, amiben Boross Balázs, az átmeneti otthon szakmai vezetője elárulta, hogy most, a járványhelyzet miatt csökkent az adományozási kedv, és ugyan futnak be karácsony előtt is ajándékok, az itteni családok/gyerekek életéből hiányzik az "írjunk levelet a Jézuskának, és amit kérünk, megkapjuk" csodája. Pont akkor írtam egy riportot a Jaszkari Mikulásokról – Roli és Ricsi december 6-i akciója átütő sikert aratott úgy a városban, mind a közösségi felületeken –, és amikor felvetették, hogy karácsonyra is készülnek valami ajándékgyűjtő megmozdulással, azonnal összeállt a kép.
Némi tanakodás, törpölés és tervezgetés után kirukkoltunk a Jaszkari Mikulások és a DO/DSTV közös kezdeményezésével, ami a fent vázolt elven alapult: a kérések begyűjtése és összekazlazása után célzott ajándékgyűjtési akciót kezdtünk; a többi ismert. Az ajándékok – itt nem részletezendő konspirációs műveletek után – még múlt szerdán kerültek a Frangepán utcai intézmény közösségi foglalkoztatójába, ahol a Jaszkari Mikulások Mészárosné Libor Ágnesnek, az Útkeresés Segítő Szolgálat igazgatójának, valamint Boross Balázs szakmai vezetőnek adták át az ajándékokat; az intézmény kis lakói pedig szenteste vehették át személyre szabott kincseiket.
Az akció során összesen 9 lány és 10 fiú kapott ajándékot – a legfiatalabb apróság 3 hónapos, a legidősebb (három) fiatal 15 éves –, öröm az intézményi visszajelzések szerint leírhatatlan volt.
Mert adni TÉNYLEG jó...
Eddig a száraz tények, drága olvasók és aranyos mindenki, most néhány olyan műhelytitok következik, ami egyre-másra, ha tetszik, napra nap megerősítette, hogy érdemes belevágni. Voltak csodás együttállások: pár perces eltéréssel érkezett két felajánlás egy kamasznak (naná, hogy mind a kettőt elfogadtuk); akadt olyan ajándékozó, aki nemcsak örömmel adta, de fel is díszítette a saját unokája alig használt rózsaszín motorját. Volt, aki az ajándék mellé rövid köszöntőt írt; más csokit, szaloncukrot csempészett az ajándékját rejtő tasakba. Akadt olyan ajándékozó, aki egy kis ruhával/sállal fejelte meg jótéteményét; és volt olyan jótét lélek, aki a két Mikulásnak, de még szerénytelenségemnek is összeállított egy-egy kis kollekciót a kislányával, más egy tank benzin árával segítette a Mikulás-kommandó gyűjtőakcióját! És már a jövő zenéje, hogy volt, aki a gyűjtés után jelentkezett egy ajándékötlettel; természetesen Andi felajánlását is köszönettel fogadtuk!
Voltak kacskaringós sztorik is: egy ajándékozó a két meglévő ajándék mellé bevállalt egy harmadikat is, igaz, elmenni már nem tudott érte, de megkérte e sorok – a történetben a begyűjtés során Mikuláspótló Krampuszként szerepet vállalt – íróját, kanyarodjon el a megbeszélt helyre, itt az ajándék ára, tudnak róla, minden oké lesz. A célponthoz, vagyis a Tesco külső telefonos boltjához érve a két fiatal elárusító srác persze nem tudott a dologról (utólag összerakva a történetet, az ajándékozó valószínűleg a főnökükkel beszélt), de amikor meghallották, hogy ajándékba lesz a telótok, azonnal ajándékosztó üzemmódba kapcsoltak. Vihettem a tokot ingyen, és vehettem az árán még egy apróságot egy másik megajándékozottnak. Direkt megfogadtam, hogy ebben a történetben nem fogok forintosítani, de most kivételt teszek: 2800 egységről beszéltünk – de mennyivel többet ért ez a gesztus, ugye!?
Köszönet mindenkinek mindenért!
Végül, de közel sem utolsósorban: ez a tényleg minden ízében gömbölyű, emlékezetes gesztusokkal és szó szerint csodás pillanatokkal pettyezett történet nem jöhetett létre a szeretetteljes összefogás nélkül. Köszönet illeti Mészárosné Libor Ágnest és Boross Balázst, amiért az első pillanattól a kezdeményezés mellé álltak, és köszönet jár az átmeneti otthon teljes kollektívájának a segítségért; a Jézuska-levelek összegyűjtéséért, az akció folyamatos nyomkövetéséért/segítéséért külön is szeretném megköszönni Éles Judit fáradhatatlanságát, ötleteit és kitartó munkáját. Itt is, most is, nem először, de biztosan nem utoljára jár nagy hála a Jaszkari Mikulásoknak: Meskál Roland és Őszi Richárd tevékeny közreműködése, jelenléte, folyamatos támogatása is nagyon kellett az akció sikeréhez!
A legnagyobb köszönettel persze azoknak tartozunk, akik önzetlenségükkel, támogatásukkal szó szerint sikerre vitték kezdeményezésünket. Nekik jár a legnagyobb hála: Kerékgyártó Katalin (Kisapostag); Gelencsérné Hódos Gabriella; Ági (Nagyvenyim); Dórika; Takácsné Klári; Orbán Emőke Márta és Balogh Reni (Emi és Reni, a máltais Mikilányok); Tyukodi Tiborné Andrea (Budapest); Endrefi-Konics Juli (aki két kisfia, Endrefi-Konics Noel és Endrefi-Konics Nolen nevében ajándékozott); és további négy, anonimitást kérő ajándékozó.
Mindezek után persze nem kérdés: ajándékozni annyira jó, hogy ha lehet, jövőre újra belevágunk – a Jaszkari Mikulásokon biztos nem múlik!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Idén is kolosszális sikert aratott a Parázs-Varázs (galériával)
2025. máj. 27.
Remek idő, pazar hangulat, ínycsiklandó illatok és ízek, meg változatos, színes színpadi program, tömegvonzó koncertmenüvel koronázva – minden szempontból emlékezetes élményt kínált a vendégeknek a Parázs-Varázs közösségi programsorozata a Szalki-szigeten múlt szombaton.
A gasztrokultúra ünnepére készül a Pentele Baráti Kör
2025. máj. 27.
Évtizedes tradíciókat folytat, immár 39. alkalommal hirdeti meg borversenyét az egyesület – sőt, idén immár pálinka-, böllér- és süteményverseny is lesz a megméretés. Az ízélmény garantált, itt a tételes felhívás – várják a jelentkezőket!
Bekészítési tálca – vendéglátás szervezetten
2025. máj. 27.
Ahogy a hírekből is folyamatosan értesülhetünk róla, Magyarországon igen fontos gazdasági ágazat a vendéglátás és a turizmus, melynek sikere, hatékonysága egészen apró részleteken, hasznos eszközökön is múlhat. (X)
Ezért használjunk mosóparfümöt
2025. máj. 27.
Nemcsak a mosás, hanem az öblítés során is fontos, hogy figyeljünk a saját magunk és a környezetünk egészségére, és mellette még a bolygót is óvjuk. Éppen ezért, ahogy a mosószernél, úgy az öblítésnél, illatosításnál sem mindegy, hogy mit használunk. Ügyeljünk arra, hogy ezek a termékek ne tartalmazzanak káros anyagokat és szintetikus, illetve állati eredetű összetevőket! (X)
DSTV: a mozgás szerelmese
2025. máj. 27.
Városunk rendezvényein rendszerint tűnnek fel táncos tehetségek, akik csapatban vagy egyénileg mutatják be tudásukat. A DSTV riportja olyan embert mutat be, aki hosszú évek óta a táncos mozgás szerelmese. Hangkép.
Családi délután vasárnap az UNICEF Magyarországgal
2025. máj. 27.
Június 1-jén, a nemzetközi gyereknapon játékos délutánra várja a családokat az UNICEF Magyarország a budapesti Kastner Kommunity közösségi térben. A rendezvényt a szervezet fiatal nagykövetei álmodták meg és ők lesznek a házigazdák is - közölte a szervezet az MTI-vel.
Mit érdemes tudni az ágyneműhuzatokról?
2025. máj. 26.
Nem is gondolnánk, hogy a tökéletes komfort megteremtésében milyen fontos szerepet játszanak a különféle lakástextíliák. Tapintás, dizájn és kényelem tekintetében egyaránt nagy a jelentőségük. (X)