Labdarúgás: az utolsó forduló dönt

spigott - 2015. május 23. 18:33

Nem sikerült pontot szereznie a Haladásnak az MTK ellen, így az utolsó bajnoki fordulóban dől csak el a DPASE labdarúgó csapatának sorsa.

A Debrecen elleni 0-0-s döntetlent követően ma már az MTK-pályára kellett figyelnie a DPASE labdarúgóinak, ahol a mieinkkel azonos pontszámmal álló Haladás lépett pályára. Ezen a találkozón eldőlhetett volna együttesünk kiesése is, hiszen abban az esetben, ha a szombathelyi alakulat megszerzi a három pontot, úgy az utolsó forduló eredményeitől függetlenül kiharcolta volna az élvonalban maradást.

Szerencsére az MTK is komolyan vette a találkozót, s bár az első félidőben több veszélyes helyzete is akadt a Haladásnak, Torghelle Sádnor a 35. és 88. percben is betalált a szombathelyi kapuba, így a kék-fehérek 2-0-s sikert arattak. Ez egyben azt is jelentette, hogy az utolsó bajnoki fordulóra maradt a döntés a bennmaradás kiharcolásáról. Ahhoz, hogy a DPASE gárdája megőrizze élvonalbeli tagságát, egy ponttal kell többet szereznie a Haladásnál, mely a Puskás Akadémia csapatát látja vendégül hazai környezetben, míg a mieink Paksra látogatnak május 30-án.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: jótékony Fox SE

DSTV: jótékony Fox SE

2025. júl. 31.

A dunaújvárosi sportolók többször is bebizonyították már, ha igazán nagy szükség van a segítségre, kérdés nélkül odaállnak a támogatandó célok mellé. A mögöttünk hagyott hétvégén a DÖSE termében szervezett jótékonysági szemináriumot a Fox SE gárdája – a teljes bevételt a súlyos betegséggel küzdő Balogh Nolen Botond számára ajánlották fel. Hangkép.

Csak a szépítésre volt erő

Csak a szépítésre volt erő

2025. júl. 31.

Nagyot küzdött, de négy szettben vereséget szenvedett a bolgárok elleni mérkőzésen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.

Övék a jövő – utánpótlás vb Dunaújvárosban

Övék a jövő – utánpótlás vb Dunaújvárosban

2025. júl. 30.

Tizenkét ország több mint száz versenyzője méri össze egymással erejét a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon Dunaújvárosban.

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában

2025. júl. 30.

A holland ZV De Zaan, valamint a francia Grand Nancy lesz a DFVE női vízilabdázóinak ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Önzetlen segítség a szőnyegen

Önzetlen segítség a szőnyegen

2025. júl. 29.

A súlyos betegséggel küzdő, mindössze másfél esztendős Balogh Nolen Botond gyógyulásának elősegítéséért rendezett jótékonysági eseményt a Fox SE a mögöttünk hagyott hétvégén.

Motorcsónak vb az öbölben

Motorcsónak vb az öbölben

2025. júl. 29.

Dunaújvárosban rendezik meg a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokság küzdelmeit szerdától szombatig.

Nem volt esély a franciák ellen

Nem volt esély a franciák ellen

2025. júl. 29.

Három szettben szenvedett vereséget a francia csapat ellen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.