Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

MMK: alkotni öröm – a táborban de pláne az! (galériával)

Öcaline - 2021. július 19. 10:20

Heti turnusokban szervezett rekordszámú résztvevővel nyári tábort diákoknak a Munkásművelődési Központ. A közösségi élmény az alkotás és a játék pillérein alapult. Címszavas bemutató, gazdag képtárral!

A nyári szünet kezdete óta szervezte meg immár hagyományos nyári táborát az MMK: az intézmény udvara népesül be a heti turnusok során, ahol Kováts Rózsa intézményvezető és lelkes csapata gondoskodott a diákcsapat rendszeres elfoglaltságáról. Sok-sok kézműveskedés, műfaji határokon átívelő kreatív foglalkozások sora színesítette a napokat, emellett rengeteg játék, vetélkedő, közösségi esemény gondolkodott a résztvevők jókedvéről.
A heti programba idén nyáron íjászbemutató is belefért, és a mímes színjátszó csapat tagjai is visszatérő vendégként mutatkoztak be az MMK udvarán egy-egy mesejáték erejéig. 

A jókedv és a játék tehát garantált volt – a többiről meg meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)
 

Alkotás és játék az MMK-ban

Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:
Alkotás és játék az MMK-ban - fotó:

A rovat további hírei: Kultúra

ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel

ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel

2025. júl. 08.

Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!

DSTV: a kőtárba is csalogattak

DSTV: a kőtárba is csalogattak

2025. júl. 08.

Az összefoglalót már olvashatták, most itt a DSTV első beszámolója az Intercisa Múzeum kínálatáról a "Múzeumok Éjszakája" sorozatában. Az intézmény két helyszínen várta a vendégeket, benépesült a római kori kőtár is. Hangkép.
 

Zúzós menet a végjátékban is (galériával)

Zúzós menet a végjátékban is (galériával)

2025. júl. 06.

King Diamond bulijának elmaradása miatt sokan keseregtek, de ezzel együtt is nagy zúzásokkal ért véget a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. A zárónap is hatalmas menetelést hozott – sorozatunk utolsó képtára is erről tanúskodik.

Rockmaraton: parádés péntek (galériával)

Rockmaraton: parádés péntek (galériával)

2025. júl. 05.

Remek bulik egész sorával csalogatta a rock/metál műfajok híveit a Szalki-szigetre a Rockmaraton Fesztivál pénteki kínálata. A mai menü is nagyon bőségesnek ígérkezik, a hangulat változatlanul egyszerre fergeteges és barátságos – a finálé során sem lesz másként!

Irodalmi találkozás a Líra Könyvesboltban

Irodalmi találkozás a Líra Könyvesboltban

2025. júl. 04.

Folytatja az írók és olvasók közvetlen találkozását segítő sorozatát a Vasmű úti egység: Andrea O'Lacy  lesz a következő vendég, a Lady Anna Bell – Két világ között című kötetről szombaton szerveznek beszélgetést.

Dübörgés és gitárpárbaj a Szalki-szigeten (galériával)

Dübörgés és gitárpárbaj a Szalki-szigeten (galériával)

2025. júl. 04.

A műfaji sokféleség és a derűs pillanatok jegyében folytatódott a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten: a csütörtöki kínálat is bővelkedett izgalmas eseményekben, ma sem lesz másképp – három színpadon, "váltott lovakkal" dübörög a fesztivál ménese a rock/metál útján. Második nap, sok-sok kép!
 

Fantasztikus nyitány, egyből csúcshódítás (galériával)

Fantasztikus nyitány, egyből csúcshódítás (galériával)

2025. júl. 03.

Kegyetlenül erős felhozatallal startolt a Rockmaraton Fesztivál: az első nap kínálatában máris komoly csúcsokat járhattak be a látogatók, tegnap este már több ezren tomboltak a The Hu és a Powerwolf koncertjén a Szalki-szigeten. A hangulat változatlanul frenetikus – és mennyi jó arc, atyavilág!