Ilyen még nem volt: tömbházszülinapi zsúr (galériával)
Remek csapat, elsőrangú hangulat, évtizedes emlékek, meg ráadásnak a nagymamám féle púpos süti – szülinapi zsúrral ünnepelte a beköltözés/lakóközösség 50. évfordulóját a Martinovics utca 19. közössége.
Nem túlzás a cím, és nagyon igaz: még múlt pénteken szervezett tömbházszülinapi bulit a Martinovics utca egyik közössége!
Végre valami vidámság
"Mindig kell valami móka" – e szavakkal indokolta a nem mindennapi összetartás ötletét Miklán Imréné Zsóka, aki lakásszövetkezeti küldöttként intézi a tömbház ügyes-bajos dolgait:
– Ez egy összetartó csapat, figyelünk egymásra, segítjük egymást, ha kell – az elmúlt hónapok bezártsága megviselte a közösséget, kellett már végre valami vidámság, azért gondoltuk azt, hogy a beköltözés fél évszázados évfordulóját közösen ünnepeljük.
A tervet tettek követték, a zsúrt természetesen batyubál-jelleggel szervezték, a saját tapasztalat szerint a pizzás tekercs, a különleges – húsklopfolóval megkészített – sajtos tallér volt a sláger, de nekem a bevezetőben is említett púpos süti volt a gasztrokulturális kalandtúra csúcspontja a Martinovics utca 19. lépcsőházának földszintjén rendezett összetartáson.
Zsóka terjedelmes visszaemlékezést szerkesztve repített vissza a közönséget 1971-be, majd a lakóközösség történetére térve elelevenítette az első lakók nevét – Gálné Erzsike, Szilágyi Irénék, akik már sajnos nincsenek közöttük –, majd a már jelenlévő "őslakosokat" is felsorolta: Fábián Ferencné, Pintér Józsefné, Fábián Jánosné, Kucsera Imréné, Müllerné Györgyi, Szabó Gyula és Szabó Gyuláné, Keresztes Ferencné, Orth Lászlóné.
A zsúr legfényesebb belépőjét Szabó Gyula (bácsi) produkálta, akinek fényes csokornyakkendővel és alkalmi szemüveggel koronázott ünnepi szettjét csengővel (!), és butykossal (!!!) szerelvényezett bot tette teljessé. Persze a fiatalabb korosztály sem maradt ki a buliból, és volt olyan középgenerációs ünneplő, aki 3 évesen költözött az házba, és azóta is a Martinovics 19. lakója!
Közösségépítés terén is jeles
Arra a kérdésre, hogy az elmúlt években-évtizedekben milyen eredményre jutott a közösség, Miklán Imréné kicsit sem titkolt büszkeséggel válaszolt:
– Megcsináltattuk a tetőt, a liftet, a szellőző berendezéseket, pár lakótárs segítségével körbe mozaikoztuk az előteret is. Emellett lépcsőt építettünk, pincét festettünk, illetve két alkalommal saját hatáskörben a teljes lépcsőházat kifestettük. Sikeresen szigeteltettük az épületet – de ez csak a felszín, a lényeg az, hogy közösségépítés terén is jelesre vizsgázott a csapat!
Szintén ezt emelte ki a lakóközösség előtt mondott köszöntőjében Motyovszky Mátyás önkormányzati képviselő is:
– Nagyon örültem a meghívásuknak, de még jobban annak, hogy sikerült megszervezni ezt a kis ünnepséget. Úgy érzem, a remek ötlet és a remek megvalósítás együtt igazolja, hogy remek közösséget alkotnak. És mivel azt tudjuk, látjuk, tapasztaljuk, hogy a közösségnél nincs nagyobb erő, azt kívánom, hogy a jövőben is egymás mellett, egymást erősítve legyenek legalább olyan összetartóak, mint az elmúlt 50 évben!
A zsúr emlékezetes pillanatait elevenítsék fel a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Idén is kolosszális sikert aratott a Parázs-Varázs (galériával)
2025. máj. 27.
Remek idő, pazar hangulat, ínycsiklandó illatok és ízek, meg változatos, színes színpadi program, tömegvonzó koncertmenüvel koronázva – minden szempontból emlékezetes élményt kínált a vendégeknek a Parázs-Varázs közösségi programsorozata a Szalki-szigeten múlt szombaton.
A gasztrokultúra ünnepére készül a Pentele Baráti Kör
2025. máj. 27.
Évtizedes tradíciókat folytat, immár 39. alkalommal hirdeti meg borversenyét az egyesület – sőt, idén immár pálinka-, böllér- és süteményverseny is lesz a megméretés. Az ízélmény garantált, itt a tételes felhívás – várják a jelentkezőket!
Bekészítési tálca – vendéglátás szervezetten
2025. máj. 27.
Ahogy a hírekből is folyamatosan értesülhetünk róla, Magyarországon igen fontos gazdasági ágazat a vendéglátás és a turizmus, melynek sikere, hatékonysága egészen apró részleteken, hasznos eszközökön is múlhat. (X)
Ezért használjunk mosóparfümöt
2025. máj. 27.
Nemcsak a mosás, hanem az öblítés során is fontos, hogy figyeljünk a saját magunk és a környezetünk egészségére, és mellette még a bolygót is óvjuk. Éppen ezért, ahogy a mosószernél, úgy az öblítésnél, illatosításnál sem mindegy, hogy mit használunk. Ügyeljünk arra, hogy ezek a termékek ne tartalmazzanak káros anyagokat és szintetikus, illetve állati eredetű összetevőket! (X)
DSTV: a mozgás szerelmese
2025. máj. 27.
Városunk rendezvényein rendszerint tűnnek fel táncos tehetségek, akik csapatban vagy egyénileg mutatják be tudásukat. A DSTV riportja olyan embert mutat be, aki hosszú évek óta a táncos mozgás szerelmese. Hangkép.
Családi délután vasárnap az UNICEF Magyarországgal
2025. máj. 27.
Június 1-jén, a nemzetközi gyereknapon játékos délutánra várja a családokat az UNICEF Magyarország a budapesti Kastner Kommunity közösségi térben. A rendezvényt a szervezet fiatal nagykövetei álmodták meg és ők lesznek a házigazdák is - közölte a szervezet az MTI-vel.
Mit érdemes tudni az ágyneműhuzatokról?
2025. máj. 26.
Nem is gondolnánk, hogy a tökéletes komfort megteremtésében milyen fontos szerepet játszanak a különféle lakástextíliák. Tapintás, dizájn és kényelem tekintetében egyaránt nagy a jelentőségük. (X)