Duplán ünnepelt a Dunaújvárosi Óvoda
Előbb a pedagógiai munkát közvetlenül segítők illetve technikai dolgozókat, majd az óvodapedagógusokat, fejlesztő pedagógusokat köszöntötte a Dunaújvárosi Óvoda – a pedagógusnap alakalmából rendezett ünnepségeknek a Városháza díszterme adott otthont hétfőn.
Az ünnepsége(ke)n részt vett Pintér Tamás polgármester, valamint Mezei Zsolt általános hatáskörű és Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester.
Köszönet mindenkinek, mindenért
A város első embere méltatásában kiemelte, az óvodák a jövő generációk életét alapozzák meg:
– A tanév végi számvetés időszakában emlékezni kell arra, hogy a világjárvány, majd a háború rendkívüli kihívás elé állította önöket. Ezek a tényezők kerülnek a mérleg rossz oldalának serpenyőjébe, a jó oldalra viszont az, hogy helytállás terén jelesre vizsgáztak, erőn felül teljesítettek. És ha mindez még kevés lenne, ott a gondjaikra bízott gyerekek szeretete és mosolya – azt hiszem, ez egyértelműen a jó oldal felé billenti a mérleget!
A gyerekkori emlékek, az akkor kötött, egész életen át húzódó barátságok fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében Barta Endre is, mondván, nagy megnyugvás, hogy töretlen bizalommal számíthatnak az óvodák dolgozóira. Gyenes Józsefné kiemelte, hogy bár a vállalt feladatokat teljesítették, nagyon nehéz évet zárt a Dunaújvárosi Óvoda:
– Csapatunk tagjai az emberség és tisztesség élő tanúi, akik empátiával, komoly módszertani háttér birtokában végzik munkájukat. Teszik mindezt úgy, hogy egyre feszítőbb a szakemberhiány, és ahogy a városban élők száma csökkent, úgy, vagy talán még meredekebben zuhant be az óvodás korú gyermekek száma. Ugyanakkor rendelkezésünkre áll egyik legféltettebb kincsünk, a szülők bizalma, és együtt dolgozik egy kiemelkedően erős csapat. Komoly szakmai kvalitások is jellemzik közösségünket – országos viszonylatban például Dunaújvárost az első tíz település között találjuk a minősített óvodapedagógusok arányát tekintve. Ezért is köszönet jár!
Díjeső az ünnepen
A hétfői, rendre óvodások műsorával, valamint Horváthné Ruff Klaudia és Horváth Péter muzsikájával színezett ünnepség kiváló alkalmat biztosított az elismerések átadására – ezúttal a végén kezdjük, hiszen az intézmény saját alapítású kitüntetését, a Dunaújvárosi Óvoda Érdemes Pedagógusa díjat Takács Mária, a Duna-parti Tagóvoda munkatársa, valamint Simonné Nagy Zsuzsanna, a Napsugár Tagóvoda pedagógusa érdemelte.
A dajka nénik körében Marczi Renáta, Kővári Klaudia, Lépold Éva, Ködmön Józsefné és Hosszú Istvánné, valamint Vadóczné Somogyi Ildikó érdemelt elismerést a tagóvoda vezetők, valamint a vezetőség javaslatai alapján, s szintén a közösségi javaslatok nyomán kapott elismerést a pedagógiai asszisztensek közül Vagyóckiné Faluvégi Ildikó, Ilyés Anna Julianna és Mátrainé Klajkó Tímea.
Jubilálóként köszöntötték a 25 éve a pályán lévő Tóth Pálnét, Czeilinger Mártát és Winter Évát, valamint a harminc éve az óvoda kötelékében dolgozó Simonné Kiss Andreát, valamint Ilyés Anna Juliannát.
A tagóvodák vezetőinek javaslatai alapján kapott elismerést az óvodapedagógusok közül Kójó Judit, Brodmann-né Csiky Edit, Nagy Éva, Szabó Tünde, Palotainé Gecseg Anikó, Muhl Antalné, Zimmermann Zsófia, Lőrincz Andrea, Vargáné Kovacsik Marianna, továbbá Lőwinger Varga Vanda, Ács Attiláné és Tóth Gabriella.
Köszöntötték a megyei szintű bemutatóra vállalkozott Pintér Ildikót, Markóné Kiss Andreát és Dolmány Zsuzsannát, a sikeres minősítést érdemelt Horváthné Ruff Klaudiát, Zimmermann Zsófiát és Baranyai Beátát, továbbá a Mesterpedagógus címet szerzett Pappné Sánta Magdolnát, Lőrincz Andrea Ágnest, és a megújító mesterprogrammal kirukkolt Gyenes Józsefnét.
Szintén nem maradhatott el a jubiláló dolgozók kitüntetése: negyedszázados munkásságáért Halász Ágnes, Smuk Márta, Smuk Anita részesült elismerésben, 30 éves munkájáért Téglás Zsuzsannát, Fejes Zoltánnét, Lieber Ferencnét és, Markóné Kiss Andreát díjazták, 40 éves jubileumhoz Szőcs Hedvig, Chrenóczy-Nagy Attiláné, Nagy Éva és Takács Mária érkezett a tanévben.
Gratulálunk a díjazottaknak, az ünnepi események szép pillanatairól meg meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Feszültség a kereslet és kínálat között – ez jellemzi most a város ingatlanpiacát
2025. feb. 14.
A magyar ingatlanpiac dinamikus változása tovább folytatódik az új év beköszöntével is. A piacot jelenleg ellentétes hatások érik – és ez rányomja a bélyegét a városi ingatlanpiacra is, derül ki a Creditline értékelése alapján készült összegzésből. Elemzés.
Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan értékesítésére
2025. feb. 14.
Dunaújváros önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a kizárólagos tulajdonában álló alábbi ingatlan értékesítésére. Figyelem, közeleg a határidő!
Elfogadta a költségvetést a közgyűlés
2025. feb. 13.
Huszonkilenc napirend várt a képviselőkre a csütörtöki közgyűlésen. A legfontosabb téma Dunaújváros 2025. évi költségvetési tervezete volt, amelynek tárgyalása nagyobb képviselői érdeklődést váltott ki, végül többséggel megszavazta, és így el is fogadta a testület a költségvetési rendeletet.
Egykori úszó és elhunyt jégkorongozó érdemelte a Dunaújváros Sportjáért díjat
2025. feb. 13.
Sportlegendákat díjazott az önkormányzat: a dunaújvárosi jégkorong fontos személyisége, Győri Tamás Dunaújváros Sportjáért posztumusz elismerésben, míg Bene Vera, a helyi az úszósport meghatározó alakja Dunaújváros Sportjáért díjban részesült. A szféra legrangosabb önkormányzati elismeréseit Pintér Tamás polgármester adta át a csütörtöki közgyűlésen.
Ötven év a vasműben, közel huszonöt az önkormányzat közgyűlésében
2025. feb. 11.
Tóth Kálmán a 9-es választási körzet önkormányzati képviselője. Ő az, akinek a nevéhez különleges, vagy inkább nem hétköznapi számadatok is köthetők. Tóth Kálmán kis megszakítással 2002 óta, közel 25 éve önkormányzati képviselő, kereken 50 évet dolgozott a Dunai Vasműben. Talán kevesebben tudják róla, hogy Dunaújváros rekorder önkéntes véradója, már 156 alkalommal vállalta a „csapolást”.
Felújított padokkal a pihenni vágyókért
2025. feb. 11.
Az életközösségek szépítéséhez nem kell mindig hatalmas beruházás. A közterületeken lévő padok felújítását már tavaly megkezdték a szakemberek, idén pedig városszerte folytatják. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester tájékoztatott a gondozási munkálatokról.
Negyed század a közösség szolgálatában
2025. feb. 11.
Mindenki ismeri és mindenkit ismer, töretlen lelkesedéssel intézi a lakók számára fontos ügyeket, elsimítja a konfliktusokat, ha kell, és mindig mindenki megtalálhatja, ha muszáj: 25 éve dolgozik a Dózsa Lakásfenntartó Szövetkezet lakói képviseletet ellátó küldöttjeként Grőb János.