"Fuss Velünk, Fuss Értünk!" – hatodszorra, két távon!
Idén immár hatodik alkalommal szervezi meg jótét célú sportos közösségi akcióját az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete – ráadásul szombaton két távnak vághatnak neki a Fuss Velünk, Fuss Értünk! című program résztvevői.
Jótékonysági futásra várja a mozogni vágyókat az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete: a Fuss Velünk, Fuss Értünk című programjára szeptember 17-én, szombaton kerül sor. A rajt helyszíne a Városháza tér lesz, és újdonság, hogy ezúttal két távot teljesíthetnek a futók; egy 2 kilométeres rövidebb szakaszt kínálnak az alkalmi futóknak – a táv sétával is teljesíthető! –, míg az edzett sportolók egy félmaraton, vagyis 21 kilométeres táv teljesítésére vállalkozhatnak. Itt annyi könnyítést adtak a szervezők, hogy a hosszabb táv váltófutásként, csapatban is teljesíthető (szabadon választott váltópontokkal és létszámmal).
A hosszabb táv rajtja 7.30-kor lesz, míg a 2 kilométeres etap teljesítésére 10 órától kerülhet sor. A nevezési díj egységesen 1000 forint – amivel ezúttal is az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületét támogatják az indulók. A futás célja együtt sportolni az autista és más fogyatékossággal élő emberekkel – közvetve megismerni, megérteni és elfogadni őket.
A szervezők ezúttal is a "Fussunk együtt, mozogjunk együtt egy jó cél érdekében!" jelszavával várják az indulókat.
(Fotó: DO archív – Vígh Dániel felvétele)
A rovat további hírei: Mozaik
Bőven kapunk az égi áldásból a héten
2025. máj. 05.
Változékony, jellemzően csapadékos időt ígér a következő napokra a DO meteorológiai szakértője. A hét végéig kitartanak az esőfelhők térségünkben – és az elmúlt napok nyárias értékei is mérséklődnek.
Sugárúti Fesztivál: városi világtalálkozó és időkapu a Vasmű úton (teljes galériával)
2025. máj. 02.
Mivel a programok, akciók, kirobbanó sikerű teljesítmények akár címszavas felsorolása is messze meghaladná e dolgozat kereteit, ezúttal egy másik megoldás mentén mutatom a Sugárúti Fesztivál május 1-jei történéseit.
Erre vártunk, ezt akartuk: újra itt a Sugárúti Fesztivál (galériával)
2025. máj. 01.
Hetek-hónapok készülődése után eljött a nagy nap, idén immár negyedszerre népesült be a Vasmű út és térsége a Sugárúti Fesztivál kavalkádjára – a programok egészen estig csalogatják a közönséget! Gyorshír, galériánk első eresztésével!
Sugárúti Fesztivál – idén már negyedszerre a Vasmű úton
2025. ápr. 30.
Világ dunaújvárosiai, gyertek, gyertek! Negyedik alkalommal vehetik birtokba a dunaújvárosiak a Vasmű utat, hogy a Sugárúti Fesztivál részeként visszarepülhessenek kicsit az időben. A szervezők igyekeznek minden olyan programelemet megvalósítani, ami az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendett.
DSTV: életképek a hőskorszakból
2025. ápr. 30.
A városépítés hőskorának mindennapjait idézi fel a DSTV összeállítása. A Hodik Mónika történész-muzeológus kalauzolásával vezetett időutazás egyszerre szól a város születésnapjának, és persze a közelgő Sugárúti Fesztiválnak is! Hangkép.
Veszprémben rendezik meg a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivált májusban
2025. ápr. 30.
Veszprémben rendezik meg a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivált május 15. és 18. között – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A közösségek ünnepe is lesz a Sugárúti Fesztivál
2025. ápr. 29.
A címben foglaltak fényében készülnek a kavalkádra a város intézményei, csoportjai, körei – az alábbiakban hosszú, de gazdag merítést mutatunk a csütörtöki fesztiválkínálatból. A lényeg: minden vendéget komoly felhozatallal csalogat a Dunaújvárosiak Világtalálkozója!