Szép győzelem a matiné előtt

spigott - 2022. október 22. 7:00

Hátrányból fordítva aratott 2-1-es sikert az UTE vendégeként a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melyre ma délután háromtól már újabb meccs vár az Erste Ligában.

Idegenben, az Újpest vendégeként folytatta az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este, s mivel a két gárdát mindössze egyetlen pont választotta el egymástól a tabellán, kiegyenlített csatára volt kilátás.

Küzdelmes, szép győzelem

Az első perceket az ismerkedéssel töltötték a felek, majd a mieink kaptak egy gyors emberelőnyt, ám sajnos nem tudtak élni vele, igaz az újpestiek sem az első fórjukkal. A folytatásban egyenlő erők küzdelmét láthatták a drukkerek, melyben újabb emberhátrányt védekeztek ki az Acélbikák, majd jött a harmadik hazai fór, amit már kihasználtak a vendéglátók úgy, hogy Kovács közeli találata előtt Somogyi vezethette ziccerben a korongot Rajnára, s bár nagyon úgy tűnt, hogy szabálytalankodtak csatárunkkal szemben, ezúttal néma maradt a játékvezetői síp…

Hátrányból vághattunk teát neki a második felvonásnak, melyből még egy perc sem telt el, mikor Dézsi lőtt a hazai kapuba Hadzinikolic szemfüles átadását követően, így kezdődhetett minden elölről (1-1). A folytatás nagyon hullámzó játékot hozott, melyben az újpestiek háromszor támadhattak szimpla fórban, míg a mieink két percig kettős előnyben, ám Kovács és Rajna hozta a védéseket, így egyik gárda sem tudta megszerezni a remélt vezető gólt.

Képek forrása: UTE

A harmadik húsz percben lényegesen fegyelmezettebbek voltak a felek, inkább a játékkal törődtek, s bár akadt komoly lehetőség mindkét oldalon, egészen a véghajráig úgy tűnt, megosztoznak a pontokon a csapatok. Egy páros kiállítás lejártával azonban sikerült beszorítania Acélbikáinknak az Újpestet, s Valtola és Török kemény munkájának is köszönhetően Léránt lőtt közelről a vas alá, így az 56. perc elején végre nálunk volt az előny (1-2). A hazaiak igyekeztek magasabb sebességi fokozatba kapcsolni, de a védelem és Kovács is jól állt a lábán, s hiába hozta le kapusát is az UTE, nem született újabb találat, így a bikák végül megérdemelt, 2-1-es győzelemmel gyűjtötték be a három pontot, amivel meg is előzték tegnapi ellenfelüket az Erste Liga tabelláján.

Nincs megállás

Sokat azonban nem pihenhetnek hokisaink a szép siker után, ugyanis ma már újabb feladat vár a csapatra, mely a DEAC együttesét látja vendégül az Erste Liga Matiné keretein belül. A délután három órakor kezdődő dunaújvárosi összecsapás előtt, már fél kettőtől változatos programok várják a jégcsarnokba kilátogatókat, s az izgalmasnak ígérkező hokis délutánt remélhetőleg egy újabb DAB-siker teszi majd még szebbé. Ez persze egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, ugyanis a debreceniek idén is kiváló csapatot alkotnak, s ezt bizonyítja az is, hogy tegnap este az eddig veretlen BJAHC otthonából távoztak 6-2-es győzelemmel. A lecke persze nem megoldhatatlan, de a remélt sikerhez fegyelmezett, hatékony játékra lesz szüksége a Bikáknak.

A rovat további hírei: Sport

Nem jutott pont Érden a DKKA fiataljainak

Nem jutott pont Érden a DKKA fiataljainak

2025. szep. 11.

A DKKA U18-as és U20-as leány együttese is vereséget szenvedett a korosztályos bajnokságok második fordulójában az Érd otthonában.

DSTV: egészségmegőrző torna

DSTV: egészségmegőrző torna

2025. szep. 10.

Az egészségmegőrzés egyik elengedhetetlen eleme a rendszeres mozgás. Persze nem mindenki tud mindenre és mindig odafigyelni – rendszeresen feledkezünk meg pl. a gerincünkről, amelyre viszont érdemes lenne több figyelmet fordítani. Témába vágó programmal jelentkezett a Dunamenti Regionális Népfőiskola. Hangkép.

Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese

Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese

2025. szep. 10.

Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is.

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál

2025. szep. 09.

Dr. Sike József felel a szakmai munkáért a 2025/2026-os szezonban a DFVE felnőtt női vízilabda csapatánál, mely három új játékos leigazolását is bejelentette hétfőn kora délután.

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

2025. szep. 09.

Korán kétgólos előnyt szerzett, s végül 3-1-es sikert aratott a Soproni Egyetem elleni bajnoki nyitányon a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Dobogós helyek a szezonnyitón

Dobogós helyek a szezonnyitón

2025. szep. 09.

Tíz érmes helyezéssel zárták az őszi szezon első versenyét a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

2025. szep. 08.

Nagyon korán emberhátrányba került, de remekül védekezett és gól nélküli döntetlent ért el a Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.