Cél a környezettudatosság – kollégisták vetélkedtek a Rudasban
A megye hét középiskolájából érkeztek indulók arra a viadalra, amelynek a napokban adott otthont a Rudas. Az ökoiskola címmel is bíró intézmény harmadszorra rendezte az erőpróbát – most először élőben.
Rangos vetélkedőnek adott otthon a Rudas Kollégium Ökoleszek címmel, összegezte a versennyel kapcsolatos tudnivalókat Haász Marianna kollégiumi oktató. A játékos vagy éppen nagyon is komoly című feladatok (Ne pacsálj!; Tóth Ottó, alias TOTÓ!; Párosan szép az élet!; Színezd újra!; Te hogyan???) megoldásának Fejér megye hét kollégiumi csapata vágott neki a vízivás hetére időzített erőpróba során, azzal az eltökélt céllal, hogy kiderítsék, melyik alakulat tud jobban takarékoskodni az energiával.
A csapatok előfeladatot is kaptak: egy rövidfilmet kellett készíteni, amelynek témája a kollégiumok környezettudatos magatartásának bemutatása volt – külön is kiemelve az energiával történő spórolást és a szelektív hulladékgyűjtést.
A viadal közvetlen előzménye, hogy a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumhoz tartozó Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium már évekkel ezelőtt elnyerte az Ökoiskola címet. Ez adta az ötletet, hogy a kollégium is nőjön fel ehhez a címhez – ennek nyomán szervezték meg két éve az első, akkor még online vetélkedőt. A mostani, harmadik megméretést szerencsére már személyes jelenléttel szervezték – minden bizonnyal ennek is köszönhető a nagyobb érdeklődés, hiszen a városi kollégiumokon kívül érkeztek csapatok Bodajkról, Mórról, Seregélyesről és Székesfehérvárról is.
Az izgalmas feladatok elvégzése utáni eredményhirdetésen kiderült, hogy a legjobb a székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium csapata lett, a második helyen a Lorántffy kollégium együttese lett, míg harmadikként a seregélyesi Eötvös József Kollégium diákjai végeztek.
A tartalmas délután után nemcsak okosabbak, takarékosabbak és környezettudatosabbak lettek a kollégisták, de értékes, ráadásul többségében környezetbarát és újrahasznosított anyagokból készült ajándékokkal is térhettek haza. A vetélkedő rendezését a fenntartó DSZC mellett a Hamburger Hungária Kft. támogatta – a Rudas évek óta szoros kapcsolatot ápol a céggel, s ez nagy segítséget nyújt a diákok környezettudatosabbá válásában, hangsúlyozta Haász Marianna.
Gratulálunk minden indulónak – csak így tovább a környezet védelméért!
(Fotó: Rudas kollégium)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: közös hangot kerestek
2024. máj. 21.
Nagyszabású szakmai nappal ünnepelte alapítása 30. évfordulóját a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium, derül ki a DSTV összegzéséből. Az országos hírű szakembereket felvonultató, Közös Hang című eseményt a Városházán rendezték. Hangkép.
Ingyenes felkészítő sorozatot szerveznek
2024. máj. 16.
P. Szabó János évtizedeken át tanított villamossági tárgyakat a Bánkiban, majd a Dunaferr iskola villamos tagozatán. Nyugállományba vonulását követően sem pihen – most például ingyenes felkészítő sorozatot szervez továbbtanulást tervező diákoknak.
Nárcisz már érettségire készül a Rostiban
2024. máj. 10.
A tizenegyedik évfolyamba jár, két tantárgyból vizsgázik a 17 éves fiatal. Nárcisz a várostól mintegy 200 kilométerre, a Somogy megyei Nagybajomban lakik, speciális tanterv szerint tanul. Súlyos izomsorvadásos betegség sújtja. Most utazik először a városba – hétfőn vizsgát tesz a Rostiban.
Móricz 70: folytatódik az ünnepi sorozat
2024. máj. 03.
Koltai Róbert színművész az iskola öregdiákjaiként tér vissza a Móriczba szombaton, majd kamarakiállítással folytatódik az intézmény 70 évét ünneplő jubileumi programsorozat.
DSTV: játék és fegyelem az oviban
2024. máj. 01.
Folytatódott a DSTV sorozata az óvodásokról – ezúttal a fegyelmezés kérdései kerültek terítékre Gyenes Évával, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatójával. Még a szülők és az óvónők egymásra utaltságáról, együttműködéséről is szó esik. Hangkép.
Rangos életműdíjat érdemelt Lukács János
2024. ápr. 23.
A rajztanítás, vizuális nevelés terén elért eredményeiért a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete (MROE) elismerését, az Alma-díjat vehette át a napokban Lukács János, az Arany János Általános Iskola nyugalmazott oktatója. Szeretettel gratulálunk!
DSTV: harmónia a Waldorf iskolában
2024. ápr. 21.
Tartalmas előadássorozatnak adott otthont a Waldorf iskola a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Harmóniában Minden Nap című rendezvényen többek között a család, az egészség kérdéseivel foglalkoztak. Hangkép.