Ragyogj kékben! – "jószolis" sétával, könyvtári akcióval
"Ugyanolyanok vagyunk, mint ti, csak nincs elég eszközünk kifejezni..." – ezzel a kongresszusi mottóval szervez közösségi akciókat két dunaújvárosi intézmény is az autizmus világnapjára időzítve hétfőn.
Az ENSZ 2007-ben döntött arról, hogy április 2-án legyen az autizmus világnapja – azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, amely tízmilliókat érint a földön. Városunkban két intézmény is közösségi kezdeményezésekkel rukkol ki a világnapra időzítve: a Jószolgálati Otthon Közalapítvány, valamint a József Attila Könyvtár Ragyogj kékben! címmel, ráadásul egyaránt a bevezetőben idézett mottóval szervezi meg akcióját április 3-án, hétfőn.
Kékbe öltözésre biztatja, közös sétára várja a szimpatizánsokat a „Jószoli” – így kívánják felhívni a figyelmet az autizmussal élők hétköznapjaira, segítve ezzel az érintettek megértését és elfogadását. A gyülekezés után a menet 8.30-kor indul el a Liget köz 6. cím alatti napközi otthon elől – a cél a Bercsényi utcai tagintézmény lesz, majd vissza. A séta után csapatépítő játékokkal készülnek, amit jó időben a kinti kosárpályán rendeznek, rossz idő esetén pedig bent a napköziben.
Kiegészítő programként szintén a napközi előtt vásárt is szerveznek, méghozzá különleges kollekcióból válogathatnak az érdeklődők – az otthonban készült (már a húsvétra is kacsintgató) fa dekorációs alkotásokból lehet aznap vásárolni 9 és 11 óra között. (Amennyiben valaki máskor szeretne "jószolis" ajándékokat beszerezni, bátran érdeklődjön a lehetőségekről a Liget közi bázison.)
Világnapi kezdeményezéssel rukkol ki a József Attila Könyvtár is – arra biztatva a vendégeket, hogy április 3-án, hétfőn kékbe öltözve látogassák meg az intézmény. A könyvtár hivatalos oldalán terjedelmes összeállítás jelent meg a témában, ráadásul a kampányt különleges akció koronázza – a kékbe öltöző vendégeknek elengedik a beiratkozási díját.
(Illusztráció: József Attila Könyvtár)
A rovat további hírei: Közélet
Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék
2025. júl. 11.
Visszatérő probléma ellen lépett fel Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester – a Barátság városrészben ismeretlenek a közterületre rakják le a nem kívánatos zöldhulladékot. A helyzet nemcsak bosszantó, hanem költséges is: az elszállítása minden esetben a városi büdzsét terheli.
"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"
2025. júl. 11.
Dunaújváros adott otthont a Vasas Szakszervezeti Szövetség éves vándorgyűlésének, a 35. VASAS Nyári Egyetemnek. A várost Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester képviselte, aki köszöntőjében a szolidaritás fontosságáról beszélt.
Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának
2025. júl. 10.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8041 darab kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 402 ezer 50 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Dunaújvárosi Óvoda részesült.
Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg
2025. júl. 10.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.
Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak
2025. júl. 08.
A tanév utolsó heteit is rendkívüli események színesítették a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Az egyik ezek közül az, hogy nagyszabású laptop-adományozási program egyik kedvezményezettje lett az intézmény.
Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés
2025. júl. 07.
Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.
Köszönet a véradóknak – csak így tovább!
2025. júl. 06.
Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!