Újra közösen edzőtáboroztak
Fárasztó, de remek hangulatú magaslati edzőtáboron vannak túl a Danubius KSE tollaslabda szakosztályának versenyzői.
Kép forrása: Danubius KSE
Folytatta a hagyományt, s újra Mátraházán tartotta meg nyári edzőtáborát a Danubius KSE tollaslabda szakosztálya, mely harminc fővel vett részt szokásos közös gyakorlásán július 24. és 28. között. Mint azt Jakab János, tollaslabdázóink vezetőedzője érdeklődésünkre elárulta, a tábor célja az volt, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a 2023/2024-es szezonra.
– Elégedett vagyok az elvégzett munka mennyiségével és minőségével egyaránt. Versenyzőink napi hat óra edzésidővel, futó edzésekkel, technikai képzésekkel egészítették ki a sportfoglalkozásokat, s emellett közösségépítő feladatokkal igyekeztek tovább erősíteni az egyesület legendásan jó csapatszellemét. Fárasztó, de nagyon jó hangulatú gyakorlásokon vagyunk túl a magaslati levegőn, míg kikapcsolódásként ellátogattunk, a Naphimnusz parkba és a Szent László forráshoz is, míg táborzárásként meghódítottuk a Kékestetőt is.
A rovat további hírei: Sport
A mozgás élménye a Rudasban
2025. nov. 10.
Hat csapattal, ismét nagy sikerrel rendezte meg Regionális Mozgásélmény Sportnapját a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény a Rudas iskolában.
Vereség a hibák ára
2025. nov. 10.
Hiába fordított, majd került emberelőnybe, a második félidőben három gólt kapva szenvedett 4-2-es vereséget a Ferencváros II. elleni rangadón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
Fájdalmas vereség a Szolnok ellen
2025. nov. 10.
Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég szolnokiak dolgát DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnap esti mérkőzésén.
Hazai éremeső a ranglista versenyen
2025. nov. 09.
Több dobogós helyezéssel zárták a házigazda Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskolában megrendezett országos ranglista versenyt.
A Szolnok ellen folytatja a DKSE
2025. nov. 09.
Hazai környezetben, a Szolnok elleni hazai találkozón lép pályára a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnapi fordulójában.
Búcsúzott a kupától a DKKA
2025. nov. 08.
A házigazda fehérváriak gyakorlatilag végig vezetve győzték le a DKKA női kézilabdázóit a Magyar kupa harmadik fordulójában pénteken este.
Gólzáporos DFVE-siker a BL-ben
2025. nov. 08.
Harminchárom találatot és huszonnyolc kiállítást hozó mérkőzésen gyűrte le a görög Alimos gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.








