Hihetetlen, de igaz: a hét végéig kitart a nyár
Még a hét második felében is megcsípheti a hőmérő a 30 fokot, derül ki a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzéséből. A hét végén lehet lehűlés és végre csapadék, de addig maradnak a most kirívónak számító értékek.
"Nyárias idővel kezdődik a hét" – ezzel a lényegre törő mondattal kezdi szokásos hétindító prognózisát Krausz Mikes Miklós. A Köpönyeg.hu tematikus portál szerkesztője csak azt nem teszi hozzá, hogy egészen a hét végéig jobbára nyárias napokra készülhetünk – ez is kiderül azonban részletes összegzéséből.
Napos, gomolyfelhős idő várható ma is: a reggeli párásság megszűntével kicsi az esély csapadékra, csak néhol pattanhat ki egy-egy futó zápor délután. Marad a meleg, 26 és 31 fok közötti nyárias időnk lesz – erősödő délkeleti széllel.
Némi változást ígérnek keddre a friss modellek: egy hidegfront hatására erősen megnövekszik a felhőzet, és északnyugat felől szórványosan alakul ki eső, zápor, zivatar – főként az északi hegyes-völgyes vidékeken élők számíthatnak frissítő égi áldásra. A szél északnyugatira fordul és erős marad, csökken a hőmérséklet is, igaz, még mindig nem fagyunk meg: 22 és 29 fok közötti értékeket mérhetünk. Visszatér a nyárias idő szerdától: fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, csapadék nélkül. A hőmérsékleti értékek is nyáriasak lesznek, 27 fok körüli csúcsokkal számolhatunk. A középtávú előrejelzések specialistája szerint csütörtökön is sok napsütés valószínű kevés gomolyfelhővel – nem lesz eső, és a napsütéses órák nyomán ismét mérhetünk 30 fok körüli maximumokat.
A hét utolsó napjaiban változékony, és végre csapadékos idő ígérkezik: már pénteken egyre többfelé növekszik meg a gomolyfelhőzet, és zápor, zivatar is kialakulhat. A délnyugati szél megerősödik, 26-31 fok ígérkezik. Várhatóan szombaton érkezik egy komolyabb hidegfront: csapadékos, őszies hétvégére készülhetünk – főként vasárnap lehet komoly eső, szombaton 22-24, vasárnap már csak 20 fok körüli csúcsértékkel.
Addig viszont kitart a nyár, és vannak még tartalékai!
(Fotó: Így látjuk MI! – Simon István felvétele)
A rovat további hírei: Mozaik
Hogyan válasszunk kerti szerszámokat a rendezett kertért?
2025. jún. 19.
Egy szépen gondozott kert nemcsak esztétikai értékkel bír, hanem megnyugtató környezetet is jelent. (X)
DSTV: Ambrózia Fesztivál – visszanéző
2025. jún. 19.
A tételes beszámoló már megvolt, de hangulatvideóval is visszaidézi a DSTV az Ambrózia Fesztivál kavalkádját. Ott voltál? Nézd meg! Kihagytad? De pláne neked szól az utózönge! Rendhagyó hangkép – mese szavak nélkül.
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát
2025. jún. 19.
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát; a tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás rizikója – derül ki a Semmelweis Egyetem a GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzésből.
A közösség bizonyította erejét Újtelepen (galériával)
2025. jún. 18.
Gazdag kínálat a garázsvásár sokadalmában, meglepetés járgány a fáradékony vándoroknak, és a tetejébe sikeres véradás a múlt szombati akció kínálatában. Ismét remek közösségi napot tudhat maga mögött Újtelep!
Egyre többen kíváncsiak a Mondbach-kúriára
2025. jún. 18.
Folyamatosan és érzékelhetően nő a Pentele városrész felújított ékszerdobozának vonzereje – a közelmúltban is remek programmal csalogatta az érdeklődőket a Mondbach-kúria.
Ezekre érdemes figyelni felújítás előtt
2025. jún. 18.
Van egy jó hírünk, ha felújítás előtt áll, ugyanis csokorba szedtük azokat a szolgáltatásokat, amik szóba jöhetnek ilyen téren. Persze szem előtt tartva azt, hogy profi munka legyen a fókuszban, és olyan csapat, aki megbízható, és érti is a dolgát. (X)
Nagyot ment és nagyot szólt az Ambrózia Fesztivál (galériákkal)
2025. jún. 17.
Dicséretes szervezettség és remek fellépők sora, gyorsan orvosolt gyermekbetegségek és összességében vitathatatlanul pazar élmény: nagy sikert aratott a Duna-parton rendezett Ambrózia Fesztivál a múlt hét végén. Pillanatképek, meg legalább három fontos tanulság.