Fontos meccsek várnak Acélbikákra
Ma a Csíkszereda, míg csütörtökön este a Brassó gárdája látogat a Dunaújvárosi Jégcsarnokba az Erste Liga újabb fordulóiban.
Kép: DAB-archív
Értékes ponttal gazdagodtak hokisaink a Ferencváros otthonában lejátszott találkozón még az ünnepek előtt, így jelenleg a kilencedik helyet foglalják el az Erste Liga tabelláján. A folytatás azonban finoman szólva sem ígérkezik könnyűnek, ugyanis két nap alatt újabb két összecsapás vár együttesünkre, mely ma este fél hattól a Csíkszereda, míg csütörtökön este fél hattól a Brassó gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Jégcsarnokban.
A Csíkszereda nagyon rosszul kezdte az idei szezont, első tíz meccsét elveszítette, ám azóta nagyon összekapták magukat az erdélyiek, akik legutóbbi tizenhárom mérkőzésükből kilencet megnyerve kapaszkodtak a hetedik helyre, s nyilván az a céljuk, hogy Dunaújvárosból is elvigyék a három pontot.
A Brassó az elmúlt évekhez hasonlóan idén is rendkívül erős csapatot alkot, melynek bárki ellen bárhol van esélye a győzelemre. Ezt idén sajnos már a mieink is tapasztalhatták, hiszen Dunaújvárosban 4-2-re, míg Brassóban 4-2-re, majd 3-2-re kaptak ki hokisaink Dave MacQueen alakulatától.
Nem is lehetne jobbkor megtörni a rossz sorozatot, mint az év utolsó találkozóján, s ehhez az elmúlt meccseken látott hozzáállás mellett szinte tökéletes játékra lesz szükség a mieinktől. Acélbikáink azonban már többször bizonyították, képesek erre, s ha a sérültek és betegek közül is felépülnek páran, akkor reális győzelmi esélyekkel vághatnak neki az esztendő utolsó két mérkőzésének, melyeken nagyon fontos pontokat szerezhetnek a rájátszásba jutásért vívott küzdelemben.
A rovat további hírei: Sport
Gól nélkül nehéz
2024. dec. 19.
Hiába küzdött nagyot, nem sikerült betalálnia, így kétgólos vereséggel tért haza a Ferencváros otthonából a DAB jégkorong csapata az Erste Liga szerda esti fordulójában.
Bravúrközelben a DKSE
2024. dec. 19.
Fordulatos csatában szenvedett 3-1-es vereséget a TFSE elleni évzáró bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata.
Búcsú a kupától
2024. dec. 19.
Mindkét kapu előtt túl sokat hibázott a DKKA női kézilabda csapata a Budaörs elleni kupameccsen, így a hazaiak kétgólos sikerrel jutottak tovább a sorozat következő fordulójába.
DSTV: évet zártak a kajak-kenusok
2024. dec. 18.
Decemberben egymást követték a különböző évzáró rendezvények, s ebből a sorból természetesen nem maradhatott ki a DKSE Kajak-Kenu szakosztálya sem. A Szent Pantaleimon Iskolában megtartott esemény alkalmával Pető Zsolt a szakosztály elnöke idézte fel a 2024-es évet. Hangkép.
Rangadót nyertek, élen telelnek a pingpongosok
2024. dec. 18.
A nagy rivális, komoly légiósokkal megerősített Nagykanizsa otthonából is győztesen tért haza a Pentele ASE asztalitenisz csapata az NB II-es pontvadászat idei utolsó fordulójában.
Hazai évbúcsúztató az Extraligában
2024. dec. 18.
A TFSE elleni hazai mérkőzéssel zárja a 2024-es esztendőt a DKSE felnőtt röplabda csapata szerdán este fél nyolctól.
Pontos kezdés a középszakaszban
2024. dec. 17.
Két kemény meccset játszott a DSE Röplabda Akadémia U20-as csapata a korosztályos bajnokság középszakaszának első, fővárosi fordulójában.