Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"
Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.
Romániában, egy apró erdélyi faluban vagyunk. A főhős, egy idős fociedző próbálja egyben tartani csapatát, a Țagai Sasokat.
Új helyen, de a régi lendülettel folytatódott tavaly szeptemberben a KineDok új évada kínálatának bemutatása: a Szabad Szemmel című program a kiváló helyszínként üzemelt Szertelen Házból a kiváló helyszínként üzemelő Kortárs Művészeti Intézetbe költözött, ahol immár az évad nyolcadik, idei negyedik vetítésére várnak mindenkit. A sorozat következő darabja a Țagai Sasok című román dokumentumfilm lesz április 16-án, kedden 18 órától.
Adina Popescu és Iulian-Manuel Ghervas dokumentumfilmjében a cél nemes, a szándék felemelő, bár úgy tűnik, minden összeesküdött a román kiscsapat Minarik Edéje ellen. Már két éve semmit sem nyertek, a bírók mindig ellenük fújnak, rossz az idő, és – ez már a vég – a felesége, sőt, még csapattagjai is állandóan morgolódnak.
A film előzetese az alábbi címen érhető el – román és/vagy angol nyelven tudók előnyben!
A vetítés után szokás szerint kötetlen műhelybeszélgetést terveznek a látottakról – az esemény nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várnak. (A sportbarátokat, ezen belül is az Egyesült Lumbágó David Hasselhoff FC hajdanvolt reménységeit de pláne!)
(Fotó: KineDok Magyarország – facebook)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: élő irodalom a Kortárs Művészeti Intézetben
2024. máj. 16.
Jeles vendéggel folytatódott az Utószó irodalmi antológia sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben. A kötetbemutató keretében Gyöngyössy Csaba beszélgetőpartnere ez alkalommal Vágvölgyi B. András író, újságíró, filmrendező volt. Hangkép.
DSTV: idén is a Bartókba csalogatnak a Mikro Fesztivál előadásai
2024. máj. 15.
Újra a színházi élet központjává válhat városunk az immár harmadik Mikro Fesztivál révén, derül ki a DSTV összegzéséből. Idén június 1-8. között várják a közönséget – nagyon nívós felhozatallal készülnek, ígérte tájékoztatóján Őze Áron, a Bartók igazgatója. Hangkép.
Móricz 70 – a muzsika gyönyörű varázsa (galériával)
2024. máj. 14.
Parádés minifesztivál-nyitány a Kortárs Művészeti Intézetben és felemelő pillanatokkal bőven pettyezett, csodás koncert a Városházán – remek programmal kezdődött a Móricz Zsigmond Általános Iskola jubileumi tanévének csúcsidőszaka. És hol van még a vége?!
Kakaókoncerttől pünkösdi hangversenyig
2024. máj. 14.
A Sándor Frigyes Hét eseményei után is sűrű programra készül a jeles muzsikus, zenepedagógus nevét viselő művészeti iskola: hétfőn kezdődött, és péntekig még három esemény csalogatja a muzsika szerelmeseit – minden korosztályban.
Pentelei Molnár János alkotásaiból nyílt kiállítás a Mondbach-kúriában (galériával)
2024. máj. 12.
A Pentelei Molnár János festőművész halálának centenáriumi évfordulójára meghirdetett emlékév eseménysorának keretében nyílt az egész életművet bemutató kiállítás a felújított Mondbach-kúriában szerdán.
DSTV: gálával ünnepelték a tánc világnapját
2024. máj. 09.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: gálával ünnepelte a tánc világnapját a Wesley-Da Capo iskola közössége. A Bartókban rendezett eseményen több száz növendék lépett színre látványos, változatos műsorral – kétszer is! Hangkép.
Móricz 70 – minifesztivállal ünnepelnek
2024. máj. 08.
Gazdag programmal futtatja csúcsra a jubileumi tanév eseménysorozatát az alapítása 70. évét ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola. Lássuk a kínálatot – nagyon bőséges lesz, úgyhogy csak címszavakban!