Sugárúti Fesztivál: élményözön a Vasmű úton (galériával)
Csodás idő, színes kínálat, és minden képzeletet felülmúló tömeg: remek program kerekedett az idén immár harmadszorra rendezett Sugárúti Fesztiválból május 1-jén. Világ dunaújvárosiai, idesüssetek!
Még mindig nem tértem teljesen magamhoz az élményözön után – de lássuk legalább néhány villanás erejéig, mi és hogyan várta a vendégsereget tegnap a Vasmű úton (és kapcsolt részein).
"Így válik majd az élményből emlék"
Már az is a várható csúcsdöntés figyelmeztető jele volt, hogy háromnegyed órával a start előtt jelentős sereg várta a felvonulás kezdetét – sokan jelmezekben jöttek, volt, aki táblával érkezett, és több egyesület, szakosztály (így a tornászok és a DKKA csapata) a teljes közösséget összerántva készült a nagy menetre. Aligha véletlen, hogy éppen a közösségi élmény húrját pendítette meg köszöntőjében Pintér Tamás polgármester is:
– Az itt összegyűlt közönség többségét összeköti a város, ahol felnőttünk, ahová az első szép élményeink fűződnek a Március 15. térről vagy a Duna-partról. Ezek az élmények idővel emlékké válnak, és hiszek abban, hogy idővel ez történik a Sugárúti Fesztivál nagy közösségi kavalkádjával is. Így válik majd az élményből emlék – ennek szellemében kívánok jó szórakozást, tartalmas együttlétet, és sok-sok szép élményt az egész nap során mindenkinek!
Előhang, tribün és csinnadratta
Az eseménysorozatra egyébként remek kezdeményezéssel hangolhattak a múltbafordulók: még a kavalkád előestéjén elemlámpás, fáklyás Muki-túrát szervezett a Dunaújváros Mesél várostörténeti blog. De vissza a piros Csepel mögé: a polgármesteri köszöntő után már a platón rázendített a Marching Jazz Band, és a tömeg – de micsoda tömeg – játékos fegyelmezetlenséggel, de a nagy időket idéző derűvel megindult a Vasmű úton a tribün felé.
Apropó, tribün: az elmúlt hetekben nagyot ment a dunaújvárosi művészetek tömörítő Újpart Egyesület ötlete, fotófalként is remek építmény született a Vasmű úton – az "Éljen május 1. %" felirat telitalálat, a hátul olvasható "Világ dunaújvárosiai, idesüssetek! " jelszó ötletgazdájának nevét közmondásos szerénységem tiltja leírni, de itt kap tőlem egy virtuális pacsit és puszit Klárianyu az ősi DO-fórumról, amiért kitalálta, ki lehetett.
De vissza a tömeghez: szó szerint ott vonult a város apraja és nagyja, és utólag is döbbenetes volt visszanézni a képeken, milyen sokan voltak, voltunk. Eddig is a szívem csücske volt a Sugárúti Fesztivál – hogy mást ne is említsek, többen kérdőre vontak, hogy hát hol kever, merre jár a "parkőr"…? –, de ez az élmény tényleg mindent vitt.
A múlt eleven emlékei
Nagy ötlet volt a két ősöreg Ikarus rendszerbe állítása – bár a szállítandók létszáma messze túlnőtt a járgányok kapacitásán –, és komoly felhozatal jellemezte a veterán autók seregszemléjét is. Szintén nagyot mentek a kulturális intézmények, civil szervezetek, közösségek bemutatói és foglalkozásai. Sokakat vonzott (egész nap!) a József Attila Könyvtár könyvteraszának kínálata, a gyerekek és a gyereklelkű felnőttek számára megunhatatlan szórakozást hozott a Kortárs Művészeti Intézet buborékos játéka és kézműveskedése, a tavalyi felvonulás keretei (ejj, az az installáció az "Öntelt mackó"-val!) alkalmi kiállításon mutatkoztak be.
Az utcafronti kínálat mellett a Muki kisvonat körüli térség is benépesült: játszóház, a településtörténeti felületek – a már említett Dunaújváros Mesél blog mellett a szintén remek Üdvözlet Dunapenteléről című oldal – offline kínálata, vagy éppen régi-régi kedvencem, a Pentele Baráti Kör játékos megmozdulása, vagyis a Pentelei Hétpróba játéktere is itt kapott helyet, és fogadta a szintén végig népes vendégsereget. Új elem volt a Retro Óvoda – túlzás nélkül mágnesként vonzotta az aprónépeket egész nap.
Így váltak, így válhattak elevenné a múlt emlékei.
Színes fesztiválkínálat késő estig
A déli sör, virsli, sör, fagyi, ebéd, sör, fagyi, sör, limonádé (meg a többi finomság), valamint az ilyenkor szokásos ejtőzés után újra turbóra kapcsolt a fesztiválgépezet: remek volt a P. E. N. É. SZ. Zenekar koncertje, vastapsot aratott Polgár Lilla és Farkas Erik gyerekműsora, majd a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes bemutatója is nagyot ment. És végig, de valóban végig, egész nap kitartott a nagy tömeg, őrület, de tényleg. Szintén sikert aratott az idén versfüzérrel kiegészített Zenelánc – hiszik vagy sem, de összesen nyolc állomást érintett a kulturális kalandtúra. Nap közben folyamatosan vetítettek a Kultik Moziban, ahol egyúttal most először szerveztek retro véradást a fesztivál keretében, méghozzá átütő sikerrel: 75 önkéntes vállalta a csapolást!
A fesztiválkínálat következő különleges eseményének is a mozicentrum adott otthont: a Dunaújvárosi Estek sorozatában Gaál Ildikó és Koltai Róbert estjére várták a vendégeket (erről külön anyagban számolunk be). Majd a szintén a kezdetektől élő programelem csalogatta vissza a Vasmű útra a fesztiválozókat: az Almasi Music feat Eight (B)est of című bemutató egyúttal a Móricz iskola jubileumi sorozatának "nulladik napja" is volt, hiszen a produkcióban remek blokk erejéig működtek közre az iskola diákjai. (Nekik meg majd ez lesz örök élmény és messze ható emlék.)
Csodás nap volt, csodás élményekkel, sok-sok vidám pillanattal, sok baráttal, rég látott ismerőssel – nem kérdés, a Sugárúti Fesztivál a közösségi programok egyik meghatározó eseményévé izmosodott városunkban.
Bónusz ajándék – extrém képtár!
Közös ügyünk lett, a közösség, remek alkalom az önfeledtségre, a családi együttlétre, a múlt játékos meg- és felidézésére, az együttlétre, barátkozásra, kultúrára és önfeledtségre. Derűs és oldott sokadalom – és a sokadalom ezúttal már tényleg ezres léptékű vendégsereget jelentett.
És, értelemszerűen, a beszámolóban említett tényezők mellett sok-sok képet, jelenetet, arcot, karaktert, mosolyt. Az együttlét örömének képeit, sok-sok játékos, vidám percet, közösségi élményt, a "miénkittatér" pillanatait. Köszönet minden közreműködőnek, és mi lehetne más a végszó: világ dunaújvárosiai, találkozzunk jövőre ugyanekkor ugyanitt!
Galériánk természetesen csupán ízelítő, rövid jelentés a fesztivál hangulatából – de itt is érvényes: keresd magad a képtárban!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
A macskák leukózisa nem gyerekjáték
2025. jún. 21.
A hírekben gyakran hallani az éppen aktuálisan terjedő betegségekről, ám vannak olyan típusok, melyek nem minket, hanem a társként kezelt házi kedvenceinket veszélyeztetik. Utóbbiról sokkal kevesebb szó esik, ám ezekről is éppoly fontos beszélni, mint az embereket érintő problémákról. (X)
DSTV: vásár és véradás Újtelepen
2025. jún. 21.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a Városvédők Újtelepért Egyesület remek kezdeményezéséről. A közösség szép és nemes hagyományt folytatott, idén immár hatodszorra szervezte meg a Garázsvásár véradással körített sokadalmát. Hangkép.
Tökéletes megjelenés otthonunknak: a megfelelő falfesték kiválasztása
2025. jún. 20.
A tavaszi-nyári időszak ideális alkalmat biztosít arra, hogy otthonunknak új hangulatot varázsoljunk. (X)
Hogyan válasszunk kerti szerszámokat a rendezett kertért?
2025. jún. 19.
Egy szépen gondozott kert nemcsak esztétikai értékkel bír, hanem megnyugtató környezetet is jelent. (X)
DSTV: Ambrózia Fesztivál – visszanéző
2025. jún. 19.
A tételes beszámoló már megvolt, de hangulatvideóval is visszaidézi a DSTV az Ambrózia Fesztivál kavalkádját. Ott voltál? Nézd meg! Kihagytad? De pláne neked szól az utózönge! Rendhagyó hangkép – mese szavak nélkül.
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát
2025. jún. 19.
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát; a tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás rizikója – derül ki a Semmelweis Egyetem a GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzésből.
A közösség bizonyította erejét Újtelepen (galériával)
2025. jún. 18.
Gazdag kínálat a garázsvásár sokadalmában, meglepetés járgány a fáradékony vándoroknak, és a tetejébe sikeres véradás a múlt szombati akció kínálatában. Ismét remek közösségi napot tudhat maga mögött Újtelep!