Egyre népszerűbb a MIKRO Fesztivál kínálata
Szakmai berkekben is komoly rangot vívott ki a Bartók Kamaraszínház idén immár harmadszorra futó nyárköszöntő seregszemléje, a dunaújvárosi közönség is gyorsan szívébe zárta a MIKRO Fesztivált. A héten még tart a program, mérleget vonni korai volna – de a trend egyértelmű!
Nem véletlenül a rajongás: a kínálat idén is biztonsággal egyensúlyoz az igényes szórakoztatás és magas szakmai minőség keskeny mezsgyéjén – és a színháztermi előadások viszonylag nagy száma mindennél fényesebben igazolja azt, hogy a közönség számára igen-igen vonzó kínálattal rukkolt ki a Bartók.
Kedvező visszhang
Mint Csadi Zoltán, a kamaraszínház művészeti igaztója, a MIKRO Fesztivál "házigazdája" a DSTV kamerája előtt is, majd a fesztiválrpogramot nyitó Barátaink, a színészek című kiállítás megnyitójában is hangsúlyozta, harmadszor futott neki a Bartók az eseménysorozatnak, és a szakmai berkekben egyre komolyabb rangot kap a fesztivál:
– Amikor Őze Áron igazgatóval először beszélgettünk a MIKRO Fesztivál tervéről, már lefektettünk bizonyos alapokat – az egyik, hogy igyekszünk a Kárpát-medence magyar színházainak termését is bemutatni, a másik, hogy a dunaújvárosi közönségnek kizárólag magas művészi színvonalú mikroprodukciókat kínálunk. Úgy érzem, mind a két törekvést sikerrel valósítja meg az idei fesztiválprogram is.
A kínálatból Csadi Zoltán a nyitó produkciót, vagyis a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadását, a névadó-színházcsináló életműve előtt tisztelgő Én így látom című darabot emelte ki, de mint mondta, sokan várják a Rózsavölgyi Szalon kínzóan aktuális sikerdarabja, a Diplomácia című produkció előadását, de telt ház várható Pokorny Lia című zenés önálló estjén, valamint világhódító szerelmes regény, a Büszkeség és balítélet „mikroszínházi” adaptációján is. És ha már regény, különleges bemutatónak ígérkezik a Vígszínház vendégjátéka: A rendes lányok csendben sírnak című előadás a dunaszerdahelyi bűnözői kör sokáig néma tanúnak vallomásain alapul. Nagyon erős a gyerekeknek szánt előadások kínálata – szó szerint csodás előadással elevenített föl a repülés történetét a MárkusZínház –, de a lényeg: minden színházszerető megtalálhatja a számára kedves produkciót az egészen június 8-ig, azaz szombatig tartó fesztiválkínálatban.
"Remek sorozat, büszkék lehetünk rá!"
Az említett kiállításmegnyitó előtt elismerően nyilatkozott a MIKRO Fesztivál kínálatáról Pintér Tamás polgármester is:
– Hadd kezdjem egy kicsit messzebbről, hiszen az elmúlt hetekben több sikeres eseménynek adott otthont városunk: a Sugárúti Fesztivál, vagy a remek koncertekkel kiegészült Parázs-Varázs egyaránt jelentős tömegeket vonzott, megérdemelten érdemelte ki a közönség elismerését. Más karakterű, de a műfaj szerelmesei számára nagyon vonzó és nagyon fontos eseménysor a MIKRO Fesztivál, amely immár harmadszorra igazolja, hogy igenis van igény egy ilyen volumenű programra. Ennek nyomán személy szerint is nagyon örülök, hogy Dunaújváros kulturális palettáján kap helyet a fesztivál. Remek sorozat, büszkék lehetünk rá!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: a csomagolás kihívása a papíriparban
2025. aug. 21.
Remek bemutató várja a vendégeket a Magyar Papírmúzeumban, derül ki a DSTV összeállításából. Az érdeklődők a csomagolástechnika történetével, illetve papíripari vonatkozásaival is ismerkedhetnek a Papírgyári úti intézmény kiállítóterében. Hangkép.
DSTV: már a KönyvTérre készülnek
2025. aug. 19.
Egy előhang már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összeállítása és az esemény plakátja arról, hogy már javában tartanak az idei KönyvTér előkészületei: a József Attila Könyvtár immár hetedik kavalkádjának a Városháza tér biztosít helyszínt szeptember 6-án. Hangkép.
DSTV: Hirosima túlélő fái
2025. aug. 16.
A koncert híréről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése a különleges bemutatóról. A városunkból elszármazott kortárs zeneszerző, Nagy Ákos Hirosima fái című darabját a tokiói Liszt Intézetben mutatták be az atomtámadás 80. évfordulójának emléke előtt tisztelgő hangversenyen. Hangkép.
A művészet összekovácsolja az embereket
2025. aug. 14.
A SKICC Művészeti Egyesületnek rendkívül szép múltja van – hosszú évek óta egyengeti a csoporthoz kapcsolódó alkotók útját. A közösség idén immár 18. alkalommal rendezte meg alkotótáborát – az összetartás most sem ismert országhatárt: Erdélyből is érkeztek művészek.
Újra lesz KönyvTér – idén már hetedszerre
2025. aug. 09.
Bár még van idő az eseményig, érdemes előre beírni a naptárba a kultúra összes barátjának: újra a Városháza tér ad otthont a József Attila Könyvtár nyárbúcsúztató seregszemléjének. A KönyvTér című forgatagba szeptember 6-án várják az érdeklődőket!
DSTV: hajkarika a hónap műtárgya
2025. aug. 09.
Apró, de annál becsesebb kincsek bemutatásával folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal az úgynevezett S-végű hajkarika lett – a leletanyag jellemzőiről Hodik Mónika történész-muzeológus beszélt. Hangkép.
DSTV: a forint a papírmúzeumban
2025. aug. 08.
A forint születésnapjáról esett már szó korábban is a DSTV összeállításában, ezúttal egy különleges kollekció került a fókuszba: Pelbárt Jenővel, a Magyar Papírmúzeum igazgatójával az intézményi gyűjtemény kapcsán foglalkoztak a pénznem alakulásával. Hangkép.