Tábor Dunaújvárosban: itt a nyár, tele életre szóló élmények ígéretével

Kölesdi Fanni - 2024. június 15. 16:00

Kezdődik a vakáció, és már az önkormányzati napközis tábor nyitása is közeledik – július elsejétől, hat héten keresztül várják a fiatalokat.

A Duna Dog Center Alapítvány szervezésében megvalósuló tábornak immár hagyományosan az Aquantis Élményfürdő ad otthont, ahol hat héten keresztül változatos és izgalmas programok várják a résztvevőket. Az élményfürdő egyik legnagyobb vonzereje a medencéiben rejlik, amelyekben a táborozók naponta fürödhetnek és játszhatnak.

Tanulás a szórakozás jegyében!

A programkínálat idén rendkívül változatos és sokrétű. A szervezők célja, hogy minden gyermek megtalálja a számára legérdekesebb tevékenységeket, és élményekkel teli nyarat tölthessen el – nem utolsó sorban pedig a játszva tanulás is az egyik cél.
A modern technológia világában a gyerekek egyre korábban találkoznak a digitális eszközökkel. A Kütyüjogsi program keretében a táborozók hasznos ismereteket szerezhetnek a biztonságos internet használatról, a digitális világ etikettjéről és az eszközök felelős használatáról. A másik edukációs foglalkozás pedig a KisZseninek lesz köszönhető: a program célja, hogy a gyerekek kreativitását és intellektuális fejlődését támogassa. A különböző művészeti és tudományos foglalkozásokon a táborozók lehetőséget kapnak majd arra, hogy kipróbálják a szorobán csodálatos világát. A foglalkozások vezetője tapasztalt szakember, aki segít a gyerekeknek abban, hogy felfedezzék rejtett tehetségeiket és új dolgokat tanuljanak.
A tábor különleges programjainak egyik fénypontja Dunaújváros felfedezése. A gyerekek csoportosan fedezhetik fel a város nevezetességeit, történelmi és kulturális látnivalóit. A program célja, hogy a gyerekek jobban megismerjék és értékeljék lakóhelyüket, és büszkék legyenek a városukra.

A tábor különlegességeként csütörtökön a gyerekek egyénileg és csapatszinten is alkotásokat készítenek, amelyeket pénteken délután kiállítanak majd a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulájában. Az egyéni műveket a helyszínen állítják ki, míg a csoportos alkotásokat digitalizálják egy emlékkönyvbe, amelyet az olimpikonok is magukkal visznek majd a nagy megmérettetésre. 

Jó kezekben lesznek a csemeték

A Duna Dog Center Alapítvány régóta elkötelezett a gyermekek és fiatalok egészséges életmódjának és közösségi tevékenységeinek támogatása mellett. Az alapítvány célja, hogy olyan programokat kínáljon, amelyek elősegítik a gyerekek testi, szellemi és érzelmi fejlődését. Fontos tudnivaló, hogy az alapítvány munkatársai nagy tapasztalattal rendelkeznek a gyermekekkel való foglalkozás terén, és számos sikeres tábort szerveztek már korábban is. 
Mint azt Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester elmondta, az önkormányzat mintegy hét millió forinttal támogatja a napközis tábort. Egy gyermek naponta 2915 forintért táborozhat, ez az összeg tartalmazza a belépőt, a programokon való részvételt és az egész napi étkeztetést is. A jelentkezési feltételek, és az egészségügyi nyilatkozat a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet honlapján, a www.dunaujvarosigesz.hu weboldalon érhető el a jelentkezési lappal együtt.

Fontos információ a szülőknek, hogy a táborba jelentkezők maximális létszáma hetente 90 fő lehet.

(Archív fotók: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Mozaik

A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai

A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai

2025. szep. 11.

Ahogy a kényelmes benti környezetet egyre inkább szeretnénk a szabad térbe is átültetni, a korábban inkább szőlőlugasokra hajazó pergolák napjainkban már egészen más szerepet töltenek be. (X)

Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz

Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz

2025. szep. 10.

Gondolta volna, hogy az otthonteremtés jövője összefonódik az energiatakarékossággal? Magyarországon a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) ösztönzi a háztartásokat arra, hogy fenntartható és energiatakarékos otthonokat hozzanak létre. (X)

Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)

Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)

2025. szep. 10.

Sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a vasárnap esti holdfogyatkozásra, de az időjárás – vagy konkrétabban: a felhők – miatt jó ideig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk. Viszont: végig remekül szórakoztunk.

DSTV: az élő muzsika utazó követe

DSTV: az élő muzsika utazó követe

2025. szep. 10.

Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.

 

DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál

DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál

2025. szep. 09.

Komoly alapozással készült az őszi megméretésekre a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyár viszonylag nyugalmasan telt, de az év második fele nagyon sűrűnek ígérkezik – a négylábúak és persze felkészítőik számára is. Hangkép.

 

Nyárias nyitány, változékony folytatás

Nyárias nyitány, változékony folytatás

2025. szep. 08.

Előbb sok napsütést elszórtan csapadékkal, majd záport, zivatart ígért némi napsütéssel a DO időjárási szakértője. Lassan, de biztosan búcsúzhatunk a nyártól – megfagyni a héten azért még biztosan nem fogunk.

Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?

Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?

2025. szep. 08.

Legyen a kerted tükörsima és profi az akkus szegélynyíró hihetetlen szabadságával! Az eszköz vezetékek nélkül, könnyedén, akár nehezen elérhető helyeken is kiválóan alkalmazható. (X)