Bulizós szoba az iskolában – bizonyára minden gyerek ilyenről álmodik. A példához pedig nem is kell messze menni, ugyanis az Arany iskola szülői közössége megalkotta a gyerekek játékkuckóját.
Egy olyan szoba, ahol minden a játékról, szórakozásról szól.
Szülők, gyerekek, pedagógusok gyűltek össze hétfő délután az Arany iskolában, hogy hivatalosan is birtokba vegyék a szórakoztató termet. Az elképzelés még tavaly született meg a szülői szervezetben. A megvalósítás első lépéseként az év márciusában egy jótékonysági bált szerveztek, ahol 570 ezer forint gyűlt össze. – Ez volt az alap, amelyből kiindultunk. Ehhez még sok munkát tettek hozzá a szülők, a tanárok, vállalkozók, és a gyerekek is sokat segítettek nekünk. Mindenki hozzátett egy picit, így jött létre a játékkuckó – idézte fel Horváth Ilona, a szülői szervezet vezetője és az iskola Intézményi Tanácsának elnöke.
Eléggé rossz állapotban volt akkor a helyiség, ám közel másfél év alatt teljesen felújították a burkolattól kezdve, a festésen át egészen a berendezésig. Babzsákfotelek, rengeteg társasjáték (amit az iskola és a szülők adományoztak) várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Lehet itt osztályfőnöki órákat, teadélutánokat, olvasói találkozókat, sőt, még szülinapi zsúrokat is tartani. – Mindenkire gondoltunk, amikor ezt kitaláltuk. Nyílván, minden évben szükség van valami kis fejlesztésre, de bízunk benne, hogy önfenntartó lesz, mindenki hozzátesz majd egy kicsit – mondta Horváth Ilona.
Az átadás egy kis ünnepséggel kezdődött, majd Hingyi László, a körzet képviselője és Tóth Géza, a dunaújvárosi tankerület vezetője átvágta a kuckó bejáratánál lévő szalagot, a gyerekek pedig siettek is a szobába, és felfedezték a nekik készült helyiséget. –Szinte minden évben történik valami ebben az iskolában. Tavasszal például elkészült az akadálymentesített feljáró az aulában. Az iskola Intézményi Tanácsának tagja vagyok, a szülők már korábban elmondták a játékkuckó ötletét, amely példaértékű összefogásból meg is valósult. Nagyon fontos a szülők és a pedagógusok közti jó kapcsolat kialakítása, hiszen ennek a gyümölcse például ez a játékkuckó is, ahol kikapcsolódhatnak, bulikat rendezhetnek, amely továbbfejleszti a gyerekek közösségi életét – hangsúlyozta Hingyi László.



