"A mi dolgunk, hogy tovább vigyük a lángot" (galériával)
Méltó módon, együtt tisztelgett a hősök előtt Dunaújváros az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 68. évfordulóján. Ez alkalomból elsőként a temetői kopjafánál koszorúzással emlékeztek, majd a Bartók Kamaraszínházban ünnepélyesen átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Petrás Gábor érdemelt ki.
Koszorúzással kezdődött az október 23-ai emlékünnepség Dunaújvárosban, amelynek kezdetén elhangzott, hogy 1956-ban ezen a napon az évek óta fokozódó társadalmi elégedetlenség jutott el a forrpontjához. Az 1956-os forradalom Magyarország sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt.
Egységesség, testvériesség és szeretet
Az 1956-os temetői kopjafánál elsőként a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola 11. F osztályos tanulói adtak emlékműsort, majd Borgulya Zoltán, a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium igazgatója mondott emlékező beszédet. Mint kiemelte, 1956 hősei bizonyosan azt várják tőlünk, hogy hűek maradjunk az általuk képviselt értékekhez:
– Tovább vigyük azt a hitet, és egységet – közösségi értékeinket –, amellyel a magyar nép jövőjéért áldozták életüket. 68 évvel ezelőtt is vér folyt Magyarországon. Diákok, pedagógusok, mérnökök, családapák, katonák, fiatalok és idősebbek, egyszerű emberek vére! Az életüket áldozták a szabadságnak, a nemzetnek, nekünk, a jövőnek! A szabadságvágy elnyomta a félelmet, az igazságérzet elapasztotta a könnyeket. A magyar emberek az egész világnak mutatták meg, hogy a szív, az összetartozás és a hazaszeretet mire képes. Az önálló lélekkel, kultúrával, múlttal bíró nép szabadsága talán a legnagyobb dolog a világon, amiért bármit hajlandó megtenni. 1956 szelleme mérce, ma is kötelez. Ma is rá kell ébrednünk, hogy származástól, vagyoni helyzettől, párthovatartozástól függetlenül elsősorban valamennyien magyarok vagyunk, egy nemzet. Csak magyarként, csak egy nemzetként védhetjük meg a szabadságunkat, csak egy nemzetként tervezhetünk jövőt magunknak.
Az emlékezés virágai
Borgulya Zoltán gondolatait követően a kopjafánál elhelyezték az emlékezés virágait: elsőként Dunaújváros Megyei Jogú Város nevében Pintér Tamás polgármester és dr. Molnár Attila jegyző közösen helyezték el az emlékezés virágait. Koszorúztak egyebek mellett például a „Rajta, Újváros!” frakció képviselői, a FIDESZ helyi szervezetének képviselői, a nemzetiségi önkormányzatok, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, a Tűzoltó parancsnokság, illetve a kulturális intézmények munkatársai, az oktatási intézmények, az óvodák intézményvezetői, valamint az egyesületek, közösségek képviselői is.
Ők értették, hogy a haza nem eladó!
Az emlékünnepség a Bartók Kamaraszínházban folytatódott, ahol a hagyományokhoz híven az 1952-ben megalakult Vasas Táncegyüttes kápráztatta el a közönséget. Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere ünnepi beszédében felelevenítette az '56-os eseményeket, kiemelve annak misztikumát, és egyben máig ható tanulságát is – azt, hogy nemtől, kortól, nemzetiségtől, társadalmi helyzettől függetlenül áldozták életüket magyarok ezrei a magyar szabadságért:
– Ők értették, hogy mi az a szabadság, Ők értették, hogy a haza nem eladó! Én hiszem, hogy ezek az áldozatok nem voltak hiábavalók. Hogy ha emlékszünk és emlékeztetünk, akkor egyetlen, a hazáért veszett vércsepp sem volt hiábavaló. Ha mi nem feledkezünk meg róluk, ha mi tovább adjuk az ő történetüket, ha követendő példaként tekintünk rájuk, akkor nem történhet meg többé olyan, hogy valaki megkérdőjelezi a történelem hőstetteit. A mi dolgunk, hogy tovább vigyük a lángot.
Petrás Gábor neve fogalom
Pintér Tamás ünnepi szavait követően a hagyományokhoz híven dr. Molnár Attila jegyzővel közösen átadta a "Dunaújvárosért" díjat, amely olyan személynek vagy közösségnek adományozható, akik Dunaújvárosban, illetve Dunaújvárosért maradandót alkottak. Az idei évben ezt az elismerést Petrás Gábor, a DLSZ főtitkára, a "Jót, szívből – Dunaújvárosért" akciócsoport vezetője érdemelte ki. Mint az a méltatásban elhangzott, Petrás Gábor tősgyökeres dunaújvárosi: itt született, itt végezte sorra iskoláit, és itt vált városunk egyik közismert alakjává, aki hosszú évtizedek óta tevékenyen részt vesz a város sport életében. A sport szeretete már kisgyermekkorától végigkíséri: maga is évtizedek óta futballozik. Sportdiplomáciai és sportpolitikai tevékenységének köszönhetően rengeteg sikert tudhat maga mögött.
Életfeladatának tekinti, hogy a sport szeretetére nevelje a felnövekvő generációt; ott segítsen, ahol csak tud, és szükség van rá, mindezt végtelen alázattal. A DLSZ főtitkáraként olyan csapatot sikerült maga mögé állítania, akik szívügyüknek tekintik a dunaújvárosi emberek megsegítését.
A DLSZ "Jót, szívből – Dunaújvárosért" akciócsoport létrehozásával rengeteg jótékonysági felhívás és rendezvény kapcsolódik a nevéhez. Nagylelkű, és elhivatott karitatív munkájának köszönhetően a helyi óvodák, a kórház, a nehéz sorsú, hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik, különböző civil szervezetek, egyesületek, a helyi Vöröskereszt, a mentőállomás és az ebtelep is részesültek ezekből az adományokból.
Az elismerés átvételét követően Petrás Gábor hangsúlyozta: az elismerés mindazoknak is szól, akikkel közösen dolgozik Dunaújvárosért.
Az ünnepség után a díjazott tiszteletére Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester mondott pohárköszöntőt.
Az ünnepi eseménysorozat kitüntetett pillanatairól meséljenek a képek!
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.
Rendőrök, tűzoltók, katonák és a BV munkatársai – színes volt a rendvédelmi nap (galériával)
2025. jún. 18.
A rossz idő miatt csúszott ugyan, de végre csúcspontjához érkezett a Közbiztonsági Hónap programsorozata – a rendvédelmi nap helyszíne volt a mozi előtti tér kedden. A kicsiket és nagyobbakat egyaránt izgalmas programok, szimulátorok és bemutatók várták – és persze nem maradt el az ilyenkor szokásos felvonulás sem.
Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)
2025. jún. 17.
Pedagógusnap alkalmából városunkban hagyomány, hogy az óvodapedagógusokat is megünneplik. Erre idén is sor került – a Dunaújvárosi Óvoda mind a tíz tagintézménye egyszerre vett részt a jeles eseményen hétfőn délelőtt a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében.
Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség
2025. jún. 13.
Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.