Összefogás a szebb Scharbert-szigetért
Dunaújváros és Kisapostag önkormányzata közös akciót szervezett a mögöttünk hagyott hétvégén. Önkéntesek segítségével munkálkodtak azon, hogy szebb és rendezettebb legyen a Scharbert-sziget – sok potenciál rejlik a területben.
Dunaújvárosban már jól tudjuk, ha a közösség összefog a jó cél érdekében, igazi csodák születhetnek. Talán újjászülethetnek olyan épületek és területek is, amelyeket sokan nem ismernek, vagy a legtöbben már elfelejtettek.
Szép emlékek fűződnek hozzá
A bevezetőben említett cél érdekében fogott össze Dunaújváros és Kisapostag önkormányzata. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a közösségi médiában hívta a leendő önkénteseket közösségi munkára – jól tudták, együtt rendbe tudják tenni a Scharbert-szigetet. A terület és az itt található épület jó pár éve majdhogynem érintetlen, pedig egykor nagyon sokan szerették, népszerű rekreációs övezet volt. Az alpolgármester kérdésünkre felidézte, sok időt töltött itt a családjával is. Közel van a Duna, szép a környezet, csendes és tartalmas órákat tölthetnek a természetben a látogatók.
Ezt az érzést szeretnék újra megidézni, ám jelen állapotában sem az épület, és sajnos igazán a környezet sem alkalmas az igazi feltöltődésre, kikapcsolódásra, pihenésre.
Mindenkinek fontos lehet!
Bár a sziget Dunaújvároshoz tartozik, a földrajzi közelség miatt (is) nagyon szeretik a szomszédos Kisapostagon lakók. Nagy Attila, a település polgármestere is hangsúlyozta: az itt élők régi vágya, hogy megújulhasson ez a terület, valamint az itt található épület is.
Ennek egyik (és első) állomása volt a közös takarítási akció, ám hosszadalmas folyamat lesz egyeztetni a szakemberekkel a további sorsáról. Ha rendbe lehetne hozni – márpedig ez a cél –, ismét alkalmas lenne a terület közösségi programok rendezésére, kikapcsolódásra. Ehhez azonban sok munkára van szükség. Mezei Zsolt alpolgármester egyébként elárulta: szeretné, ha a területet olyan szervezet venné gondozásba, amely rendben tartja, fejleszti.
A szombat délelőtti közös takarítási akciót egyébként jó hangulatú beszélgetéssel és finom ebéddel zárták az önkéntesek – a résztvevők a „szomszédvár” első embere, Nagy Attila főztjével koronázták meg a jeles és minden szempontból példás közösségi kezdeményezést.
Fotók: Végh Zoltán
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: gondos tervezés
2025. júl. 27.
A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.
Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség
2025. júl. 26.
Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.
"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
2025. júl. 23.
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.
Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt
2025. júl. 22.
A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.