Együtt főzőcskéztek és emlékeztek, jubileumi évre készülnek a nyugdíjas pedagógusok
Évtizedes hagyományt folytattak a közelmúltban, ünnepi évadra készülnek, és változatlanul nagyon várják, jó szívvel látják az újonnan csatlakozókat: remek évad után és immár a 30. "tanév" előtt a dunaújvárosi Nyugdíjas Pedagógus Klub.
Örömteli események soráról számolt be, ráadásul felhívást is mellékelt összegzéséhez Ádám Sándorné, a Nyugdíjas Pedagógus Klub elnöke – de kezdjük a legaktuálisabb eseménnyel!
Szoros, fontos kötelékek
Ahogy az elmúlt évtizedekben mindig, pedagógusnapi, egyúttal – vállaltan a tanévek rendjéhez igazodva – évadzáró összejövetelét főzőcskével rendezte a nyugdíjas pedagógusok helyi közössége, idézte fel érdeklődésünkre a klubelnök:
– Hagyományos "tanévzáró" találkozónkat ismét a Szalki–szigeten, a kempingben rendezhettük. Nagyon népszerű minden évben ez a közösségi kezdeményezés, a közelmúltban mintegy félszázan jöttünk össze elfogyasztani a nagyon finomra elkészített bográcsos vegyes pörköltünket. Szerencsére a meleg, nyárias idő is kedvezett a csapatnak – szeretettel, büszkén élveztük a megszépült tájat körülöttünk, felidéztük a régi idők szép emlékeit. Aki az elmúlt hetek rendezvényeire kilátogatott ide, érezhette ezt az érzést, a környezet szépségét, az összetartozást – vagyis mindazt, amit mi, klubtagok is minden egyes alkalommal tapasztalunk a közösségünkben.
A fontos kötelékek, a közös hivatás, a gyakran egymás keresztező pályák sok-sok emléket is felidéznek. Mint Ádám Sándorné elárulta, a főzőcske nyomán elkészült finom ebédhez a „batyus” sütik, italok is előkerültek. A vidám beszélgetés közepette arra is nyílt alkalom, hogy köszöntsék a klub születésnaposait is.
Változatos programok sora
Az ünnepi összejövetel arra is remek lehetőséget teremtett, hogy felidézzék az idei, sorrendben 29. évaduk tartalmas programjait, hangsúlyozta érdeklődésünkre Ádám Sándorné:
– A 60+ életmód előadáson hasznos tanácsokat kaptunk egészségünk védelméhez – nekünk, nyugdíjasoknak mindig aktuális ez a téma. Úti élménybeszámolókat hallgattunk, néztünk Albániáról, Mongóliáról, Madeiráról, ezeket képek, videók felhasználásával színesítettek előadóink. Élményeiket megosztva elvittek bennünket is ezekbe az országokba. Vendégeket hívtunk, akik gazdagították, színesítették összejöveteleinket, de szívesen keltünk mi magunk is útra – kirándultunk Dégre, Visegrádra, Rétimajorba, ahol a finom halfogásokat is megízlelhettük. A Fiumei úti Sírkertben az ott nyugvó nagyjainkra emlékeztünk, a Dohány utcai zsinagóga monumentális épülete, megrázó történetei az emberiesség, a béke fontosságát erősítették körünkben, míg a Szépművészeti Múzeumban a Munkácsy-kiállítás adott csodálatos élményt nekünk.
A kínálatból nem maradhattak ki az ünnepi események: karácsonyra készülődve asztal és ajtódíszeket készítettek, az ünnep fényét a BIROK Szabó Magda Református Általános Iskola 2. osztályos diákjainak színvonalas, kedves karácsonyi műsora emelte. A klubtagok közös farsangján a tombola játékossága mellett zene, tánc is növelte jó hangulatot, a költészet napját is együtt ünnepelték, teret adva versíró és versmondó klubtársaiknak. Színes, tartalmas 29. évad van mögöttük – és a pálya, ami összeköt: sok generációt nevelő, felnevelő, munkáját hivatásként végző, egymás iránt érdeklődő dajka, óvónő, tanító általános és középiskolai, főiskolai, egyetemi tanár és társai, barátok együtt, egymás iránt érdeklődve, figyelve alkotnak nagy, nyitott, jó közösséget.
Új klubtagok jelentkezését is várják
Amint a fentiekből kiderül, szeptemberben immár 30. "tanévét" kezdi a közösség – és bevallottan szeretnék bővíteni a tagságot: szeretettel várják körükbe régebbi és újabb nyugdíjas pedagógus társaikat.
Jelentkezni a sandorneadam49@gmail.com e-mail címen vagy a 20/362-8586-os telefonszámon, Ádám Sándorné klubelnöknél lehet. A "tanévnyitó" összejövetel helyszíne a klub bázisául szolgáló MMK lesz szeptember 18-án 15 órától.
Minden régi és új tagot szeretettel várnak az alkalomra, valamint a jubileumi szezon programjainak sorára!
(Fotó: amatőr felvétel)
A rovat további hírei: Mozaik
Az illóolajok szerepe a hétköznapokban
2025. jún. 22.
A modern korral együtt járó rohanó életmód sokszor próbára tesz bennünket, ami miatt egyre többen vannak, akik visszavágynak a természeteshez, a lelassult életvitelhez. (X)
A macskák leukózisa nem gyerekjáték
2025. jún. 21.
A hírekben gyakran hallani az éppen aktuálisan terjedő betegségekről, ám vannak olyan típusok, melyek nem minket, hanem a társként kezelt házi kedvenceinket veszélyeztetik. Utóbbiról sokkal kevesebb szó esik, ám ezekről is éppoly fontos beszélni, mint az embereket érintő problémákról. (X)
DSTV: vásár és véradás Újtelepen
2025. jún. 21.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a Városvédők Újtelepért Egyesület remek kezdeményezéséről. A közösség szép és nemes hagyományt folytatott, idén immár hatodszorra szervezte meg a Garázsvásár véradással körített sokadalmát. Hangkép.
Tökéletes megjelenés otthonunknak: a megfelelő falfesték kiválasztása
2025. jún. 20.
A tavaszi-nyári időszak ideális alkalmat biztosít arra, hogy otthonunknak új hangulatot varázsoljunk. (X)
Hogyan válasszunk kerti szerszámokat a rendezett kertért?
2025. jún. 19.
Egy szépen gondozott kert nemcsak esztétikai értékkel bír, hanem megnyugtató környezetet is jelent. (X)
DSTV: Ambrózia Fesztivál – visszanéző
2025. jún. 19.
A tételes beszámoló már megvolt, de hangulatvideóval is visszaidézi a DSTV az Ambrózia Fesztivál kavalkádját. Ott voltál? Nézd meg! Kihagytad? De pláne neked szól az utózönge! Rendhagyó hangkép – mese szavak nélkül.
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát
2025. jún. 19.
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát; a tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás rizikója – derül ki a Semmelweis Egyetem a GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzésből.