Becsengetés - Végéhez közelít a vakáció, kanyarban a következő tanév
Bár még tart a nyári szünet, lassan-lassan felsejlik szeptember eljövetele. A diákok feje felett Démoklész kardjaként lógó pszichés teherből valósággá érik a rémálom, hogy ismét az iskolapadba kell ülni, ugyanis indul a következő tanév.
Ennek első, de legbiztosabb jele, hogy hamarosan megérkeznek az iskolákba a tankönyvek, és megkezdik azok kiosztását. Erről majd értesítik a tanulósereget. Addig is a diákok számára nem marad más, mint a nyaralás csúcsra járatása, az utolsó hetek, napok és órák minél nagyobb, élménydúsabb kihasználása.
A tanárok számára is megkezdődik a munka. Az éves, kötelező szabadság után az alakuló értekezleten a tantárgyfelosztás izgalmaiba és a tanmenetkészítés olykor keserves feladataiba ássák magukat. Szeptember elsejétől pedig indul a 2015/2016-os tanév, amely 2016. június 15-ig tart majd. Ez pedig kőkemény száznyolcvan, vagy száznyolcvanegy tanítási napot jelent az oktatásban résztvevőknek, amely csupán a törvényben megengedett öt, vagy hat tanítás nélküli munkanappal lehet rövidebb. (Általános iskolákban öt, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középfokú iskolában hat munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhatnak fel.)
A 2015-/2016-os tanév első tanulási időszaka október 22-ig tart majd, ugyanis ekkor az ünnep és hétvége miatt már picit meghosszabbodik az őszi szünet. A folytatás szintén tolódik pár napot, ezért csak november 2-án kell újra belépni az alma materek kapuján. Ekkor aztán a munka újabb dandárja jön a téli szünetig, december 21-től kezdve legközelebb 2016. január 4-én kell iskolába menni. A tanítási év első féléve 2016. január 22-ig tolódik el. Az iskolák január 29-ig értesítik a tanulókat, illetve kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről. |
Szóládi Zoltán
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: dózsás kollégák randevúja az iskolában
2024. dec. 01.
Szép esemény színesítette a Dózsa iskola jubileumi tanévét még a nagy csőtörés előtt, derül ki a DSTV összegzéséből. A 45. évforduló apropóján szervezték meg a volt kollégák, pedagógusok találkozóját az intézményben – meghitt délután kerekedett. Hangkép.
DSTV: iskolanyitogatóval csalogattak
2024. nov. 29.
Megtartotta az első iskolanyitogató rendezvényét a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. Farkas Márta intézményvezető elárulta, már most nagyon sokan érdeklődnek az iskola programja és kínálata iránt. Hangkép.
Egyetemre készülsz? Válaszd a Széchenyi gimit!
2024. nov. 27.
A szeptemberben kezdő négyévfolyamos osztályokban négyféle emelt óraszámú és egy általános képzés kínálatából választhatnak a tanulók. A hagyományoknak megfelelően nyolcévfolyamos osztályt is indít a következő tanévben a Széchenyi István Gimnázium. Tételes lista és felvételi információk itt! (X)
DSTV: elsősöket avattak az Aranyban
2024. nov. 27.
Kedves hagyományt folytatott az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az első osztályosok sikeresen teljesítették a korábbi próbatételeket, így mindannyian részt vehettek az avató ünnepségen, ahol a közösség teljes jogú polgárai lettek. Hangkép.
DSTV: pályaorientáció a Széchenyiben
2024. nov. 26.
Remekül sikerült az immár hagyományos programsor a gimnáziumban, derül ki a DSTV összegzéséből. A diákok rengeteg meghívott egyetem és kar kínálatát ismerhették meg, a bemutatókat a témába vágó előadások is színesítették. Hangkép.
Újfent tarolt a "gpsz"
2024. nov. 25.
Tizennegyedik alkalommal rendezték idén a „gpsz” Informatikai Csapatversenyt a Rudasban. A fiatalon elhunyt kollégájuk emlékére állított versenyen általános iskolások mérették meg magukat – nem meglepő módon idén is számos lelkes csapat szállt harcba a dobogós helyekért.
Élményözön a Széchenyi gimnázium orientációs napján
2024. nov. 19.
Vérvétel-imitációs gyakorlat, kiadványhegy, előadáscunami, de még rakétaindító pult is várta a diákság rohamát a Széchenyi István Gimnázium immár hagyományos seregszemléjén – az utóbbinál mindenki szerencséjére élesbe kötött rakéták nélkül.